Első ránézésre a fadeszkák úgy néznek ki, mintha csupán néhány évtizeddel ezelőtt kivágott fatörzsekből készítették volna őket, pedig a vizsgálatok szerint a művészien megmunkált alkotások legalább 4500 évesek.
A régészek versenyt futnak az idővel, ugyanis az egyiptomi piramisokkal egyidős fadarabok, mihelyst felszínre kerülnek, állapotuk rohamosan romlani kezd, ha nem kezelik őket megfelelően. Hufu (görögül: Kheopsz) fáraó naphajójának részei a piramis lábainál a homokban pihentek eddig. Habár igen jó állapotban találták meg – a sivatagi levegő lényegesen kedvezőbb hatással van a leletekre, mint például a párás légtömeg –, a víz, a rovarok és a gombák nagy károkat okozhattak benne, s a külvilág még nagyobb veszélyt jelent számukra. Azért is óvják annyira az egyiptomiak, hisz a leletcsoport az egyiptomi régészet egyik legnagyobb szenzációja.
A naphajók a fáraók sírjának közelében eltemetett rituális szállító eszközök voltak, amelyek arra szolgáltak, hogy az uralkodók lelkét az égbe, Réhez vigyék. A napisten egyébként két hajóval közlekedett az egyiptomiak hitvilága szerint: a reggeli hajóval az égen, míg az estivel az alvilágban utazott. Az egyiptológusok között akad némi vita a naphajót illetően: míg az egyik tábor szerint a temetési szertartás során a holttest vízen való átkeléséhez használták, addig néhány történész szerint pusztán túlvilági funkcióik voltak.
Az egyiptomi kutatócsapat a japán Waseda Egyetem szakértőivel együttműködve próbálja megmenteni a leletet, amely nem csupán a tudósokat, de a helyieket és a turistákat is lenyűgözte. „A precíz mérnöki munkával megalkotott hajó azért is izgalmas, mert nem tudjuk pontosan, szállította-e az elhunyt fáraót. Ám az mindenképpen elgondolkodtató, hogy több ezer kilométert tettek meg az alapanyagokért, hiszen libanoni cédrusból készült a túlvilági jármű” – magyarázta Szalima Ikram egyiptomi kutató.
