Az első világháborúban a lövészárkokban szolgálatot teljesítő katonák életét számos betegség nehezítette meg. Korabeli orvosi feljegyzések alapján brit kutatók felállítottak egy százalékos sorrendet a kórházba kerülés okaiból, amelyek között megtalálhatjuk a nemi betegségeket, a tetveket, a reumát, de még a darázscsípést és a hasmenést is. Érdekesség, hogy a különböző harci sérülések nem az első helyeken szerepelnek.
Száz évvel ezelőtt a katonáknak nemcsak a gyilkos repeszektől és golyóktól kellett tartaniuk, hanem komoly küzdelmet folytattak a nemi betegségekkel, a reumával, a lázzal, sőt még a darázscsípések is fenyegették őket - olvasható az újonnan megvizsgált korabeli orvosi feljegyzésekben.
Az egészségügyi panaszok hosszú listáját a nyugati fronton harcoló, mintegy 30 ezer katona tábori kórházakban történő kezelése nyomán állították össze. A közhiedelemmel ellentétben a katonák zöme nem lőtt sebbel, repeszdarabok vagy mérges gáz okozta sérülésekkel érkezett az orvosokhoz. Az összeállított lista számos egyéb betegséget is tartalmaz, ami egyedülálló bepillantást enged a lövészárkokban harcoló katonák életébe.
Az esetek több mint öt százaléka nemi úton terjedő betegségekhez - például a gonorrheához vagy a szifiliszhez - köthető. A kutatók szerint a katonák gyakran látogatták a bordélyokat, hogy egy rövid időre bár, de megszökjenek a pokolból és elfeledjék a borzalmakat. Több kartonban a lövészárok láz (másik nevén pyrexia, főként a keleti fronton: volhíniai láz) szerepelt, amelyet a tetvek terjesztettek, s szinte egyik katona sem menekülhetett előle. Gyakran hivatkoztak kötőszövet-gyulladásra, amely egy gyűjtőfogalomnak számított a lábat ért betegségekre, s melyet legtöbbször a csizma általi feltörés okozott. Jellemző tünet volt a lövészárokláb, amely a hideg és a nyirkosság következménye volt, s amely akár üszkösödéshez is vezethetett. A kórházba kerülő katonák általában többféle betegségben is szenvedtek.
Az egyes egészségügyi problémák előfordulásának százalékos arányai
A mostani kutatás még csak az 51. tábori kórház kartonjain alapszik, azonban a tervek szerint a brit kutatók az elkövetkezendő két évben másfél millió orvosi feljegyzést tesznek elérhetővé az interneten, ami a családfakutatásban is nagy segítség lesz. "A kartonlapok megmutatják, hogy az adott katona milyen betegségben szenvedett, s hogy beutalták-e elfekvőre vagy a kezelés után újból kiküldték a frontra. Az állóháború okozta nyomorúságos körülmények, a hideg, az állandó nedvesség sok szenvedést okoztak dédapáinknak, szinte nincs is közülük olyan, aki ne került volna be valamilyen tünettel a kórházba - legyen az lőtt seb, influenza, mustárgáz okozta sérülés vagy egyszerű körömbenövés" - mondta Dominic Hayhoe, a kutatást irányító brit történész. Hozzátette: "aki súlyosan megsérült, netán elhunyt, annak a híre hamar hazajutott, azonban akinek aranyér keserítette meg az életét, az érthető módon nem sietett közölni az otthoniakkal, akik gyakran nem is tudtak róla."
Ceri Gage, az aldershoti Army Medical Services Museum kurátora szerint a lövészárkok egyik leggyakoribb betegsége a tüdőgyulladás volt. "A katonák 12 hónapból legalább kilencet térdig álló sárban töltöttek, a fokozott éberség, valamint az alváshiány miatt szervezetük legyengült, nedves és piszkos ruhákban jártak, étrendjükben pedig kevés helyet kapott a zöldség vagy a gyümölcs." A feljegyzésekből ugyanakkor arra is lehet következtetni, hogy mely napokon érkezett nagyobb támadás: ilyenkor volt, hogy napi 300 főt utaltak be a kórházba gáztámadás tüneteivel, máskor pedig például a fogszuvasodás okozta problémákat is ráértek az orvosok kezelni.
