1. A gladiátorküzdelmek gyökerei egészen az etruszk időkig, i. e. 800-ig nyúlnak vissza. Az első dokumentált gladiátorviadalra i. e. 264-ben került sor Rómában, ahol egy római előkelő temetési szertartása keretében, három pár fegyveres vívott élet-halál harcot.
2. A gladiátorok nem mindig vívtak halálos küzdelmeket. Kiképzésük rengeteg pénzbe került, így tulajdonosaiknak nem állt érdekükben korai vagy tömeges haláluk.
3. A gladiátorok az antik Róma ünnepelt celebjei voltak. A győzelmet győzelemre halmozó harcosokat jutalmul felszabadították, házat és földet is szerezhettek.
4. A gladiátorok csak nagyon ritkán küzdöttek állatok ellen. Ezt a feladatot a venatoroknak hívott, erre a feladatra kiképzett harcosok kapták.
5. Nero császár uralkodása alatt női gladiátorok is felléptek az arénákban. A szebbik nem részvételét a küzdelmekben végül Septimus Severus császár tiltotta meg i. sz. 200 körül.
6. A hadifoglyok, bűnözők és rabszolgák mellett jelentős volt azoknak a száma, akik önként váltak gladiátorokká. Ezek az emberek kalandot, dicsőséget és pénzt remélve léptek az arénába.
7. Az életben maradt, veterán gladiátorok egy része trénerként vagy testőrként folytathatta karrierjét.
8. Egyes híres gladiátoroknak csak kettő-három küzdelmük volt évente.
9. A cirkuszi játékok ebédszünetében, a gladiátorküzdelmek előtt általában bűnözőket végeztek ki, akiket szentségtörés, gyilkosság vagy gyújtogatás vádjával vetettek vadállatok elé.
10. Egy gladiátornak méltósággal kellett meghalnia, tilos volt rimánkodnia életéért, a kegyelemdöfést szemrebbenés nélkül kellett tűrnie.
