Lech Walesát hívei a vállukon vitték otthona ajtajáig. A Szolidaritás 11 hónapja internált vezetője 1982. november 14-én térhetett haza Gdanskba, ahol mintegy ötszázan vártak rá kitörő lelkesedéssel. A tömeg ekkor már két napja virrasztott a Lenin Hajógyár korábbi elektrotechnikusának lakása előtt, az „Éljen a Szolidaritás!” és a „Lechet akarjuk!” jelszavakat skandálva. Miután Walesa bejutott lakásába, lelkesítő szónoklatot intézett az őt éljenzőkhöz. Lengyelországba visszatért a remény.
A gdanski hajógyár munkásai az irreális mértékben megnövekedett élelmiszerárak miatt 1980 augusztusában sztrájkba kezdtek, amelynek élére a gyárból korábban elbocsátott Lech Walesa állt. Hamarosan megalakult a vasfüggöny mögötti országok első szabad szakszervezete, a Szolidaritás, és a lengyel kormány kénytelen volt engedni a munkások követeléseinek. A szervezetnek rövid időn belül 10 millió tagja lett, és a hatalom egyre veszélyesebbnek ítélte meg a mozgalom társadalomra gyakorolt befolyását. 1981. december 13-án kihirdették a hadiállapotot, és a mozgalom több tagját, többek között Walesát is letartóztatták.
Walesát eleinte egy Varsó melletti villában tartották házi őrizetben, ahonnan több olyan üzenetet is sikerült kijuttatnia, amelyekben békés ellenállásra szólította fel honfitársait. 1982 elején egy szovjet-lengyel határ közelében található vadászházba szállították. Bár az együttműködésért cserébe többször is felajánlották feltételes szabadlábra helyezését, Walesa mindenféle közeledést visszautasított. A mozgalmi vezető határozottságát jól példázza, hogy egy alkalommal, amikor a lengyel miniszterelnök-helyettes környékezte meg egy ajánlattal, Walesa annyira ráordított, hogy a politikus kirohant a szobából.
Bár szabadlábra helyezése után is csak korlátozott mozgástérrel rendelkezett – 1983-as Nobel-békedíját sem merte átvenni, félve, hogy nem engedik vissza Lengyelországba. A szocialista rendszer bukása után, 1990-ben végül Walesa lett Lengyelország első szabadon választott köztársasági elnöke.