A hatvanas évek közepén évente kb. 200 ezer személyautót gyártottak a Szovjetunióban; ezalatt az USA-ban 7,5 milliót, Olaszországban pedig 1,5 milliót.
Az első világháborúban résztvevő katonák 85%-a tüzérségi tűztől sebesült vagy halt meg.
I. Henrik angol király halálát az orvosai tanácsa ellenére elfogyasztott túlzott mennyiségű pite okozta.
További hírek, érdekességek a múlt-kor történelmi magazin oldalán
A fotográfia 1839-es megszületésétől kezdve a 20. század első feléig a híres történelmi szereplők és események egytől egyig fekete-fehér ruhát öltöttek. Habár 1907-től már elérhető volt a színes-film, még sokáig a szürke különböző árnyalatai uralták a képeket. Néhány szakértő jóvoltából azonban az elmúlt másfél évszázad nagy szereplőit immáron színesben is láthatjuk, íme:
A Hindenburg légi katasztrófája
Egy angol kisgyermek Londonban 1945-ben
Albert Einstein 1939-ben Long Islanden
Vonattal a frontra utazó brit csapatok a második világháborúban
II. Oszkár, Norvégia és Svédország királya 1880-ban
Baleset Washingtonban 1921-ben
A Charles Darwinról készült leghíresebb fotó (1874)
Abraham Lincoln meggyilkolásának évében (1865)
Anne Frank 1942-ben
A Crossroads-hadművelet 1946-ban a csendes-óceáni Bikini-atollon
Eddig nem látott videót tett közzé a The Daily Beast amerikai portál. A 35 másodperces felvételt Andre Leche készítette a tömegből, nagyjából egy perccel a merénylet előtt.
1. Nem az elnök meggyilkolásáért tartóztatták le Oswaldot
Az Egyesült Államok 35. elnöke ellen elkövetett merénylet körülményeinek kivizsgálására összehívott Warren-bizottság által összeállított 888 oldalas jelentés megállapítása szerint Kennedyt Lee Harvey Oswald ölte meg, cinkosa, bűntársa nem volt. Oswaldot azonban hivatalosan az egyik dallasi rendőrtiszt, J.D. Tippit meggyilkolása miatt tartóztatták le. Oswald Tippitet 45 perccel a Kennedy-merénylet után lőtte le egy dallasi utcán; JFK feltételezett gyilkosa mindkét bűntényt tagadta.
2. Az elnök meggyilkolása nem volt szövetségi bűntény 1963-ban
Kennedy három elődje sorsában osztozott. Abraham Lincolnt 1865. április 14-én lőtte le John Wilkes Booth marylandi színész a washingtoni Ford Theatre-ben, James Abram Garfielddal - aki mindössze négy hónapig volt elnök - egy washingtoni vasútállomáson végzett 1881. szeptember 19-én Charles J. Guiteau, míg William McKinleyt egy Leon Czolgosz nevű anarchista 1901. szeptember 14-én lőtte le. Ennek ellenére egészen 1965-ig az elnök meggyilkolása vagy bántalmazásának kísérlete nem számított szövetségi bűncselekménynek.
3. Éjjel-nappal Kennedy ment a tévében
1963. november 22-én 12.40-kor, azaz a merénylet után tíz perccel a CBS közölte az első hírt a merényletről. A három nagy országos tévécsatorna, a CBS, az NBC és az ABC törölte három nap programját, s négy napon át folyamatosan a gyilkosság körülményeiről szóltak az adások. A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokig a JFK-merénylet volt a leghosszabb megszakítatlan híresemény az amerikai televíziózás történetében.
4. Először és eddig utoljára végezte nő az elnöki eskütételt
Az amerikai alkotmány XXV. kiegészítése részletesen szól arról, hogy az elnök halála, lemondása vagy büntetőjogi elmozdítása esetén kik és hogyan veszik át a megüresedő hivatalt. A merénylet után néhány órával került sor Kennedy addigi alelnöke, Lyndon B. Johnson eskütételére az Air Force One-on, oldalán Jackie Kennedyvel, JFK özvegyével. Az ikonikus fotó azóta bejárta a világot, Az eskütételt rendhagyó módon egy nő, Sarah Hughes szövetségi bíró vezette.
5. Oswald Kennedy ellenfelét is megölte volna
Nyolc hónappal Kennedy lelövése előtt Oswald kísérletet tett a harcos antikommunista, Edwin Walker tábornok meggyilkolására is. Walker 1961-ben szerelt le, s JFK ádáz ellenfelének számított, többek között hevesen ellenezte a déli iskolák faji integrálását. A Warren-bizottság vizsgálata nyomán rámutatott, hogy Oswald az év áprilisában otthonában próbálta megölni az ex-katonát.
További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán
Dallasban, a merénylet színhelyén gőzerővel folynak a tragikus sorsú demokrata elnök, John F. Kennedy meggyilkolásának ötvenedik évfordulójára időzített programok előkészületei. A világtörténelmi jelentőségű esemény kerek évfordulójára való felkészülés persze nem mentes a politikai vitáktól.
Különösen a Kennedy-merénylet összeesküvés jellegét hangoztatók háborognak. Az első alkotmánykiegészítésben garantált gyülekezési jog megsértésére figyelmeztetett John Judge, a Politikai Gyilkosságok Szövetségének vezetője, amikor arról panaszkodott, hogy a dallasi hatóságok 1964 óta most először nem hagyták jóvá a Dealey Plazára meghirdetett összejövetelüket. Az összeesküvéselmélet-gyártók úgy vélik, hogy a város ezzel keresztbe húzza számításaikat, s elhallgattatja őket. Ám Dallas botránymentes megemlékezést akar.
Ez persze érthető, a merénylet ugyanis még mindig érzékeny téma a városban. Dallas hírneve komoly csorbát szenvedett a merénylet idején, a helyzet pedig tovább romlott, mikor két nappal a Kennedy-gyilkosság után megölték az első számú gyanúsítottat, Lee Harvey Oswaldot. Ezt követően gyűlölködő levelekkel árasztották el a dallasi hatóságokat, az emberek pedig gyakorlatilag bojkottálták a rossz emlékű texasi települést.
Bár a „gyűlölet városa” kevéssé megtisztelő címet az 1963-as novemberi események után „nyerte” el Dallas, az egyik legnagyobb amerikai tragédia előtt sem volt híján az incidenseknek a város: mindössze néhány héttel Kennedy meggyilkolása előtt, ultrakonzervatívok egy csoportja zavarta meg Adlai Stevenson amerikai ENSZ-nagykövet beszédét, amelyet a belváros egyik előadótermében tartott. Távozásakor pedig egy nő fejbe dobta a nagykövetet. Három évvel korábban, az 1960-as elnökválasztási kampány során a tiltakozók az alelnökjelölt Lyndon B. Johnsont és feleségét zaklatták a belvárosban. Ám ha néhány évtizedet visszakanyarodunk az időben, az a kép is szemünk elé tárulhat, amikor a tragédia útvonalán a Ku Klux Klan csuklyásai masíroznak.
„Nem értem ezt az egészet. McKinley elnököt Buffalóban, Lincolnt Washingtonban lőtték le, mégsem kellett olyan szégyenfoltot viselniük, mint Dallasnak” – mondta korábban egy idős lakos a CBS Newsnak, s tulajdonképpen igazat kell adnunk neki, hiszen még az első világégés casus bellijének színhelye, Szarajevó sem szenvedett ennyit az utcáin lejátszódó történelmi események miatt. Dallasi újságírók már számtalanszor védelmükbe vették a várost, mondván, az elmúlt évtizedekben maximálisan megszenvedett „bűneiért”, s tulajdonképpen – teszik hozzá – arról nem is a texasi város tehet, hogy „Camelot koronás hercege” egy célkereszttel egyenértékű kabrióban furikázott végig a településen.
Ezek az érvek mit sem számítottak: az amerikai ítélet szerint Dallas maga ölte meg Kennedyt, ami megbocsáthatatlan tett volt. A város ötven éve vezekel. Az elmúlt fél évszázadban mindezek ellenére hihetetlen ipari fejlődés és demográfiai robbanás köszöntött a városra, így elmondhatjuk, hogy lakosainak 95 százaléka nem is élt, vagy lakott az USA kilencedik legnépesebb városában 1963 novemberében. Sokak – többek között a Pulitzer-díjas Lawrence Wright újságíró – szerint Dallas megtanulta az alázat leckéjét, s lerótta bűneit.
Bár a Dallas felé megnyilvánuló gyűlölet azóta jócskán veszített erejéből, a várost sokan ma is szorosan összekapcsolják a merénylettel. A város persze kedvelt úti cél, naponta ma is turisták tucatjai járják be a Kennedyt szállító autókonvoj útvonalát, s készítenek képeket a tragédia helyszínéről. A Sixth Floor Museum (ez volt az a hely, ahol Oswald leadta a gyilkos lövést) pedig továbbra is nagyon népszerű, évente 30 ezren keresik fel az ikonikus épületet.
A Dealey Plaza előtti út. A merénylő a bal oldali épület hatodik emeletéről lőhetett
Az amerikai titkosszolgálat és a városi rendőrség vizsgálgatja az elnöki limuzint a dallasi kórház előtt, miközben a műtőben Kennedy életét próbálják megmenteni
Szinte semennyit sem változott a dallasi színház, ahol Oswaldot 50 éve elkapták. A rendőrtiszt az elfogás helyszínét mutatja
Egy nemzet gyásza: virágokat hoznak az Elm Streetre, a merénylet helyszínére
Lee Harvey Oswald egykori otthona a Dallas melletti Oak Cliffben
A középkori Angliában leggyakrabban "Gyb", azaz Gilbert néven szólították a házimacskákat.
Az USA kontinentális területe elleni egyetlen II. világháborús légitámadásban részt vevő Fudzsita Nobuót 1997-ben az általa bombázott város, Brookings tiszteletbeli polgárává választották.
Az ókori filozófus, Platón helyeselte a katonák közötti szerelmi viszonyt, mivel úgy gondolta, a szeretője szeme láttára senki sem futamodik meg a csatában.
„Rettenetes szag terjengett (…) A rothadt hús szaga (…) Mindenütt holttestek hevertek. Sohasem felejtem el” – emlékezett vissza Joe Hayles brit tizedes a somme-i csata borzalmaira. Sir Douglas Haig, a Brit Expedíciós Hadsereg főparancsnoka 1916. november 18-án állította le a Somme folyónál júliusban megindított antant-offenzívát. Bár a szövetséges haderő mindössze 11 km-es mélységben nyomult be a német védelembe, a veszteségek óriásiak voltak: a briteké 420 ezer, a franciáké 200 ezer, a németeké pedig mintegy félmillió főre tehető. Naponta 893 brit katona vesztette életét, aki pedig túlélte – mint az első világháború legfiatalabb katonája, az akkoriban mindössze 13 éves Sydney Lewis – annak örökre a tudatába égtek a borzalmak.
A somme-i támadás elsődleges célja a Verdunt védő francia hadsereg tehermentesítése volt. A tüzérségi előkészítés után július 1-jén indult meg a gyalogsági támadás. A brit hadsereg gerincét a toborzást elrendelő hadügyminiszterről Kitchener hadseregnek elnevezett lelkes, de amatőr önkéntes haderő adta. A katonák felkészületlensége és a kommunikációs nehézségek katasztrófához vezettek. Első nap közel 20 ezer brit katona vesztette életét, 38 ezren pedig megsebesültek. 1916. július 1-jét mindmáig a brit hadtörténet legnagyobb tragédiájaként tartják számon.
A csata azonban folytatódott. A brit hadsereg szeptember 15-én a somme-i offenzíva során vetett be a történelemben először tankokat, amelyeket ekkor még az ellenséges gépfegyverállások leküzdésére használtak. A bevetésre váró 49 harckocsiból végül a meghibásodások következtében csak 32 indult támadásba. Bár a csatamezőn is akadtak technikai problémák, az ellenséges állásokat elérő tankok sokkolták a németeket.
A csatáról megoszlik a szakértők véleménye. Sokan értelmetlen vérfürdőnek tekintik a több mint 4 hónapos küzdelmet, Douglas Haiget pedig csak „somme-i mészárosként” emlegetik, mások azonban úgy vélik, az offenzíva tanulságai nélkül az antant nem nyerte volna meg a háborút.
A századfordulós Amerikában ugyanolyan nagy szerepet játszott az alkoholfogyasztás, mint a történelem bármelyik korszakában. 1900-ban megfogalmazódott az a vélemény, hogy a szeszkereskedelem csupán halált és szegénységet terjeszt, így az ún. "gyermeki fajok", vagyis az indiánok, majd később a bevándorlók, vasúti munkások részére egy szenátusi határozat szerint be is tiltották az eladását.
Hogy mégis mennyire elterjedt volt ennek ellenére az utcán tántorgó részegek hada, azt a korabeli források mellett leginkább az mutatja, hogy a St. Louis Republic című amerikai lap 1901. június 30-i cikkében nem kevesebb, mint 166 kifejezést szedett össze az ittasság különböző fázisaira, valamint magára a „betintázás” tényének megnevezésére.
Néhány kifejezés magyarra átültetve:
Csorba. Napos a szeme. Szoros. Nem látja a lyukat a létrán. Előzött.
Lesújtott. Emelkedett. Érzi a zabot. Teli van hegyi harmattal. Boldog.
Besózott. Olyan spicces, mint egy főtt bagoly. Átázott. Volt egy madara. Zavaros.
Döbbent. Kába. Elcsontosodott. Bénult. Szédült.
Kontyos. Behajlította a könyökét. Tele van. Bepárolt. Nem tud feküdni kapaszkodás nélkül. Totál süket.
Az időjárás hatása alatt áll. Felvillanyozott. Zseniális. Cserépben van. Kusza a lába.
Úgy tele van, mint egy kecske. Kitört. Feltankolt. Nem tudott navigálni. Ködös. Nyomott.
Köpcös. Torzult. Napon volt. Tele van nyersvassal. Kukacos.
Rózsaszín teát ivott. Beszilvázott. Golyókat kapott a szájába. Elhagyta a bázist. Forrón kacsint.
További érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin honlapján
Lech Walesát hívei a vállukon vitték otthona ajtajáig. A Szolidaritás 11 hónapja internált vezetője 1982. november 14-én térhetett haza Gdanskba, ahol mintegy ötszázan vártak rá kitörő lelkesedéssel. A tömeg ekkor már két napja virrasztott a Lenin Hajógyár korábbi elektrotechnikusának lakása előtt, az „Éljen a Szolidaritás!” és a „Lechet akarjuk!” jelszavakat skandálva. Miután Walesa bejutott lakásába, lelkesítő szónoklatot intézett az őt éljenzőkhöz. Lengyelországba visszatért a remény.
A gdanski hajógyár munkásai az irreális mértékben megnövekedett élelmiszerárak miatt 1980 augusztusában sztrájkba kezdtek, amelynek élére a gyárból korábban elbocsátott Lech Walesa állt. Hamarosan megalakult a vasfüggöny mögötti országok első szabad szakszervezete, a Szolidaritás, és a lengyel kormány kénytelen volt engedni a munkások követeléseinek. A szervezetnek rövid időn belül 10 millió tagja lett, és a hatalom egyre veszélyesebbnek ítélte meg a mozgalom társadalomra gyakorolt befolyását. 1981. december 13-án kihirdették a hadiállapotot, és a mozgalom több tagját, többek között Walesát is letartóztatták.
Walesát eleinte egy Varsó melletti villában tartották házi őrizetben, ahonnan több olyan üzenetet is sikerült kijuttatnia, amelyekben békés ellenállásra szólította fel honfitársait. 1982 elején egy szovjet-lengyel határ közelében található vadászházba szállították. Bár az együttműködésért cserébe többször is felajánlották feltételes szabadlábra helyezését, Walesa mindenféle közeledést visszautasított. A mozgalmi vezető határozottságát jól példázza, hogy egy alkalommal, amikor a lengyel miniszterelnök-helyettes környékezte meg egy ajánlattal, Walesa annyira ráordított, hogy a politikus kirohant a szobából.
Bár szabadlábra helyezése után is csak korlátozott mozgástérrel rendelkezett – 1983-as Nobel-békedíját sem merte átvenni, félve, hogy nem engedik vissza Lengyelországba. A szocialista rendszer bukása után, 1990-ben végül Walesa lett Lengyelország első szabadon választott köztársasági elnöke.
A Harmadik Birodalom későbbi vezetője osztrák állampolgársága ellenére 1914 augusztusától a bajor hadseregben szolgált, amely a nyugati fronton zajló német támadást segítette. Hitler a „Nagy háborúnak” nevezett első világháború négy éve alatt állandó veszélyben volt, ám egyik alkalommal csaknem torkon ragadta a kaszás. Egy tűzpárbaj során sebesülést szerzett, majd miután a földre zuhant, egy brit katona látóterébe került, s egymásra néztek. A hosszú és vérfagyasztó szemkontaktus végén az antant tiszt lassan leengedte a fegyvert, Hitler hálásan bólintott, s hátrébb kúszott a biztonságot jelentő fák közé.
A Führer meg volt róla győződve, hogy az angol katona, aki megkímélte az életét, Henry Tandey volt. A bátorságáról híres katona négy éven át szolgált a seregben, s bár kétszer is megsebesült, felgyógyulása után mindkétszer visszatért a nyugati fronton szolgáló alakulatához. Több kitüntetést kapott, például a harci bátorságért adható legmagasabb érmet, a Viktória-keresztet (Victoria Cross) is elnyerte. Tandey-t több helyen is úgy említik, mint a legtöbbször kitüntetett brit közkatona, aki túlélte az első világháborút.
Adolf Hitler a 16. Bajor Gyalogezred katonáival pózol
Egy forrás szerint Hitler egy újságban meglátta a Tandey-ről készült fotót, amint éppen átveszi a díjat, s úgy vélte, hogy ez az angol kímélte meg életét a fronton. Állítólag kivágta az újságcikket a képpel együtt, s közel 20 éven át megőrizte. Az 1930-as években egy bizonyos Fortunino Matania olasz művész megfestett egy képet, amelyen Tandey egy sebesült bajtársát menekíti ki a frontvonalról. A náci pártvezér 1937-ben hallott erről a festményről, s diplomáciai úton elérte, hogy a brit Green Howards nevű ezred székhelyén függő eredeti alkotásról egy másolatot kapjon.
1938-ban Neville Chamberlain brit miniszterelnök a müncheni tárgyalások idején észrevette a falon függő festményt, s megkérdezte a német kancellárt, hogy kit ábrázol. Hitler állítólag így felelt: „Ez az ember közel állt hozzá, hogy megöljön engem, s hogy soha se láthassam többé Németországot. Azonban a Gondviselés megmentett engem.” Majd megkérte a brit kormányfőt, hogy adja át háláját Tandey-nek. A brit hős családja szerint Chamberlain így is tett, s felkutattatta Tandey-t, miután hazatért Münchenből.
Hitler szeretett festménye
Tandey emlékezett a történetre, s így mesélt róla: „Célba vettem a németet, de nem voltam képes egy sebesült embert lelőni. Így elengedtem.” A világháborús veterán évekkel később az újságíróknak azt nyilatkozta, hogy a háború idején makacsul követte a saját erkölcsi kódexét, amely azt diktálta a lelkiismeretének, hogy sebesült emberre, miután az már harcképtelenné vált, soha ne lőjön.
A második világháborúban az angol újra jelentkezett, hogy felajánlja szolgálatait a brit seregnek, ám kora és sebesülései miatt már nem volt alkalmas a harcra. Ehelyett önkéntesként tevékenykedett Coventry városában, amelyet Hitler a Luftwafféval lebombázott. Néhány nappal az angol városka középkori katedrálisának és több száz épületének romba dőlése után Tandey ezt mondta: „Bárcsak tudtam volna, hogy milyen lehetőséget puskáztam el, amikor látom a haldokló városlakókat, bocsánatot kérek Istentől, hogy futni hagytam Hitlert.”
Az újabb kutatások szerint azonban kevéssé valószínű, hogy Tandey kímélte meg a későbbi kancellár életét. Habár az egységeiket a háború során kétszer is közel vezényelték egymáshoz – 1914-ben a belgiumi Ypresnél, illetve 1918-ban a franciaországi Marcoingnál –, a háborús feljegyzések szerint sohasem találkozott a két ellenséges ezred.
Tandey 1977-ben, 86 éves korában hunyt el. Sok bajtársával együtt a francia Marcoing város brit katonai temetőjében helyezték örök nyugalomra, nem messze attól a helyszíntől, ahol Viktória-keresztjét elnyerő tettét végrehajtotta.
