220 kilométerre elhallatszódó robbanás, hihetetlen precíz levélforgalom, sárga bőrű európai nők, megszülető plasztikai sebészet - csak néhány érdekesség a nagy háborúból.
Egy francia csatatéren történő robbanás még Londonban is hallatszott
Míg a lövészárkokban és az azokat övező sártengerben véres harcok dúltak, addig egy egészen másfajta háború zajlott a katonák lábai alatt. Egy teljes titokban tevékenykedő brit bányászcsoport 30 méterrel a föld alatt egy alagutat ásott az ellenséges árkok felé, hogy a föld alól robbantsa fel őket. A legnagyobb sikerüket a belgiumi Messines Ridge-nél érték el, ahol 900 ezer font robbanóanyagot halmoztak fel és hoztak egyszerre működésbe 19 különböző alagútban. A robbanás hatalmas károkat okozott a németeknek, s még a 220 kilométerre lévő londoniak is hallották a detonációt.
Megszületett a plasztikai sebészet
Az első világháborúban a legtöbb sebesülést a bombák repeszdarabkái okozták, amelyek gyakran az arcot érték, de nem okoztak halált, mint például egy jól irányzott golyó. A borzalmas sérülések láttán elsőként Harold Gillies brit sebész próbált meg segíteni a roncsolódott arcú sérülteken, így ő lett a plasztikai sebészet úttörője.
12 évesen a hadszíntéren
Több történet is kering arról, hogy néhány gyermek letagadva a korát csatlakozott a világháborús hadseregekhez. Egyes becslések szerint több ezer ilyen bátor fiatal lehetett, akiknek azonban csupán egy részét motiválta a hazaszeretet, a többiek a sivár és unalmas életükből való menekülésként fogták fel a "katonásdit". Az egyik ilyen gyermek a 12 éves Sidney Lewis volt, akit végül fülön csíptek és hazaküldtek a somme-i csatából.
Újságírók mint halálos ellenségek
Egy maroknyi újságíró az életét kockáztatva igyekezett beszámolni a csatatereken zajló harcokról, hogy az otthon maradottak ne csupán a cenzúra által kikozmetikázott híreket olvashassák. Mivel a kormányok már a háború kezdetétől azon voltak, hogy szabályozzák a frontról érkező információáramlást, gyakorlatilag megtiltották az újságíróknak, hogy a munkájukat végezzék. A brit hadügyminisztérium szerint a csataterekről való jelentés az ellenséget támogatta, így halálbüntetés járt érte.
Hetente 12 millió levél érkezett a frontra Angliából
Habár a szállítások, a csapatmozgások, az élelmiszerellátás és az utánpótlás hatalmas logisztikai kihívás elé állította a háborúban részt vevő országokat, ügyeltek arra, hogy a postaforgalom viszonylag zavartalan legyen, így például Angliából a francia frontra két nap leforgása alatt megérkezett egy üzenet. Ez azért is meglepő, mert ezalatt a 48 óra alatt még a cenzorok is átnézték a leveleket.
Sárgává változott a nők bőre
Mivel az első világháború során gyakorlatilag egy generációnyi férfi tűnt el a hátország gazdaságából, helyüket a nők vették át a munkaerőpiacon. Sokan igen rossz körülmények között, veszélyes vegyi anyagok között végezték mindennapi tevékenységüket. A briteknél "kanári nőknek" kezdték el hívni azokat az asszonyokat, akik TNT-vel dolgoztak, ugyanis a mérgező anyag sárgás színt kölcsönzött bőrüknek.
Létrejöttek a vérbankok
Már a világháború kitörése előtt felfedezték, hogy a nátrium-citrát alkalmas a vér alvadásának megakadályozására, azonban csupán az 1914-es évben használták először transzfúziós célokra. A hűtés előnyeire ráeszmélve mindez hatalmas áttörésnek bizonyult, előkészítve az utat a ma is jól ismert vérbankoknak. Az első világháború második felében az orvosoknak sokszor rögtönözniük kellett, s az egyre szaporodó véradó állomásoknál összegyűlt vért igyekeztek felhasználni a sok vért vesztett katonák megmentésére. Kezdetben a túlélési arány nagyon rossz volt. Háború lévén, a donorok megtalálása nem okozott problémát, azonban a vércsoport megállapítása már annál inkább. Érdekesség, hogy az első világháborúban csak az antant hatalmak oldalán használták ki a transzfúzió adta lehetőséget. A véradás iránt megnövekedett igény vezetett ahhoz, hogy 1922-ben felálljon Londonban az állandó véradó szolgálat.
