A Manchesteri Gyermekkórház komputertomográfiai vizsgálatára a héten egy háromezer éves thébai papnő „feküdt be”. A Perth Múzeum kurátorai abban a reményben küldték CT-re és röntgenre az egyiptomi múmiát, hogy a 21. századi vizsgálatok során lehullhat a lepel életének és halálának körülményeiről.
A múzeum eddig még csupán mumifikált íbiszeket, az ókori egyiptomiak szent madarait küldte „kivizsgálásra”, azonban egy új nemzetközi program részeként a most kezdődött vizsgálatsorozattal a Nílus ajándékának nevezett ország egykori lakóinak étrendjére és betegségeire kívánnak fényt deríteni.
A korábbi vizsgálatok során sikerült kideríteni néhány múmiáról, hogy egykoron vérszegény volt, csontritkulásban szenvedett, fogászati problémákkal küszködött, esetleg túl sok olyan kenyeret evett, amely több homokot látott, mint lisztet. A múmiák átvizsgálásai 1908-ban kezdődtek, amikor első ízben csomagoltak ki egy több ezer éves személyt a közép-angliai városban.
Azóta a technika fejlődésével több módon is bepillantást nyerhetünk az elhunytak életébe, a legelterjedtebb módszerek közé a röntgen és a CT-vizsgálat tartozik. A brit gyermekkórház radiológiai osztályát éjjelente szállják meg a kutatók, amikor kisebb a forgalom. Vészhelyzet természetesen ilyenkor is felléphet. Ebben az esetben a múmia kénytelen tovább várni a végső vizsgálatra, s átengedni helyét az élőknek.
2013. június 07. 2013. június 07. 14:14 1 komment
3000 évet várt a CT-re
ókor múmia Egyiptom
A bejegyzés trackback címe:
https://mult-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr135349645
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.09. 09:11:02
Igen, ilyen a brit egészségügy, hatalmas várólisták vannak.