A korabeli híradások szerint 1171 gyermeket nemzett Iszmáil marokkói szultán, amivel abszolút csúcstartó. Egy számítógépes szimuláció szerint ez csak úgy történhetett meg, ha 32 éven át mindennap legalább egy nemi aktust létesített hatalmas háremének egyik tagjával - állítják kutatók.
Muláj Iszmáil ibn Sarif az alavita dinasztia első nagy szultánja volt, 1672 és 1727 között uralkodott (ez az uralkodóház van jelenleg is hatalmon Marokkóban). Iszmáil uralkodása volt a leghosszabb Marokkó történetében, összesen 55 éven keresztül állt a maghrebi ország élén.
Mivel a berberekben és a helyi arabokban nem bízott, létrehozta saját hadseregét, a kizárólag tőle függő, néger rabszolgákból álló Fekete Gárdát, amelynek létszáma 150 ezer fő volt. Véreskezű vezető hírében állt, uralkodásának kezdetén állítólag több mint négyszáz levágott fejet - ellenségei fejét - tűzetett ki Fez városában, s később összesen 30 ezer embert gyilkoltatott meg - despotikus természete miatt a kortársak a Vérszomjas melléknevet ragasztották rá -, nem számítva a csatákban elesetteket.
Iszmáil nagy építtető volt, még trónra lépésének évében belefogott egy új főváros, a "marokkói Versailles", Meknès felépítésébe, amelyet egy 25 kilométeres védőfal vett körbe. Több kikötőt is visszavett a spanyoloktól és az angoloktól, többször harcolt az oszmánok ellen (1679, 1682, 1695/96), megszilárdította Marokkó függetlenségét, de a XIV. Lajos házasságon kívül született lányával tervezett dinasztikus házassága végül kudarca fulladt.
Iszmáilnak négy felesége és 500 ágyasa volt, akiktől hivatalosan 888 gyermeke született, a Guinness-rekordok könyvében a történelem legnagyobb igazolt utódszámával szerepel. A Marokkóban gyakran megforduló Dominique Busnot francia diplomata azt állította, hogy a nagy szexuális étvágyú szultánnak 1171 gyermeke volt 1704-ben. Akkor Iszmáil már 57 éves volt és 32 éve uralkodott.
Egyes kutatók elképzelhetetlennek tartják, hogy Iszmáilnak ennyi utóda lett volna: egyrészt a rövid ideig tartó fertilis periódus, másrészt a fejlődő országokban élő nőkre oly jellemző meddőség miatt.
A szakemberek egy számítógépes modell segítségével kiszámították, hogy Iszmáilnak hányszor kellett naponta szexuális aktust folytatnia 1704-ig, hogy kijöjjön a Busnot által említett 1171-es szám. "Amennyire lehetett, konzervatív becslést adtunk meg, ennek ellenére Muláj nemzhetett ennyi utódot" - foglalta össze a kutatás eredményét Elisabeth Oberzaucher projektvezető, a Bécsi Egyetem antropológusa.
A szimuláció a teherbeesés modelljeinek sokféleségére alapult. Az egyik ilyen szimulációs sor azt feltételezte, hogy a nők menstruációs ciklusa nincs összhangban, míg a másik azt, hogy összhangban van. Figyelembe vették, milyen minőségűek lehettek Iszmáil spermái a női petesejtek megtermékenyítésekor amint öregedett, és azt is, milyen gyakran tűnnek a nők szexuálisan vonzónak, amikor a menstruációs ciklusban a legtermékenyebbek.
A kutatók szerint a szultánnak elég volt 32 éven át naponta "mindössze" 0.83-1.43 alkalommal szexuális kapcsolatot létesítenie, hogy 1171 gyermeke legyen. Sőt nem is kellett az ötszáz ágyas: elég volt egy 65-110 fős hárem ahhoz, hogy ennyi utód világra jöjjön - olvasható a PLOS ONE február 14-i számában.
További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán