Múlt-kor

220 kilométerre elhallatszódó robbanás, hihetetlen precíz levélforgalom, sárga bőrű európai nők, megszülető plasztikai sebészet - csak néhány érdekesség a nagy háborúból.

Egy francia csatatéren történő robbanás még Londonban is hallatszott

Míg a lövészárkokban és az azokat övező sártengerben véres harcok dúltak, addig egy egészen másfajta háború zajlott a katonák lábai alatt. Egy teljes titokban tevékenykedő brit bányászcsoport 30 méterrel a föld alatt egy alagutat ásott az ellenséges árkok felé, hogy a föld alól robbantsa fel őket. A legnagyobb sikerüket a belgiumi Messines Ridge-nél érték el, ahol 900 ezer font robbanóanyagot halmoztak fel és hoztak egyszerre működésbe 19 különböző alagútban. A robbanás hatalmas károkat okozott a németeknek, s még a 220 kilométerre lévő londoniak is hallották a detonációt.

Megszületett a plasztikai sebészet

Az első világháborúban a legtöbb sebesülést a bombák repeszdarabkái okozták, amelyek gyakran az arcot érték, de nem okoztak halált, mint például egy jól irányzott golyó. A borzalmas sérülések láttán elsőként Harold Gillies brit sebész próbált meg segíteni a roncsolódott arcú sérülteken, így ő lett a plasztikai sebészet úttörője.

12 évesen a hadszíntéren

Több történet is kering arról, hogy néhány gyermek letagadva a korát csatlakozott a világháborús hadseregekhez. Egyes becslések szerint több ezer ilyen bátor fiatal lehetett, akiknek azonban csupán egy részét motiválta a hazaszeretet, a többiek a sivár és unalmas életükből való menekülésként fogták fel a "katonásdit". Az egyik ilyen gyermek a 12 éves Sidney Lewis volt, akit végül fülön csíptek és hazaküldtek a somme-i csatából.

Újságírók mint halálos ellenségek

Egy maroknyi újságíró az életét kockáztatva igyekezett beszámolni a csatatereken zajló harcokról, hogy az otthon maradottak ne csupán a cenzúra által kikozmetikázott híreket olvashassák. Mivel a kormányok már a háború kezdetétől azon voltak, hogy szabályozzák a frontról érkező információáramlást, gyakorlatilag megtiltották az újságíróknak, hogy a munkájukat végezzék. A brit hadügyminisztérium szerint a csataterekről való jelentés az ellenséget támogatta, így halálbüntetés járt érte.

Hetente 12 millió levél érkezett a frontra Angliából

Habár a szállítások, a csapatmozgások, az élelmiszerellátás és az utánpótlás hatalmas logisztikai kihívás elé állította a háborúban részt vevő országokat, ügyeltek arra, hogy a postaforgalom viszonylag zavartalan legyen, így például Angliából a francia frontra két nap leforgása alatt megérkezett egy üzenet. Ez azért is meglepő, mert ezalatt a 48 óra alatt még a cenzorok is átnézték a leveleket.

Sárgává változott a nők bőre

Mivel az első világháború során gyakorlatilag egy generációnyi férfi tűnt el a hátország gazdaságából, helyüket a nők vették át a munkaerőpiacon. Sokan igen rossz körülmények között, veszélyes vegyi anyagok között végezték mindennapi tevékenységüket. A briteknél "kanári nőknek" kezdték el hívni azokat az asszonyokat, akik TNT-vel dolgoztak, ugyanis a mérgező anyag sárgás színt kölcsönzött bőrüknek.

Létrejöttek a vérbankok

Már a világháború kitörése előtt felfedezték, hogy a nátrium-citrát alkalmas a vér alvadásának megakadályozására, azonban csupán az 1914-es évben használták először transzfúziós célokra. A hűtés előnyeire ráeszmélve mindez hatalmas áttörésnek bizonyult, előkészítve az utat a ma is jól ismert vérbankoknak. Az első világháború második felében az orvosoknak sokszor rögtönözniük kellett, s az egyre szaporodó véradó állomásoknál összegyűlt vért igyekeztek felhasználni a sok vért vesztett katonák megmentésére. Kezdetben a túlélési arány nagyon rossz volt. Háború lévén, a donorok megtalálása nem okozott problémát, azonban a vércsoport megállapítása már annál inkább. Érdekesség, hogy az első világháborúban csak az antant hatalmak oldalán használták ki a transzfúzió adta lehetőséget. A véradás iránt megnövekedett igény vezetett ahhoz, hogy 1922-ben felálljon Londonban az állandó véradó szolgálat.

1. A régészeti leletek tanúsága szerint az emberiség kakaófogyasztási szokásai az i. e. 1900-1500-re nyúlnak vissza, amikor a mexikói mokaja nép már bizonyosan megízlelhette az ízletes italt.

2. Közép-Amerikában a kakaó elsősorban az elit itala volt. Az előkelők főként ünnepi alkalmakkor, a falusiak azonban valószínűleg tápértéke miatt fogyasztották a készítményt.

3. A maja civilizációban a királyi és papi szertartásokat tekintve meghatározó szerep jutott a csokoládénak, a friss maja házasok pedig még az esküvőjükön is fogyasztottak az italból.

4. A kakaóbabot a maják és az aztékok is használták fizetőeszközként. A maja férfiak tíz kakaóbabért egy prostituáltat, százért pedig akár egy rabszolgát is vásárolhattak.

5. Az aztékoknál előfordult, hogy mielőtt feláldoztak valakit, az előző áldozat vérével kevert kakaót itattak vele, hogy jobb kedvre derüljön.

6. Az aztékokat leigázó Hernán Cortésnek és társainak eleinte nem ízlett a fűszeres ital. A spanyol udvarban már cukorral vagy mézzel ízesítették a készítményt, amely hatalmas tetszést aratott.

7. A csokoládé a 17. század közepétől az európai udvarok kedvelt itala lett, az Angliában létrehozott csokoládéházakban pedig – a kávéházakhoz hasonlóan – élénk politikai-közösségi élet zajlott.

8. A katolikus egyházon belül vita folyt azzal kapcsolatban, hogy a böjt megszegését jelenti-e a csokoládéivás. Végül XIII. Gergely, egy évszázaddal később, 1662-ben pedig VII. Sándor is engedélyezte fogyasztását.

9. A csokoládéra az európaiak sokáig afrodiziáumként tekintettek. A híresztelések szerint a híres itáliai kalandor, Giacomo Casanova szerelmi légyottjai előtt gyakran fogyasztott az italból.

10. Az első, maihoz hasonló ízű étcsokoládét 1847-ben az angol Joseph Storrs Fry készítette el, aki olvasztott kakaóvajat adott a C. J. van Houten sajtológépe segítségével készített csokoládéhoz.

Francisco Pizarro a földre rogyott. „Jézus!” – kiáltotta, majd ujjával egy keresztet rajzolt a vérével áztatott padlóra. Lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja, ám ekkor egy utolsó kardcsapás véget vetett életének. Gyilkosai az utcára rohantak, és véres kardjukat a magasba emelve, ujjongva jelentették be: „Meghalt a zsarnok! A törvény helyreállt.” 1541. június 26-án egy 18-20 főből álló összeesküvő csoport limai palotájában végzett a hírhedt konkvisztádorral. A fiatalon disznópásztorként tevékenykedő Francisco Pizarro 1530-ben V. Károly német-római császár, spanyol király engedélyével indította meg hadjáratát az inkák földjének meghódítására.

A serege mindössze 180 fős volt, néhány ágyúval és lovakkal. Az inka határt elhagyva felépítették San Miquel (Amotape) erődjét, s 1532. szeptember 24-én innen indult el a kis hadsereg az Inka Birodalom meghódítására. Pizarro november 15-én ért Cajamarcába, amelynek környékén táborozott Atahualpa inka uralkodó. A spanyolok megszállták a várost, majd november 16-án a meghívásukra Atahualpa meglátogatta Pizarrót, aki elfogatta az inkát, az őt kísérő mintegy 3 ezer indián többségét pedig legyilkoltatta. Atahualpa foglyul ejtésével végzetes csapást mértek az egész Inka Birodalomra.

A néhány száz spanyol hódító sikeres hadjáratában nemcsak a technikai fölény (az ágyúk és a lovasság) és a pszichológiai előny játszott szerepet, hanem főként rituális okok: a spanyolok betörése és otromba lépései teljesen megzavarták a bonyolult rítusok szerint élő inkákat, akik el sem tudták képzelni, hogy bárki is kezet merjen emelni uralkodójukra, a Nap fiára.

Atahualpát végül kivégezték, annak ellenére, hogy ígéretéhez híven egy szobányi (88 köbméter) aranyat, és két szobányi ezüstöt adott át váltságdíj gyanánt a spanyoloknak. A hódítók ezután harc nélkül foglalták el a fővárost, Cuzcót. Pizarro az V. Károllyal kötött toledói szerződés értelmében Peru kormányzója lett. Régi társa, Diego de Almagro azonban nemsokára fellázadt teljhatalma ellen, mire válaszul Pizarro 1538-ban megölette.

Almagro hívei bosszút esküdtek. Úgy tervezték, a miséről hazajövet ütnek rajta a kormányzón. Pizarro megtudta, hogy merényletet terveznek ellene, és bár nem aggódott túlságosan, a biztonság kedvéért aznap kihagyta a misét. Amikor az összeesküvők értesültek róla, hogy a kormányzó tud a szándékukról, és otthon marad, már nem volt értelme visszakozni. Módosítottak a terven, és megindultak Pizarro palotája felé.

Az almagristák szinte akadálytalanul törtek be az épületbe. Az idős Pizarro minden erejét összeszedte, és három merénylővel is végzett, mielőtt egy torkára mért döfés leterítette. Az összeesküvők ifjabb Diego de Almagrót kiáltották ki Peru új kormányzójának, 1542-ben azonban őt is elérte végzete: az elveszített chupasi csata után ellenségei kivégezték.

Repülő szerkezetről a világon elsőként egy olasz pilóta, Giulio Gavotti dobott le bombát 1911. november 1-én az olasz-török háborúban.

Angliában 1791 és 1850 között a munkáscsaládok gyerekeinek közel harmada már 8 évesen dolgozott.

Európában elsőként a Toszkánai Nagyhercegségben – I. Lipót nagyherceg, a későbbi II. Lipót német-római császár uralkodása alatt – törölték el a halálbüntetést 1786. november 30-án.

1940. szeptember elején London 76 napon át tartó tűz alá vételével kezdetét vette a blitz, amelyben összesen 43 ezren vesztették életüket; Hitler célja a civil lakosság és az angol kormány megtörése volt. Az angol légvédelmi rendszer teljesen tehetetlenül nézte a Luftwaffe 12 ezer láb (3600 méter) magasan közlekedő egységeit, ráadásul kevés gép tudott éjszaka repülni, s a radarok sem álltak a helyzet magaslatán. Október 15-én London az addigi legnagyobb támadást szenvedte el: négyszáz bombázó hat órán keresztül folyamatosan bombázta a főváros stratégiai pontjait. December 29-én ismét hatalmas bombaáradat zúdult a britek fővárosára, aminek következtében óriási tűz keletkezett a városban, amely még az 1666-os nagy londoni tűzvésznél is nagyobb területre terjedt ki.

Az utolsó nagyobb londoni támadásra 1941. május 10-én került sor: ekkor találat érte a British Museumot, a St. James Palace-t és a parlamentet is, 1364 ember meghalt, 1616 pedig megsebesült. Ezt követően a keleti hadszíntéren bekövetkezett változások miatt – a Szovjetunió elleni invázióra felkészülve – Hitler beszüntette az angliai városok szisztematikus bombázását.

Az angol polgárok óriási áldozatokat hoztak a légitámadások során: azok közül, akiket nem soroztak be, sokan a Home Guardhoz és egyéb más védelmi szervezethez csatlakoztak, míg a cserkészek (Boy Scouts) a tűzoltásban jeleskedtek (Blitz Scouts). Hatalmas erőfeszítéseket tettek a hivatásos tűzoltók, illetve azok az önkéntesek is, akik a tetőkön strázsálva figyelték a gyújtóbombák következtében kialakult tüzek terjedését; többek között nekik is köszönhető, hogy a Szent Pál katedrális végül nem vált a tűz martalékává. A lakóházaikhoz foggal-körömmel ragaszkodó polgárok a kertek végében, ún. (meglehetősen szűkös, sokszor hidegnek és nyirkosnak bizonyuló) Andersen-búvóhelyeket létesítettek, a kormány pedig 80 metróállomást alakított át, ahol összesen 177 ezer ember talált magának menedéket.

London ugyan kezdetben megtiltotta a metrók menedékhelyként való használatát, de sokan – miután jegyet vásároltak – egyszerűen leköltöztek, ez pedig a kormányt is meghátrálásra kényszerítette, s végül ágyakat és illemhelyeket telepített. London azonban továbbra is inkább az egyéni menedékek kiépítését ösztönözte, amellyel sokkal több pénzt tudott megtakarítani; sokan kriptákban húzódtak meg, de az utcákon felállított menedékek sem jelentettek tartós megoldást, mivel azokból gyakran kispórolták a cementet.

Egy Európában a kora újkorban még nem ismert légylárvára bukkantak a kutatók egy itáliai reneszánsz hercegnő maradványaiban, akiről többen azt feltételezik, hogy ő Leonardo da Vinci Mona Lisájának modellje. A felfedezés egyfajta zoológiai puzzle-t állított a kutatók elé a rovat eredetét illetően.

Mindezidáig a szakértők úgy vélték, hogy a főként bomló szerves anyagban élő és szaporodó Hermetia illucens, azaz a fekete katonalégy az amerikai kontinensről származott, és csupán az 1900-as évek első felében bukkant fel Európában. "A milánói hercegné maradványaiban talált bizonyítékok alapján azonban úgy gondoljuk, hogy már évszázadokkal korábban is megtalálható volt az öreg kontinensen" - mondta Gino Fornaciari, a Pisai Egyetem munkatársa. "Egy légylárvát találtunk Aragóniai Izabella, Milánó hercegnéjének szarkofágjában, azonban a Mona Lisa modelljének vélt asszony már 1524-ben elhunyt, a rovart pedig csak 1926-ban írták le először Európában" - tette hozzá a kutató.

II. Alfonz nápolyi király leánya, Izabella első unokatestvéréhez, Gian Galeazzo Sforzához, Milánó hercegéhez ment feleségül 1489-ben. Leonardo da Vinci 1482-től dolgozott a milánói udvar művészeként, így sokak szerint ez is alátámasztja, hogy a hercegné és nem Lisa Gherardini del Giocondo volt a híres modell.

Izabella férje sohasem került trónra, ugyanis unokatestvére, Ludovico bezárta őket a paviai kastélybörtönbe. A házasságára állandóan panaszkodó Izabella addig maradt a négy fal között, amíg férje meg nem halt. Erre nem kellett sokat várnia, Sforza 25 éves korában tragikus hirtelenséggel elhalálozott - valószínűleg megmérgezték. Izabella szabadulása után hazament Nápolyba, ahol 54 éves korában érte a vég, amit a szifiliszre szedett, higany alapú gyógyszere valószínűleg nagy mértékben elősegített.

A maradványokat exhumáló Fornaciari elmondta, Izabella fogait fekete patina fedte, a sötét szín pedig valószínűleg a higany miatt alakulhatott ki. A koporsóban a maradványok között, közel a koponyához két légylárvát azonosítottak a kutatók, akik úgy vélik, fekete katonalégy lárváira bukkantak.

"Nagyon valószínűtlen, hogy a légy több évszázaddal a hercegnő halála után költözött volna be a maradványokba" - mondta Fornaciari, aki Giovanni Benelli pisai entomológussal is konzultált. Az igaz, hogy a koporsót korábban már kinyitották a sírrablók, azonban addigra már csupán a néhai hercegnő puszta csontváza volt ott, így akkor már nem kerülhetett bele a rovar.

A felfedezés új kérdéseket vet fel a légy eredetét illetően. A kutatók szerint három lehetséges forgatókönyv létezhet: elképzelhető, hogy a rovar az eurázsiai kontinensen is élhetett, azonban csak 1926-ban fedezték fel, egy másik elmélet szerint a légy csupán a fekete katonalégy egyik rokona. A legvalószínűbb hipotézis az lehet, hogy a légy lárvái egy, az Újvilágból a nápolyi kikötőbe tartó spanyol gályán utazhattak egy döglött patkányban, esetleg valamely romlott élelmiszerben, ahonnan valamilyen úton-módon az elhunytba költözhettek.

„Mindenkinek megbocsátok, nekem is bocsásson meg mindenki! Kiontott vérem szolgálja az ország javát! Éljen Mexikó! Éljen a függetlenség!” – hangzottak 1867. június 19-én Habsburg Miksa mexikói császár utolsó szavai, mielőtt a köztársaságpárti kivégzőosztag a Queretaro melletti Harangdombon 7 golyót eresztett volna testébe. A császár ezt még túlélte, és egy szemtanú szerint gúnyosan mosolygott. Még egy, a szívére közvetlen közelről leadott golyóra volt szükség, hogy Miksa holtan rogyjon össze.

A konzervatívok és a köztársaságpárti liberálisok között folyó polgárháború által sújtott Mexikó vezetése 1861-ben bejelentette, hogy két évre felfüggeszti az ország államadósságának törlesztését. Az egyik legnagyobb hitelező, Franciaország válaszul betört Mexikóba, és 1863 májusában elfoglalta a fővárost. A császárság alapítására törekvő III. Napóleon Habsburg Miksát, Ferenc József osztrák császár öccsét hívta meg a trónra.

A liberális reformokat életbe léptető Miksa uralkodása azonban nem lehetett sikeres, mivel a monarchisták fokozatosan szorultak vissza a köztársasági erőkkel szemben. Az uralkodó nehezen bírta a stresszt; állandó hasmenéssel küszködött. Közben a franciák 1867 elejére – az USA nyomásának engedve – teljesen kivonták csapataikat a latin-amerikai országból. Miksa magára maradt, de bízott híveiben, és nem hagyta el Mexikót. Rosszul tette. A köztársasági erők májusban elfogták, majd hadbíróság elé állították, és halálra ítélték.

Az ítéletet teljes nyugalommal vette tudomásul. Meghagyta, hogy jó lövészek végezzenek vele, és balzsamozzák be a szívét. A kivégzés előtti napokban – XVI. Lajoshoz hasonlóan – sorstársa, I. Károly angol király utolsó óráiról olvasott. Bár többek között Victor Hugo és Giuseppe Garibaldi is táviratban kért kegyelmet Miksának, mindhiába. Felesége, Sarolta császárné európai udvarokban tett próbálkozásai is eredménytelennek bizonyultak. Az asszony beleőrült abba, hogy ő beszélte rá férjét az öngyilkos túrára.

Még több hír, érdekesség a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

1. A világbajnokságok történetének első gólját a francia Lucien Laurent szerezte 1930. július 13-án.

2. Egyedül Brazília vett részt az összes (19) labdarúgó-világbajnokságon.

3. A dél-amerikai ország válogatottja diadalmaskodott a legtöbbször, öt alkalommal, a seleçãót követi Olaszország négy elsőséggel. A brazilok és a Squadra Azzurra mellett hat nemzet tudott vb-t nyerni: Argentína, Uruguay, Franciaország, Németország (NSZK), Anglia és legutóbb Spanyolország.

4. Az 1930-as uruguayi torna fináléja előtt a rendőrség összesen 1600 fegyvert foglalt le a stadionban.

5. Minden idők egyik legnagyobb olasz játékosa, Guseppe “Peppino” Meazza pályafutásának egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor az 1938-as vébén a Brazília ellen megítélt 11-es előtt lecsúszott a nadrágja. Meazzát ez sem zavarta: egyik kezével nadrágját tartva bevarrta az eseten jót derülő kapus mellett a labdát.

6. Bár India kvalifikálta magát az 1950-es futball vb-re, az ország végül visszalépett a küzdelmektől, miután több kérdésben nem tudott megegyezni a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséggel. A FIFA például előírta, hogy minden játékosnak cipőt kell viselnie a tornán, az indiaiak pedig akkoriban még mezítláb játszottak.

7. Nagy riadalmat okozott, amikor néhány hónappal az 1966-os angliai vb előtt ellopták a világbajnoki serleget, a Jules Rimet-kupát. A serleget végül egy járókelő és Pickles nevű kutyája egy régi újságpapírba csomagolva találta meg a délkelet-londoni Beulah Hill negyedben. Pickles később igazi celeb lett, számos filmben és tévéműsorban tűnt fel.

8. A Magyarország Salvador ellen aratott 10-1-es győzelme (1982, Spanyolország) a futball-világbajnokságok történetének legnagyobb arányú sikere és az egyetlen, amikor kétszámjegyű eredmény született.

9. Pelé a világbajnokságok történetének egyetlen olyan játékosa, aki háromszoros vb-győztesnek mondhatja magát. A brazil csillag ezenkívül számos rekordot tart.

10. Az egy mérkőzésen szerzett legtöbb gól Oleg Salenko nevéhez fűződik: az orosz gólvágó 5 találattal szomorította Kamerunt az 1994-es amerikai vb-n.

Az olasz fasiszta diktátor, Benito Mussolini napi 1500 levelet kapott rajongóitól.

1600-ban a londoniak hetente 146 millió liter sört fogyasztottak el.

Az első szervezett futballmérkőzéseken a játékvezetők egy fehér zsebkendőt lengetve hívták fel magukra a figyelmet. A síp csak az 1870-es években, egy évtizeddel az angol futballszövetség megalakítása után terjedt el.

„Bármilyen undorító is a pokol, Jánosnak csupán a jelenléte elég volna, hogy mocskossá tegye” – olvasható a szigorú ítélet Földnélküli János angol királlyal kapcsolatban Matthew Paris krónikájában. Bár a bencés szerzetes uralkodóval szembeni elfogultsága nyilvánvaló, tény, hogy János személye elnyomó, vérszomjas uralkodóként él a köztudatban; ennek ellenére a nevéhez fűződik az angol történelem egyik legfontosabb dokumentumának kibocsátása.

Elhibázott, önkényes politikájának következtében ugyanis kénytelen volt engedni a bárók követeléseinek, és 1215. június 15-én a Runnymede-nél aláírni a széleskörű rendi jogokat biztosító Magna Chartát. Bár a maga idejében elhanyagolható volt a jelentősége, rendelkezései a későbbi évszázadok során meghatározónak bizonyultak Anglia alkotmányos fejlődése szempontjából, mivel nyilvánvalóvá tették: a királyt is korlátozzák a felette álló törvények.

Földnélküli János uralkodása a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető sikeresnek. A népharag már akkor ellene fordult, amikor bátyja, a külföldön raboskodó I. Richárd trónjára tört, és az sem kedvezett jó hírének, hogy az a szóbeszéd járta, ő ölte meg unokaöccsét, a hatalmára veszélyt jelentő Arthurt. Az uralkodót a pápa is kiközösítette, a franciákkal szemben vívott háborúkban pedig jelentős területeket veszített, miközben a bevételek növelése érdekében megsarcolta a bárókat. A főurak összeesküdtek ellene, és 1215-ben szorult helyzetében szabadságlevél-tervezetük elfogadására kényszerült. A Magna Charta legfontosabb rendelkezése garantálta, hogy rendelkezéseinek megsértése esetén egy 25 fős bárói testület számon kérhesse az uralkodót.

A Nagy szabadságlevelet a későbbiekben többször is megújították. Rendelkezéseit még az angol jogfejlődésben mérföldkőnek számító 1628-as Petition of Rights, az 1679-es Habeas Corpus és az 1689-es Bill of Rights megszövegezésénél, valamint az amerikai alkotmányos berendezkedés alapjainak lefektetésénél is figyelembe vették.

János ugyan valóban alkalmatlan volt az uralkodásra, de nem tekinthető zsarnoknak. Konfliktusai pedig nem az alattvalóival támadt, hanem a bárókkal, a franciákkal és a pápával – próbál rendet tenni a fejekben Paul Sturtevant, a Leedsi Egyetem történésze. „Egy kicsit olyan, mint Barack Obama. Rémes politikai örökséget kapott elődjétől, de mivel rossz politikus volt, nem tudta kikerülni, hogy az magával temesse. Richárd emléke még élénken élt az emberekben: a hős, oroszlánszívű uralkodó, aki ugyan csak fél évet töltött Angliában, mivel vagy a Szentföldön, vagy Franciaországban harcolt” – tette hozzá.

Külföldi hadi vállalkozásainak finanszírozásához Richárdnak meg kellett emenie az adókat, s mire János trónra került, a kincstár üres lett, ami társadalmi engedetlenséghez vezetett – nem beszélve a Richárd kiszabadításához szükséges, mai értéken 2 milliárd fonttal felérő váltságdíjról. Mike Ibeji történész szerint János utódja, III. Henrik és köreinek volt az érdeke, hogy a királyról negatív képet fessennek. Ibeji aláhúzta: János hibái ellenére ki kell emelni a Magna Charta szentesítését, amely korlátozta a király jogkörét és lefektette az angol jogrendszer alapjait.