„(…) Ezennel kihívjuk Anglia válogatott csapatát, hogy játsszon velünk egy mérkőzést, húsz a húsz ellen, rögbiszabályok szerint (…) a jelen szezon bármely napján, amely alkalmas az angol játékosoknak” – volt olvasható a skót rögbicsapatok kapitányainak levele 1870. december 8-án a The Scotsman és a Bell’s Life nevű londoni lap hasábjain.
A két válogatott néhány hónappal később, 1871. március 27-én Edinburghban játszotta le a rögbitörténelem első nemzetközi mérkőzését. Az angolok vörös rózsával díszített fehér szerelésben, a skótok pedig barna mezben léptek pályára, rajta a nemzeti jelképnek számító bogánccsal. A 4000 néző előtt zajló találkozót az esélytelenebbnek tartott skótok nyerték. A skótok annyira büszkék voltak győzelmükre, hogy a meccslabda heteken át ki volt téve egy helyi bolt ablakába.
A rögbi története feltételezések szerint egészen az ókori Görögországban űzött labdajátékig, a phainindáig vezethető vissza, amely Rómában harpastum néven vált ismertté. A középkor századai során számos, a rögbihez hasonló labdajátékot játszottak. A Brit-szigeteken többek között a kelta eredetű hurlinget űzték, Itáliában pedig a harpastum kései változata, a több pápa által is kipróbált ún. firenzei calcio hódított.
A legenda szerint a rögbi manapság ismert formájának „feltalálása” a rugbyi iskola egyik diákjához, Webb Ellishez köthető. 1823-ban egy focimeccs során Ellis megunta, hogy bár megfoghatja a labdát, nem futhat fele az ellenfél kapuja felé, ezért egy alkalommal, amikor odapasszolták neki, őrült sprintbe kezdett, majd a gólvonal mögé vágta a játékszert.
A történet egy helyi régiségkereskedő és amatőr régész, Matthew Bloxam rugbyi iskolai újságnak írt levelében tűnt fel először, 53 évvel később, 1876 októberében. Bloxam egy meg nem nevezett forrásra hivatkozott, így történetének valószínűleg nincs valóságalapja, de olyannyira rögzült a köztudatban, hogy még az 1987 óta megrendezésre kerülő rögbi-világbajnokság győzelmi serlegét is Ellisről nevezték el.
