1937 virágvasárnapján a németországi katolikus templomokban összegyűlt hívek szokatlan prédikációt hallhattak. A papok a mise egy pontján ugyanis felolvasták a katolikus egyház egyetlen német nyelven kiadott, az újpogányságot, az egyházüldözést, a fajelméletet, valamint az ifjúság militarista, ateista szellemben történő nevelését elítélő Mit brennender Sorge (Égető aggodalommal) kezdetű enciklikáját. Bár a XI. Piusz pápa által 1937. március 14-én kibocsátott pásztorlevélben szó szerint nem említették Hitlert és a nácikat, a szöveg nem hagyott kétséget afelől, hogy az „vér és faj mítoszának” szószólói kik is lehetnek.
Bár a Szentszék 1933-ban konkordátumot kötött a német birodalmi kormánnyal, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a katolikus egyházra nemcsak a kommunizmus, hanem az újpogány tanokat hirdető nemzetiszocializmus is komoly veszélyt jelent. Az egyházfő aggodalommal figyelte a németországi katolikus intézményekre nehezedő egyre nagyobb nyomást, és végül a Mit brennender Sorge kiadása mellett döntött.
Az enciklika megfogalmazásában Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa is komoly szerepet játszott. A Németországba becsempészett pásztorlevelet – a legnagyobb titokban – 300 ezer példányban a nyomtatták ki. A másolatokat sokan a templomok tabernákulumaiba rejtették a hatóságok elől. A megtorlás természetesen nem maradt el. A nácik több katolikus lapot betiltottak, a papság körében pedig – többek között valutacsempészés, valamint „erkölcstelenség” vádjával – tömeges letartóztatások kezdődtek.
XI. Piusz élete végéhez közeledve egyre nyíltabban szembefordult a náci ideológiával. 1938 májusában, amikor Mussolini Rómában fogadta Hitlert, a pápa tiltakozása jeléül elhagyta az olasz fővárost. Ugyanezen év szeptemberében kijelentette: „Lehetetlen a keresztényeknek részt venni az antiszemitizmusban.” Az egyházfő 1939. február 10-én hunyt el. Utóda, XII. Piusz náci Németországgal kapcsolatos politikája máig megosztja a történészeket.
