„Wellington rossz hadvezér, az angol sereg csapnivaló, és ez az egész ügy nem okoz majd nagyobb nehézséget, mint egy reggeli elfogyasztása” – jelentette ki reggelizés közben a waterlooi csata napján Napóleon. Aligha mérhette volna fel rosszabbul az erőviszonyokat. A francia sereg 1815. június 18-i waterlooi vereségével a hadvezér politikai és katonai karrierje véget ért, Európára pedig új kor köszöntött. A csatavesztéshez egyes kutatók szerint jelentősen hozzájárult, hogy Napóleont aranyér gyötörte, egy újabb elmélet szerint pedig egy rosszul nyomtatott térkép miatt veszítette el az ütközetet.

Az 1814-ben Elba szigetére száműzött Napóleon 1815 márciusában megszökött fogva tartói elől, és – a nép támogatásával – Párizsba vonult, ahol újfent császárrá koronázták. Bár békére törekedett, Európa uralkodói a kontinensre leselkedő legnagyobb veszélyt látták visszatérésében. Összeállt a hetedik koalíció. Újabb háború közeledett.

A döntő ütközetre a Brüsszeltől délre fekvő Waterloo mellett került sor. Napóleon már fél 11-kor támadni akart, ám az éjszakai esőzés miatt fellazult a talaj, így délutánra halasztotta a fő offenzívát. Ez végzetesnek bizonyult. A brit-holland-német haderő Wellington herceg irányításával nagy nehézségek árán, de visszaverte a francia támadásokat, a Gebhard Blücher vezette porosz sereg késő délutáni megérkezése pedig már javukra billentette a mérleg nyelvét. A francia sereg döntő vereséget szenvedett. A csatában részt vevő Baudus ezredes visszaemlékezései szerint a visszavonuló Napóleon szeme sarkában néhány könnycsepp is megjelent. A császár június 22-én ismét lemondott. A britek Szent Ilona szigetére száműzték, ahol 1821-ben halt meg.

Wellington herceget, Európa megmentőjét közben mindenhol nagy ünnepléssel fogadták, ám helyén kezelte a győzelmet. Amikor Brüsszelben megkérdezték tőle, hogy tetszik-e az utcán őrjöngő tömeg látványa, azt felelte: „A legkevésbé sem. Ha vesztettem volna, most ugyanezek meglincselnének.”