Ha 1521. május 20-án a Pamplona fellegvárát ostromló francia hadsereg egyik ágyúja nem találja el az erődítmény egyik védőjének lábát, a történelemkönyvek lapjairól valószínűleg hiányoznának a jezsuita rendről szóló részek. A sérülés elszenvedőjét, az ifjú baszkföldi nemes Íñigo López de Loyolának hosszú lábadozása során egyetlen szórakozása maradt: az olvasás.

Bár az ifjú nemes kezdetben idegenkedve vette kézbe az otthonában a polcokon sorakozó 13. és 14. századi vallásos munkákat, a könyvek végül teljesen megváltoztatták az életét. A boldogulását addig a kasztíliai királyok szolgálatában kereső Ignác hatásukra úgy döntött, ezentúl egy nagyobb, égi hatalmat fog szolgálni.

1534-ben hat, hozzá hasonlóan a párizsi egyetemen tanuló diáktársával együtt alapította meg a Jézus Társasága néven ismertté vált szervezetet. A csoport eredetileg szentföldi zarándoklattal kapcsolatos terve meghiúsult, ezért a szervezet tagjai 1537-ben a pápának ajánlották fel szolgálataikat. Erőfeszítéseik eredményre vezettek, és a társaság 1540. szeptember 27-én III. Pál pápa engedélyével szerzetesrenddé alakult.

A jezsuiták magas színvonalú oktatást biztosító kollégiumaik, valamint fáradhatatlan missziós tevékenységük révén elévülhetetlen érdemeket szereztek az ellenreformáció sikereiben és a katolicizmus Európán kívüli elterjesztésében. 1556-ra három földrészen már 74 jezsuita kollégium működött.

A túlzott hatalomra szert tevő rendet azonban 1773-ban – néhány ország kivételével – feloszlatták, de 1814-től VII. Pius pápa jóvoltából újból elkezdhettek működni. Több országban azonban ezután is nemkívánatos személynek számítottak a rend szerzetesei: Norvégia 1814-ben, Svájc 1847-ben tiltotta ki a jezsuitákat. A skandináv országban 1956-tól, az alpesi köztársaságban pedig csak 1973-tól működhet újra a rend. Érdekesség, hogy a jelenlegi katolikus egyházfő, Ferenc az első pápa, aki a jezsuiták kötelékéből került Szent Péter utódainak trónjára.