„Bármilyen undorító is a pokol, Jánosnak csupán a jelenléte elég volna, hogy mocskossá tegye” – olvasható a szigorú ítélet Földnélküli János angol királlyal kapcsolatban Matthew Paris krónikájában. Bár a bencés szerzetes uralkodóval szembeni elfogultsága nyilvánvaló, tény, hogy János személye elnyomó, vérszomjas uralkodóként él a köztudatban; ennek ellenére a nevéhez fűződik az angol történelem egyik legfontosabb dokumentumának kibocsátása.
Elhibázott, önkényes politikájának következtében ugyanis kénytelen volt engedni a bárók követeléseinek, és 1215. június 15-én a Runnymede-nél aláírni a széleskörű rendi jogokat biztosító Magna Chartát. Bár a maga idejében elhanyagolható volt a jelentősége, rendelkezései a későbbi évszázadok során meghatározónak bizonyultak Anglia alkotmányos fejlődése szempontjából, mivel nyilvánvalóvá tették: a királyt is korlátozzák a felette álló törvények.
Földnélküli János uralkodása a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető sikeresnek. A népharag már akkor ellene fordult, amikor bátyja, a külföldön raboskodó I. Richárd trónjára tört, és az sem kedvezett jó hírének, hogy az a szóbeszéd járta, ő ölte meg unokaöccsét, a hatalmára veszélyt jelentő Arthurt. Az uralkodót a pápa is kiközösítette, a franciákkal szemben vívott háborúkban pedig jelentős területeket veszített, miközben a bevételek növelése érdekében megsarcolta a bárókat. A főurak összeesküdtek ellene, és 1215-ben szorult helyzetében szabadságlevél-tervezetük elfogadására kényszerült. A Magna Charta legfontosabb rendelkezése garantálta, hogy rendelkezéseinek megsértése esetén egy 25 fős bárói testület számon kérhesse az uralkodót.
A Nagy szabadságlevelet a későbbiekben többször is megújították. Rendelkezéseit még az angol jogfejlődésben mérföldkőnek számító 1628-as Petition of Rights, az 1679-es Habeas Corpus és az 1689-es Bill of Rights megszövegezésénél, valamint az amerikai alkotmányos berendezkedés alapjainak lefektetésénél is figyelembe vették.
János ugyan valóban alkalmatlan volt az uralkodásra, de nem tekinthető zsarnoknak. Konfliktusai pedig nem az alattvalóival támadt, hanem a bárókkal, a franciákkal és a pápával – próbál rendet tenni a fejekben Paul Sturtevant, a Leedsi Egyetem történésze. „Egy kicsit olyan, mint Barack Obama. Rémes politikai örökséget kapott elődjétől, de mivel rossz politikus volt, nem tudta kikerülni, hogy az magával temesse. Richárd emléke még élénken élt az emberekben: a hős, oroszlánszívű uralkodó, aki ugyan csak fél évet töltött Angliában, mivel vagy a Szentföldön, vagy Franciaországban harcolt” – tette hozzá.
Külföldi hadi vállalkozásainak finanszírozásához Richárdnak meg kellett emenie az adókat, s mire János trónra került, a kincstár üres lett, ami társadalmi engedetlenséghez vezetett – nem beszélve a Richárd kiszabadításához szükséges, mai értéken 2 milliárd fonttal felérő váltságdíjról. Mike Ibeji történész szerint János utódja, III. Henrik és köreinek volt az érdeke, hogy a királyról negatív képet fessennek. Ibeji aláhúzta: János hibái ellenére ki kell emelni a Magna Charta szentesítését, amely korlátozta a király jogkörét és lefektette az angol jogrendszer alapjait.
