Miután 1954 júliusában a korábbi gyarmattartó Franciaország aláírta Genfben az Indokína-szerződést, amelyben elismerte Vietnam függetlenségét, valamint az indokínai államok szuverenitását, a délkelet-ázsiai ország kettészakadt: északon kommunista, délen pedig Amerika-barát kormány alakult. A megkötött szerződés alapján 1956-ban egy választás során egyesítették volna a két országrészt, azonban ez a térségben egyre nagyobb befolyással bíró Egyesült Államok érdekeibe ütközött, hiszen esélyes volt a kommunista hatalomátvétel.
A dél-vietnami köztársaság kikiáltása magában hordozta a háború veszélyét, amit tovább növelt az 1960-ban megalakult Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front (DNFF) léte, amely 1961 közepén megkezdte a partizánharcot a déli országrészen. Az amerikai csapatok már 1961 óta az országban állomásoztak, ám bevetésükre csupán a tonkini incidenst (három észak-vietnami őrnaszád a Tonkini-öbölben állítólag megtámadott egy amerikai rombolót) követően került sor. Az amerikai haderő létszáma fokozatosan emelkedett, s 1968-ban már 525 ezren harcoltak, ám hiába: a vietnami nép ellenállását nem sikerült megtörni.
Az északiak 1968. februári, több tízezer áldozatot követelő Tet-offenzívája, majd a My Lai-i mészárlást követően Johnson elnök háborús politikája elvesztette támogatását, s Washington béketárgyalásokra kényszerült, ám a harcok nem szüneteltek. 1973. január 27-én Párizsban a két fél fegyverszüneti megállapodást kötött, ami tulajdonképpen azt is jelentette, hogy az Egyesült Államok hadereje elszenvedte történetének első vereségét.