Még ma is igen elterjedt az a vélekedés, hogy a második világháború után a Nyugat- és Dél-Németországba bevonuló amerikai hadsereg katonái kedveltek voltak a németek körében, s többségük úriemberhez méltón viselkedett. Egy újonnan megjelenő könyv azonban azt állítja, hogy a US Army bakái nem kevesebb mint 190 ezer német nőt erőszakoltak meg a háború végén, illetve az utána következő hónapokban. Vajon van igazságalapja a vitatott állításnak? - tették fel a kérdést a Spiegelben.

Megbecstelenített leányok

A katonák alkonyatkor érkeztek a Rajta nyugati partján fekvő Sprendlingenbe. Behatoltak egy házba, és az ott talált két nőt fel akarták vonszolni az emeletre. Katherine-nak és 18 éves húgának, Charlotte-nak először sikerült elmenekülniük, az amerikaiak azonban nem adták fel egykönnyen. Átkutatták a házat és a környékét is, végül éjfél előtt néhány perccel megtalálták a két leányt a szomszéd egyik szekrényében. Megragadták és az ágyra dobták őket, majd hat katona erőszakot követett el rajtuk. Mindez 1945 márciusában történt.

Több százezer (egyes becslések szerint akár egymillió) német nő juthatott hasonló sorsa a világégés végén. Leggyakrabban a kelet-németországi, szovjetek által elkövetett tömeges erőszakot szokták emlegetni, ám az előbb említett esetben nem a keleti országrészt "felszabadítók" voltak a bűnösök, hanem a nyugati szövetségesek.

A háború végére közel 1,6 millió amerikai katona nyomult be mélyen Németország területére, egészen az Elbáig, ahol találkoztak a szovjet hadsereggel. Az Egyesült Államokban a „The Greatest Generation” megnevezéssel illették fiaikat, akik „megmenekítették Európát a náci pestistől”, és még a németek körében is egyfajta pozitív kép jelent meg a tengerentúlról érkező megszállókról, akik rágógumit adnak a gyermekeknek, a fiatal lányokat pedig jazzel és nejlonharisnyával kápráztatják el. Ezt a tévhitet igyekszik megdönteni Miriam Gebhardt történész Németországban múlt héten megjelent könyvében, amelyben lerántja a leplet mind a négy győztes nagyhatalomról.

Gebhardt kutatásai szerint az amerikai katonák több mint 190 ezer nőt becstelenítettek meg a későbbi NSZK területén, amely csak 1955-ben nyerte vissza szuverenitását. A szerző főként bajor papok 1945 nyarán készült beszámolóira alapozza állításait. A münchen-freisingi érsekség abban az időben arra kérte a katolikus klérust, hogy vezessenek egyfajta nyilvántartást a szövetségesek előrenyomulásáról és tetteiről. Ezeket a dokumentumokat néhány évvel ezelőtt tette nyilvánossá a főegyházmegye.

A Berchtesgaden melletti Ramsau falu plébánosa, Michael Merxmüller 1945. július 20-án ezeket írta: „nyolc lányt és asszonyt erőszakoltak meg, némelyiküket a szüleik szeme láttára.” A müncheni repülőtértől északra található Haag an der Amper falucska katolikus papja, Andreas Weingand így írt 1945. július 25-én: „az előrenyomulás legszomorúbb pillanata volt, amikor három nőt becstelenítettek meg az amerikaiak. Egyikük férjes asszony volt, a másik hajadon, míg a harmadik áldozat egy még ártatlan 16 és fél éves leány. Az erőszakot részeg amerikai katonák követték el.”

A moosburgi plébános pedig így emlékezett vissza az 1945. augusztus 1-jén történtekre: „a katonai kormányzat rendelkezése értelmében minden egyes ház ajtajára ki kellett szegezni a bent lakók nevét és korát. A rendelet eredményét nem nehéz elképzelni... Összesen tizenhét leány és nő került kórházba, miután a katonák szexuálisan zaklatták őket, sok esetben nem is egyszer.” A források szerint a legfiatalabb áldozat 7 éves volt, míg a legidősebb 69.

Az amerikaiak és a szovjetek bűnei

A jelentések alapján Gebhardt összehasonlította az amerikaiak nyugat-németországi és a Vörös Hadsereg kelet-németországi túlkapásait. Az utóbbiak szégyenteljes tevékenységei, a brutalitás, a csoportosan elkövetett szexuális erőszak és a mindennapos fosztogatások a szovjet megszállás legkínzóbb emlékei közé tartoztak. Gebhardt szerint az adatok alapján, amelyek főként Felső-Bajországra vonatkoznak, nem sok különbség volt a szexuális bűncselekmények tekintetében a háború utáni Kelet-, illetve Dél-Németországban.

A könyv szerzője szerint sok volt a közös „motívum” a két országrészben elkövetett bűnökben. A szovjetekhez hasonlóan az amerikaiak is elborzadtak a németek által elkövetett bűncselekményeken, az ország megvédelmezése miatti értelmetlen és halálos német erőfeszítések, a Németországban látott viszonylagos nagy jólét pedig dühöt váltott ki a hódítók közt, akik hasonló embertelen tetteket hajtottak végre. Ugyanakkor az amerikai hadseregnek jobb volt a „sajtója”, s a propaganda is azt sulykolta, hogy a német leányok vonzódnak a „macsó” amerikaiakhoz.

Az elmúlt évek tanulmányai azonban folyamatosan lebontják az évtizedeken át húzódó mítoszt a „hős és becsületes amerikai megszállókról”, akikről kiderült, hogy valójában nem voltak sokkal különbek szovjet társaiknál: templomokat gyújtottak fel szerte Európában, olasz civileket gyilkoltak meg, német hadifoglyokkal végeztek, s egész Franciaországban nőket becstelenítettek meg.

Ezen tanulmányok és kutatások ellenére az amerikai hadsereget még ma is sokkal fegyelmezettebbnek tartjuk a Vörös Hadsereghez vagy a franciákhoz képest, Gebhardt elmondása szerint ezt a megítélést nem kis kihívás lesz megváltoztatni. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a bajor plébánosok jelentései közül csupán pár száz említett meg erőszakos cselekedeteket, s sokuk korrektnek és dicséretesnek nevezte az amerikai csapatok tevékenységét. A jelentések alapján úgy tűnik, hogy az amerikai szexuális visszaélések inkább kivételnek, mint szabálynak tekinthetők. De akkor hogyan jött ki a kutatónak a sokkolóan hangzó 190 ezres szám?

A horribilis számadat a szerző elmondása szerint nem egy egész országra kiterjedő levéltári kutatás eredménye, hanem egy extrapoláció. Gebhardt kutatása szerint a „háborús gyermekek” öt százaléka nem férjezett asszonytól született a nyugati megszállási zónákban, valamint Nyugat-Berlinben, vagyis a nemi erőszak „eredményeinek” értelmezi őket. Ami azt jelenti, hogy összesen 1900 gyermeknek volt amerikai az apja. Egy további feltételezés szerint csupán minden századik erőszaktétel végződött gyermekáldással. Tehát az 1900-as adatot százzal megszorozva kapjuk meg a 190 ezer főt.

Ez a becslés azonban sokak szerint elég valószínűtlen (ráadásul nemcsak az amerikaiakra, hanem az angolokra és a többi szövetségesre is vonatkozik), s több adatot, például kórházi beszámolókat, szemtanúk állításait kellene tüzetesebben átnézni. Az amerikai hadbíróságok elé kerülő ügyeket megvizsgáló Robert Lilly amerikai kriminológus arra a következtetésre jutott, hogy 1945 novemberéig 11 ezer súlyosabb szexuális támadásra került sor Nyugat-Németországban. Ez azonban valószínűleg nem a teljes számadat, hiszen nem mindenki fordult a bíróságokhoz.

Gebhardt kutatása egy pontot tekintve minden bizonnyal értékes volt: végérvényesen leszámolt azzal a sokáig uralkodó, ám valójában eléggé valószínűtlen nézettel, miszerint nem az amerikai katonák voltak erkölcstelenek és erőszakosak, hanem nagy többségében a német nők ugrottak az egzotikus macsók ágyába. Habár sokak szerint a 190 ezres szám túlzónak nevezhető, az bizonyos, hogy a szövetségesek által a német nőkön elkövetett szexuális erőszak tömeges jelenség volt, s bár hetven év telt el az események óta, ilyen irányú bocsánatkérés még nem érkezett a megbecstelenített - ma már nagymama korú - leányok felé.