„Teljes csend honolt a teremben. Az emberek még a lélegzetüket is visszafojtották” – emlékezett vissza a hatmillió zsidó kiirtásában kulcsszerepet játszó Adolf Eichmann ügyében hozott ítélet felolvasása előtti pillanatokra Gideon Hausner izraeli főügyész. A két bíró emberiességi okokból már a 211 oldalas ítélet felolvasása előtt közölte Eichmannal, hogy a bíróság a zsidó nép és az emberiség ellen elkövetett bűncselekményben, valamint háborús bűnökben bűnösnek találta.

A holokauszt „főszervezőjének” arcára döbbenet ült ki. Miután leültették, mintegy 20 percen keresztül idegesen fészkelődött és grimaszolt. Az ítéletet a bírók ezután felváltva, összesen 15 órán át olvasták fel. Három nappal később, a jeruzsálemi bíróság 1961. december 15-én kötél általi halálra ítélte Eichmannt.

A náci vezetés az 1942 januárjában megtartott wannsee-i konferencián döntött a zsidókérdés „végső megoldásáról”. A németek által megszállt területeken élő zsidók azonosításának, begyűjtésének, valamint a birodalom területén felállított koncentrációs táborokba történő deportálásának megszervezésével Eichmannt bízták meg. 

Magyarországot 1944. március 19-én szállták meg a németek. Ekkor már a Wehrmacht mindenütt hátrált, de a zsidók irtása fontosabb volt, mint a katonai szempontok. A főhatalom Veesenmayer birodalmi megbízott kezébe került, a gettósítás és deportálás Eichmann irányításával és a magyar csendőrség aktív közreműködésével kezdődött. A holokauszt történetének legnagyobb és leggyorsabb deportálási akciója 56 nap múlva, 1944. július 9-én ért véget.

A deportálások leállításáig 437 ezer magyar zsidót szállítottak el koncentrációs táborokba, 15 ezer kivételével mindet Auschwitz-Birkenauba, ahol túlnyomó többségüket, becslések szerint 360-390 ezret megöltek. Eichmann a deportálások leállítása miatt dühöngött, majd augusztus 5-én Romániába ment, de a románok a kiugrási program részeként ekkor már szabotálták a zsidóirtást. Az október 15-i nyilas puccs után visszatért Budapestre, az ő ötlete volt, hogy gyalog hajtsák az embereket Bécs felé; a fővárost a szovjetek közeledtével 1944 végén hagyta el.

A náci háborús bűnös a második világháború után amerikai hadifogságba került, de sikerült megszöknie. 1950-ben Ricardo Klement néven Argentínába költözött. Az izraeli titkosszolgálat az 1950-es évek végén Adolf Eichmann Klaus nevű fiának barátnője, egy Buenos Airesben élő zsidó lány, Sylvia Hermann segítségével bukkant a nyomára. A Moszad ügynökei végül 1960. május 11-én – az argentin hatóságok tudta és engedélye nélkül – elrabolták Eichmannt, akit május 20-án begyógyszerezve, balesetet szenvedett izraeli légiutas-kísérőnek álcázva Izraelbe szállítottak, és bíróság elé állították.

A per alatt Eichmann végig azzal védekezett, hogy parancsot teljesített, a bíróság azonban nem fogadta érvelését, és kegyelmi kérvényét is elutasította. A halálos ítéletet május 31-én hajtották végre. Eichmann hamvait a Földközi-tengerbe szórták, hogy sírja ne válhasson zarándokhellyé.

A per alatt írt jegyzetei 2000-ben jelentek meg, ezekben is hivatalnoknak nevezi magát, aki csak Hitler utasításait hajtotta végre. A Sassen-interjúban viszont ezt mondta: "Örömmel fogok sírba szállni abban a tudatban, hogy zsidók millióit rántottam magammal."