Másfél évvel ezelőtt a nagy-britanniai Hillington városában egy római aranyfalloszt tártak fel, amely rövid időn belül igencsak népszerűvé vált a leletet kiállító Lynn Museum látogatói körében, és az ajándékboltban immáron a fallosz másolatát is meg lehet vásárolni.
A fémdetektorral megtalált, két centiméteres darabka egy hosszabb aranyrúdból készült, amelyhez az egyik végén két gömböt forrasztottak. A falloszt egy római katona a gonosz varázslatok kivédése céljából hordhatta a nyakában. A férfi nemi szerv miniatűr változata egyfajta mágikus védelmet biztosított például a szemmel verés ellen, de a római hitvilág szerint abban is segített, hogy a férfi, akkor és amikor kell, ne mondjon csődöt. A lelet egy rendkívül ritka darab, ugyanis a legtöbb ősi falloszt nem nemesfémből készítették, ráadásul ennek az állapota is kitűnő.
Semmi más a múzeum leletei közül nem fogta meg úgy az odalátogatók fantáziáját, mint ez a kis tárgy, s az élelmes muzeológusok meg is ragadták a kínálkozó alkalmat: a kétezer éves medál ezüst- és bronzmásolatait kezdték el árusítani a múzeumboltban, amelyek a következő néhány hónapban lesznek megvásárolhatók.
Habár a falloszmedálok a Római Birodalomban rendkívüli népszerűségnek örvendtek, s széles körben elterjedtek voltak, néhány évszázaddal később, a viktoriánus korban igyekeztek az erkölcstelennek minősített leleteket eldugni a látogatók szeme elől, így a "mágikus tárgyak" rendszerint a pincékben landoltak.
2013. május 29. 2013. május 29. 12:07 Szólj hozzá!
Eladó a római fallosz
bizarr rómaiak fallosz Nagy Britannia
A bejegyzés trackback címe:
https://mult-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr615331974
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.