Az Indiana Jones, az Elveszett ereklyék fosztogatói vagy például a Múmia-filmeken felnövő nemzedék szívébe a tévéképernyőkön át költözött be a kalandos, fordulatokkal és veszélyekkel teli régészet iránti szeretet. Manapság egyre többet olvashatunk különleges ereklyék felfedezéséről, ám fel sem merül bennünk, hogy a legtöbbjük légből kapott fantáziaszülemény. A múltban sem volt ez másként.
Drake kaliforniai útja
Valamikor 1579-ben Sir Francis Drake angol admirális földkörüli útja során Kaliforniához ért, és partra szállva letűzte az angol zászlót, kinyilvánítva ezzel, hogy a nyugat-amerikai föld ezentúl angol tulajdonnak, Erzsébet királynő személyes ingatlanjának számít. Ez a különös "történelmi tény" legendaként keringett a tudós berkekben, hiszen kézzel fogható bizonyítékot nem találtak. Ekkor lépett a színre Eugene Bolton, a Berkeley Egyetem az alkoholt nem éppen megvető professzora, aki megszállottjává vált annak a mítosznak, hogy Drake kapitány egy sárgarézlemezt veretett, amely bizonyítékként szolgáltathat a kérdésben. 1936-ban ugyanis a kaliforniai sárból előkerült egy réztáblácska, amelyről bebizonyította a kaliforniai szakértő, hogy az angolok 16. századi nyugat-amerikai jelenlétéről tanúskodik.
Az 1953-ban elhunyt Bolton már nem érhette meg azt a pillanatot, amikor a felfedezés után 40 évvel egy újabb vizsgálat kiderítette, hogy a Drake-lemez egy hamisítvány, s egy kegyetlen tréfa volt a megszállott professzor tudós barátaitól.
A Cardiff-i óriás
1869-ben egy New York állambeli farmon két felbérelt munkás egy kutat készült kiásni, amikor kőbe ütközött az ásójuk. Később kiderült, egy 1300 kilós, több mint három méteres kőalakra bukkantak a föld alatt, amelyet egy őskori óriás megkövesedett maradványának hitt Amerika népe. Az égimeszelő fájdalmas arca pedig a haldoklásáról árulkodott. William Newell cardiffi farmer maximálisan kihasználta a birtokán adódott lehetőséget, s rögvest sátort emeltetett a "sírhely" fölé, ahová csupán belépődíj ellenében lehetett betérni.
Bár a Yale Egyetem régészei már a kezdetektől hamisítványnak kiáltották ki a leletet, a kíváncsi érdeklődők áradata azonban nem csökkent, sőt a tudomány és a vallás hívei között kirobbanó vita csak tovább növelte a farmer bevételeit. Néhány hónappal később jó pénzért eladta a "leletet" egy bankárnak, aki egy cirkusztulajdonosnak passzolta tovább. Időközben több megkövesedett "óriás" is előbukkant a föld alól. A zűrzavart láttán a farmer és unokatestvére, egy bizonyos George Hull bevallotta, hogy ők faragtatták az óriást, és az egész csak egy átverés. Hull elmondása szerint egy lelkésszel folytatott vita során fogalmazódott meg benne a jövedelmező "vállalkozás" ötlete, ugyanis a metodista lelkész harciasan védte a Teremtés Könyvében leírt lények valódiságát.
Kensingtoni rúnakő
1898 őszén egy Olaf Ohman nevű gazda Minnesota állambeli birtokán a szántás előtt az elburjánzott fák gyökereitől igyekezett megtisztítani a talajt, amikor egy közel egy mázsás méretű kő fordult ki a földből. Kiderült, hogy a szikladarabon viking rúnák vannak, amelyek arról mesélnek, hogy az 1362-es évben nyolc gót és 22 norvég vágott neki egy nyugati felfedezőútnak. Tehát egy újabb "bizonyíték" állt rendelkezésre, hogy a vikingek, jobban mondva kereskedővé szelídült utódaik, a svédek és a norvégok több mint száz évvel megelőzték Kolumbuszt, sőt le is telepedtek az észak-amerikai kontinensen.
A rúnakő hatalmas vitákat robbantott ki, amelyek máig elhúzódnak. Már az elejétől kezdve gyanús volt, hogy egy elrejtett középkori skandináv szöveget egy, a neve alapján is egyértelműen Svédországból származó lakos találta meg, továbbá azt is különösnek találták a kutatók, hogy modern kifejezések is szerepelnek a félévezredes szövegben. Többször meggyanúsították Ohmant, miszerint ő maga véste a rúnákat, hogy mindenkit bolonddá tegyen. Több tucatnyi szakértő vizsgálta meg a követ; némelyik szerint középkori eredetű, egy elképzelésnek megfelelően a 17. századnál régebbi, míg sokan egy jól kivitelezett csalásként aposztrofálták a rúnákkal teli kődarabot.
Saitafernes tiarája
A párizsi Louvre az egyik legismertebb és legtekintélyesebb múzeum a világon, azonban az ottani szakértők is csak emberek, s az ember néha téved. 1896-ban 200 ezer frankért (akkoriban hihetetlen nagy összegnek számított) vásárolta meg az intézmény az i. e. 3-2. században élt Saitafernes szkíta uralkodónak tulajdonított tiarát, vagyis egy arany koronát. Az igényes kivitelezésű fejdíszen görög és szkíta elemek keverednek, vadászjelentek és egy Iliászból vett esemény is helyet kapott rajta, ami nem tekinthető különösnek, ugyanis a király és hadserege több fekete-tengeri görög kolóniával is kapcsolatba került, amelyek kulturálisan is hatottak a szkítákra.
A nagy érdeklődést kiváltó leletet német kutatók is megvizsgálták, és az egyik berlini művészettörténész, bizonyos Adolf Furtwängler érdekes bejelentést tett: a hét éven át csodált szkíta aranylelet hamisítvány. A szakértő a korona ábrázolásait elemezte, amikor nyilvánvalóvá lett számára, hogy az egyes motívumok más-más korban voltak divatosak, így a tiara eseménysorainak készítési ideje nem lehet olyan régi. Igaza is lett, a turpisságra hamar fény derült: az Odesszában tevékenykedő Izrael Ruhomovszkij ötvösművész készítette azt 1880-ban.
Xerxész leánya
2000 októberében egy régészeti szenzáció és a hozzá kapcsolódó tulajdonlási harc bolygatta fel a Közel-Kelet amúgy sem nyugodt életét: Pakisztán területén egy 2500 éves múmiát fedeztek fel, amelynek a koporsóján a következő perzsa felirat volt olvasható: "Én a nagy király, Xerxész leánya vagyok". A teljes épségben megtalált hercegnő nemzetközi bonyodalmat okozott, ugyanis Teherán szerint egyértelműen Irán tulajdona, ugyanis a pakisztáni terület az egykori Óperzsa Birodalom része volt, míg az afgán tálib kormány szerint az ő országukból csempészték ki a koporsót, így Afganisztán a jogos tulajdonos, míg néhány tudós szerint Egyiptom követelhetné magának az alig 20 éves hercegnőt, ugyanis 2500 éve csak a fáraók földjén volt divat az ehhez hasonló mumifikálás.
Azonban néhány alaposabb vizsgálat után több érdekes tényt is megállapítottak a hercegnőről: a koporsója nem lehet idősebb 250 évnél, a mumifikálási folyamat pedig igencsak amatőr módon készült, ám ami a legsokkolóbb volt: a leány csupán két éve volt halott, s nem kizárt, hogy a régészeti átverés miatt gyilkolták meg. Az egésznek a célja valószínűleg az lehetett, hogy a fekete piacon jó pénzért eladhassák a készítők.
Még több hír, érdekesség a Múlt-kor történelmi magazin oldalán
