„A legszörnyűbb dolog, amit láttam, egy rendőr és mások hiábavaló küzdelme volt, hogy kimentsenek egy égő roncsok közé ragadt férfit. A tehetetlen férfi ezt egészen addig szótlanul nézte, amíg a tűz el nem érte a lábát. Ekkor felsikoltott, és könyörgött, hogy lőjék agyon” – számolt be az 1906. április 18-i San Franciscó-i földrengés és az azt követő tűzvész megrázó pillanatairól a katasztrófa idején a városban tartózkodó Saint Louis-i sörgyár-tulajdonos, Adolphus Busch. Már a Richter-skála szerinti 7,8-8,3-as erősségű, egy percen át tartó földrengés is nagy károkat okozott, az igazi pusztítás azonban csak ezután következett.
A földmozgások következtében megrepedt gázvezetékek miatt több helyen tűz ütött ki, miközben a város megrongálódott vízvezeték-hálózata alkalmatlanná vált a lángok eloltására. Ráadásul nagyon kevés tűzoltókocsi állt rendelkezésre, így a polgármester a közelben állomásozó reguláris katonai alakulatokhoz fordult segítségért, amelyekhez a haditengerészet erői, valamint önkéntesek is csatlakoztak.
A tűz villámgyorsan terjedt a városban, és a kétségbeesett tűzoltók a lángok megfékezése érdekében több háztömböt is felrobbantottak. Ez azonban legtöbbször csak rontott a helyzeten. Előfordult, hogy a katonatisztek az égő épületekben ragadt, teljesen reménytelen helyzetben lévő emberek lelövésére is parancsot adtak, hogy megakadályozzák további szenvedésüket.
A lángokat csak április 23-ra sikerült teljesen eloltani. San Francisco romokban hevert. A természeti erők tombolása közel 30 ezer épületet tett a földdel egyenlővé, az anyagi kár mértéke a becslések szerint mintegy 400 millió dollárt tett ki. Az áldozatok száma a földrengés pusztító erejéhez képest viszonylag alacsony volt, mivel a 400 ezres lakosság több mint felét sikerült kitelepíteni a közelben felállított ideiglenes szállásokon. A hatóságok 498 halálos esetet jegyeztek fel, az újabb kutatások azonban már 3000-re teszik a földrengés és annak utóhatási következtében elhunytak számát.