A kutatók ismét arra keresik a választ, vajon hogyan tudott a modern ember a neandervölgyi fölé kerülni, s átvenni a helyét mintegy 40 ezer évvel ezelőtt Európában.
Az egyik elmélet szerint a neandervölgyiek táplálkozási szokásaikat tekintve igencsak merevek voltak, ugyanis „asztalukra” főként nagytestű emlősök, például lovak, bölények és mamutok húsai kerültek. A modern ember ezzel szemben változatosabb étrenddel büszkélkedhetett, amibe a halak is beletartoztak. Ez a fajta rugalmasság később hatalmas előnyt jelentett a neandervölgyiekkel folytatott túlélési versenyben, s ez vezethetett el a végső győzelemhez is.
Ugyanakkor egy belga, német és orosz kutatókból álló szakértői csapat egy kaukázusi barlangban olyan nyomokat talált, amelyek arra utaltak, hogy a neandervölgyi sem vetette meg a halat. A lehetséges lakmározók közül a barlangi medvét és az oroszlánt is kizáró régészek szerint ezzel akár meg is dőlhet az egész, a változatos étrend nyújtotta előnyökre épülő elmélet.
A jégkorszak végén kihalt barlangi oroszlán
Az étrendbeli különbségeken alapuló hipotézis a két hominida által használt barlangokban talált állati csontok elemzésén alapszik. Ám a ragadozók gyakran bekavarhatnak a tudósok munkájába: éppen ez történt legutóbb a Kaukázusban található, Kudaro 3 nevű barlangnál folyó kutatás során is.
A régészek a kaukázusi sötét odúban egy nagyobb méretű lazac csontmaradványait fedezték fel a középső paleolitikumhoz tartozó rétegek között, így a lelet 42-48 ezer éves lehet. A tudósok szerint a tengervíz felől az édesvíz felé vándorló halra egy neandervölgyi csaphatott le, de a barlang homályában ázsiai barlangi medvére (Ursus kudarensis) és barlangi oroszlánra (Panthera spelaea) utaló nyomokat is találtak. Mindez azt jelenti, hogy mindkettő behozhatta a halat, hogy nyugodtan elmajszolhassa.
A tízezer évvel ezelőtt kihalt barlangi medve csontváza
A legújabb elemzésekből, amelyek a kollagén szén-, nitrogén- és kénizotópjainak szintjét vizsgálta, kiderült, hogy sem az oroszlán, sem a medve átlagos menüjén nem kapott helyet a lazac. A barlangi medve ugyanis növényevő volt, míg a Kaukázus környékén barangoló barlangi oroszlán főként a szárazföldi állatokat kedvelte.
A tanulmány tehát azt az elgondolást támasztja alá, miszerint, ha lehetősége volt rá, a neandervölgyi szívesen fogyasztott halat, s a modern ember és „ősi testvérének” étrendje alapjában véve nem sokban különbözött egymástól, ám a nüansznyi eltérések ettől függetlenül még jelentős szerepet játszhattak a neandervölgyi bukásában, s őseink felemelkedésében.