Múlt-kor

1. A Szovjetunióban 1937-38-ban tetőző nagy terror idején Sztálin utasítására – az ellenforradalmárokkal való leszámolás jegyében – lefejezték a párt- és hadvezetést, etnikai és osztályalapon pedig szovjet polgárok tömegeit végezték ki, vagy deportálták a Gulagra.

2. 1937-38-ban 35 ezer katonatisztet tartóztattak le vagy távolítottak el a Vörös Hadseregtől, és többek között 3 marsall és 13 hadseregparancsok is áldozatul esett a tisztogatásoknak.

3. A fegyveres erők, az állami intézmények, valamint a kommunista párt soraiban végrehajtott tisztogatás mintegy 50 ezer kivégzéshez vezetett.

4. A nyugati baloldali értelmiség csak a hadseregen és párton belüli tisztogatásról számolt be, a szovjet állampolgárok százezreit likvidáló intézkedésekről nem volt hajlandó tudomást venni.

5. A központ a kivégzendők számát kvótákban határozta meg. A kvótákat többször felemelték, mivel a helyi párt- és rendőri vezetők a terv túlteljesítésére törekedtek.

6. Szovjetunió-szerte rögtönítélő bíróságként funkcionáló háromtagú bizottságok, ún. trojkák ítélték el a vádlottakat, akiknek sorsáról sokszor percek alatt döntöttek.

7. Szovjet levéltári adatok szerint 1937-38-ban 1 millió 550 ezer személyt vettek őrizetbe, és 681 ezret végeztek ki, ám az áldozatok valódi száma számos szakértő szerint jóval több lehetett.

8. A Japánnak történő kémkedés vádjával a teljes szovjetunióbeli koreai lakosságot, 170 ezer embert Kazahsztánba és Üzbegisztánba deportáltak.

9. A nagy terror idején a 35 ezer fős ortodox papság mintegy 80 %-át letartóztatták.

10. A nagy terror (jezsovscsina) időszakának névadója, az 1936 szeptemberétől 1938 novemberéig az NKVD élén álló Nikolaj Jezsov maga is a terror áldozata lett: 1940-ben végezték ki.

A brit The Guardian munkatársa a Google Street View segítségével repít minket vissza az 1940-es évekbe: náci katonák vonulnak a párizsi Champs-Elysées-n, London utcái a légibombázások hatására használhatatlanokká válnak, San Antonio utcáin kisgyermek szalutál az előtte elvonuló amerikai csapatoknak, Berlin híres sugárútjára pedig kikerül egy Sztálin-plakát.

Német katonák vonulnak a párizsi Arc de Triomphe-tól (Diadalív) az Avenue Foch felé

 A kanadai Brit Columbia katonasága vonul fel New Westminster utcáin 1940. október 1-jén

London bombázása során 1940. október 14-én találat érte a balhami vasútállomás polgári óvóhelyét

 Egy buszt távolítanak el a balhami bomba ütötte kráterből

Híd köti össze a varsói gettó két különálló szekcióját, a kép a felkelés előtt készült néhány hónappal

San Antonio utcáin egy kisgyermek szalutál az előtte elvonuló amerikai csapatoknak 1942. július 1-jén

 Tömegek állnak a New York-i Times Square-en a normandiai partraszállás napján

Ünneplő franciák a Champs-Elysées-n a felszabadulást követően 1944 augusztusában

1945. június 3-án berliniek nézik a frissen felállított Sztálin-portrét az Unter den Lindenen 

Szovjet katonák a Brandenburgi kapu előtt

Egy japán férfi vizsgálgatja a romokat Hirosimában az atombomba ledobását követően 1945 augusztusában. A háttérben látható épület azon kevesek egyike, amely nem omlott össze a robbanás hatására - ma a Memorial Park része

John Wayne már a 30-as évek végén is ezt hordta filmjeiben, az 50-es években Marlon Brando, James Dean és Elvis Presley népszerűsítette, Marilyn Monroe elítéltként öltötte magára egyik szerepe kedvéért, az amerikai elnökök közül pedig Richard Nixon mutatkozott benne nyilvánosan elsőként. Amikor Jacob Davis és Levi Strauss 1873. május 20-án szabadalmaztatta a farmer ősét, még senki sem gondolta, hogy a nadrág a favágók, bányászok és cowboyok viseletéből a 20. század második felére a lázadó fiatalság egyik legfontosabb szimbólumává, egyben a világ egyik legnépszerűbb ruhadarabjává fog válni.

A farmer születése kapcsán egészen 1870-ig kell visszamennünk az időben. Egy hideg decemberi napon egy asszony azzal a kéréssel állított be a lett származású szabó, Jacob Davis üzletébe, hogy munkásnadrágot szeretne vásárolni favágóként dolgozó férjének. Davis tudta, hogy a munkásoknak folyamatos problémát okoz, hogy nadrágjaik könnyedén szakadnak, ezért rézszegecsekkel erősítette hozzá a ruhadarabhoz a zsebeket, mivel a módszer a lópokrócok esetében már bevált.

A favágó felesége elégedetten fizette ki a három dolláros vételárat, és a munkásnadrág tartósságának hamarosan az egész környéken híre ment. Davis rendelései jelentősen megszaporodtak, és szabók tucatjai kezdték el utánozni újítását. Elhatározta, szabadalmaztatja találmányát. Mivel azonban nem rendelkezett az adminisztrációs költségekhez szükséges 68 dollárral, üzleti partneréhez, a németországi zsidó családban született San Franciscó-i rövidáru-kereskedő Levi Strausshoz fordult segítségért. Strauss boldogan elfogadta a felkérést, így 1872 augusztusában közösen adták be kérelmüket a szabadalmi hivatalba. Davis a találmány szabadalmaztatása után San Franciscóba költözött, és Levivel együtt folytatta egyre nagyobb üzletet jelentő nadrág gyártását és forgalmazását. A farmer igazi sikertörténetét azonban már egyikük sem érhette meg.

Angliában a hosszú parlament 1647-ben betiltotta a karácsonyt és a húsvétot.

Viktória angol királynő marihuánával enyhítette menstruációs panaszait.

Számos amerikai polgárháborús ütközetnek két neve van. Az északi unionisták folyókról és földrajzi helyekről, míg a déliek a csata közelében fekvő településekről nevezték el a fegyveres összecsapásokat.

További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán  

1. A Ferenc Ferdinánd főherceg, osztrák-magyar trónörökös ellen 1914. június 28-án elkövetett szarajevói merénylet az Ausztria-Magyarország és Szerbia közötti konfliktus kiéleződéséhez, és így közvetve az első világháború kitöréséhez vezetett.

2. Miután az Osztrák-Magyar Monarchia 1908-ban annektálta Boszniát, a pánszláv és szerb nacionalista terrorszervezetek 1910 és 1914 között hétszer kíséreltek meg merényletet elkövetni a Habsburg-család tagjai ellen.

3. A fegyverforgatásban járatlan merénylők az akció előtt gyakorlás gyanánt távoli fatörzseket vettek célba, mozgó célpontra azonban nem lőttek.

4. Az előzetes tervek szerint a merénylők az akció után öngyilkosságot követtek volna el, ám a ciánkáli a próbálkozók (Nedjelko Čabrinović és Gavrilo Princip) esetében hatástalan maradt.

5. Az előzetes tervekkel szemben az első két merénylő nem dobta el a bombáját. Muhamed Mehmedbačić nem ismerte fel biztosan a főherceget, Vaso Čubrilović pedig megsajnálta a trónörökös feleségét, Zsófia hercegnőt.

6. Az első merényletkísérlet elkövetője, Čabrinović egy rendőrtől kérdezte meg, hogy melyik a trónörökös kocsija, mielőtt eldobta volna a bombát. Čabrinović bombája a főherceget szállító kocsi tetőponyvájáról az utcára esett, és a mögöttük haladó autó alatt robbant fel. Többen megsérültek.

7. A sikertelen merényletkísérlet után módosították a konvoj útvonalát, ám a figyelmetlen sofőrök az eredeti útvonalon haladtak tovább, ahol Gavrilo Princip lövésre készen várakozott.

8. Zsófia hercegnő haslövést kapott, Ferenc Ferdinándnak pedig a nyaki főütőerét érte a golyó. A trónörökös utolsó szavai ezek voltak: „Es ist nichts!”(Semmiség!).

9. Princip egyházi születési anyakönyve szerint 1894 júliusában, a polgári szerint viszont júniusban született. Kiderült, hogy előbbi a helyes, így nem ítélhették halálra, mivel a merénylet elkövetése idején nem volt 20 éves. A csehországi börtönbe átszállított három fő merénylő közül kettő, Čabrinović és Trifko Grabež már 1916-ben elhunyt tuberkulózisban, Princip 1918-ban halt meg.

10. A legendák szerint a főhercegi párt szállító Gräf & Stift márkájú kocsi később még számos halálos balesetet okozott, valójában azonban szinte azonnal egy bécsi múzeumba került.

Már csak percek voltak hátra David Ben-Gurion Izrael függetlenségét deklaráló beszédéig, amikor Zeev Sharefnek eszébe jutott, hogy elfelejtett taxit hívni. Az esemény főszervezője – kezében a függetlenségi nyilatkozattal – idegesen intette le az első útjába kerülő autót. A sofőr visszautasította a fuvarra vonatkozó kérést, mondván, siet haza, hogy meghallgassa a rádióban a beszédet. Sharef felvilágosította, hogy ha nem viszi el őt azonnal a tel-avivi múzeumhoz, egészen biztosan nem fogja hallani, mivel a szöveg nála van. Az érvelés meggyőzte a fiatalembert, és bár egy rendőr megállította az iszonyatos tempóban száguldó autót, a lihegő Sharef végül egy perccel 4 óra előtt átnyújtotta Ben-Gurionnak a nyilatkozatot. A néhány nappal később miniszterelnöknek megválasztott politikus 1948. május 14-én, délután 4 órakor bejelentette Izrael állam megalakulását. Új korszak vette kezdetét a zsidóság történetében, de a nagy ünneplés elmaradt. Az ellenség már a határon állt.

Az első világháború után az olaszországi San Renóban tartott 1920-as konferencián több világpolitikai esemény is zajlott egy időben: egyrészt az utolsó szöget is beverték Európa beteg embere, a meghódított területeitől megfosztott Törökország koporsójába, másrészt ekkor szilárdult meg a népszövetségi mandátumrendszer. Az egykori német gyarmatok és a Török Birodalom arabok lakta területeit mandátumterületekre osztották: Franciaország megkapta Szíriát és Libanont, Nagy-Britannia Mezopotámiát (a későbbi Irakot), Palesztinát pedig közvetlenül a Népszövetség alá rendelték.

Április 24-én Nagy-Britannia, Franciaország beleegyezésével, a Palesztina fölötti protektorátust ellátó egyedüli hatalommá lépett elő. A Népszövetség Palesztina-statútumában meghatározta Nagy-Britannia feladatait: „London lesz a felelős azért, hogy az országban olyan politikai, közigazgatási és gazdasági körülmények jöjjenek létre, amelyek biztosítják a zsidó nemzeti otthon megteremtését.

A brit kormány, még mielőtt a mandátum június 1-jén jogerősen életbe lépett volna, leváltotta Palesztina katonai kormányzóját, és Sir Herbert Samuelt nevezte ki polgári főbiztossá. Július 20-án Szíriába francia csapatok vonultak be, s megdöntötték a március 7-én a Szíriai Egyesült Királyság uralkodójává választott Fejszál hatalmát, aki Nagy-Britannia szövetségese volt. Fejszál végérvényesen lemondott a trónról, majd 1921-ben Irak királya lett.

Brit katonák Jeruzsálem utcáin

Miután Winston Churchill brit gyarmatügyi miniszter Palesztina Jordán folyótól keletre eső részét (Transzjordánia) „ideiglenesen" felajánlotta Fejszál testvérének, Abdullahnak, a későbbi háborús kormányfő újabb, a cionisták által bírált lépést tett. 1922-ben kiadta az első Fehér Könyvet, amely első ízben hivatkozik arra, hogy a zsidó bevándorlást korlátok közé kell szorítani. A britek évtizedeken át semmi mást nem tettek, csak megpróbáltak egyensúlyozni a cionisták és az arabok között – írja Együttélésre ítélve. Zsidók és palesztinok küzdelme a Szentföldért című könyvében Rostoványi Zsolt, hozzátéve, hogy ebből azonban a kisszámú zsidó bevándorlás miatt eleinte semmi nem látszott.

A Palesztinába történő zsidó bevándorlás sajátos ellentmondásos hatást fejtett ki: egyfelől elősegítette a brit imperialista törekvések viszonylag alacsony költségű megvalósítását, másfelől az általa kiváltott arab fegyveres akciók, arab-zsidó összecsapások aláaknázták a palesztinai brit jelenlétet. Az 1930 végén közzétett második Fehér könyv egyértelműen az arabok irányába mozdult el, amikor kijelentette: ameddig az arabok között munkanélküliség van, nem szabad engedélyezni a zsidó bevándorlást. A zsidóságot hátrányosan érintő intézkedések miatt a cionisták nagy nyomás alá helyezték a MacDonald-adminisztrációt, mire London visszakozott, s újra az első Fehér könyvben foglalt „gazdasági befogadóképesség” mellett tett hitet.

A harmincas években folytatódott a zsidók bevándorlása: a csúcsot 1934 és 1935 jelentette 42, illetve 61 ezer bevándorlóval, aminek következtében a zsidóság összlétszáma 384 ezerre növekedett (ez Palesztina lakosságának 30 százaléka volt), majd 1939-ben elérte az 500 ezret. 1936-ban újabb arab felkelés robbant ki, amely három évig tartott, s több százan hunytak el a fegyveres harcokban. A britek ekkor újabb vizsgálóbizottságot küldtek a térségbe Lord Robert Peel vezetésével. A zsidó bevándorlást korlátozó, Peel által összeállított jelentés volt az első, amely előállt a kétállamos (arab és izraeli) megoldással, ugyanakkor Jeruzsálem felett meghagyta volna a brit ellenőrzést.

Brit katonák arab foglyokat kísérnek egy kudarcba fulladt felkelést követően

A zsidók ezt még elfogadták volna, de az arabok – akik egész Palesztinát az „arab haza” részének tekintették – össztűz alá vették a kiújuló harcok miatt végül meghiúsult tervet. Ezt követően a britek Palesztina-politikájának középpontjában egyértelműen a zsidó bevándorlás radikális (évente tízezer főben megállapított) korlátozása állt. A sorrendben harmadik, 1939-ben kiadott Fehér könyv visszatért az egyállamos megoldáshoz, mivel a britek belátták, hogy az araboknak korábban megígért garanciákkal szembemenne, ha a mandátumterületen egy zsidó államot is kikiáltanának.

„Harcolni fogunk a britekkel Hitler ellen, mintha a Fehér könyv nem is létezne, és harcolunk a Fehér könyv ellen, mintha Hitler nem létezne” – mondta David Ben Gurion, a Zsidó Ügynökség elnöke, Izrael állam első miniszterelnöke a második világháború kitörésekor a zsidókhoz intézett felhívásában. Ben Gurion intelme termékeny talajra hullott a mérsékeltek között, azonban a radikálisok közül egyesek a németekkel és az olaszokkal igyekeztek szövetségre lépni. Nagy-Britannia közben az egész Európára kiterjedő zsidó pogromok és a haláltáborokban zajló tömeges megsemmisítések ellenére is akadályozta a zsidó bevándorlást, sorra fogták el a zsidó bevándorlókat szállító hajókat, utasaikat pedig internálták.

Palesztinában ekkor úgy tűnt, kezd elszabadulni a pokol. A szélsőséges Irgun és a Stern-csoport folytatta a brit létesítmények elleni erőszakos akciók sorozatát: a legnagyobb felháborodást a Dávid Király Szálloda 1946. július 22-i felrobbantása váltotta ki, amely során 91 személy – britek, arabok és zsidók – vesztette életét. Ernest Bevin brit külügyminiszter már 1945 novemberében a brit képviselőházban elmondott beszédében jelezte, hogy London egyedül képtelen megoldani a Palesztina-kérdést. Bevin kétnemzetiségű, brit gyámság alatt álló államban gondolkodott, amely elképzelést az arabok és a cionisták is keményen támadták.

Befut Haifa kikötőjébe a Tel Hai nevű hajó, fedélzetén több száz koncentrációs táborból megmenekült volt

Pedig Bevint pusztán a brit külpolitika rideg logikája vezérelte, amikor megpróbált egyensúlyozni az arabok és a zsidó állam megalapítására tett brit ígéret (Balfour-nyilatkozat) között. London tudta, hogy hamarosan elkerülhetetlen lesz India függetlenségének deklarálása, de úgy számolt, hogy a Szuezi-csatorna feletti ellenőrzés és az öbölbeli brit olajérdekeltségek garantálása miatt továbbra is indokolt a közel-keleti brit jelenlét. Erre a jelenlétre Palesztina látszott a legalkalmasabbnak, miután döntöttek arról, hogy Egyiptomból kivonják a brit egységeket.

A britek végül átvágták a gordiuszi csomót, és a Palesztina-kérdést az Egyesült Nemzetek Szövetségének hatáskörébe utalták, beismerve ezzel korábbi politikájuk kudarcát. Az ügy 1947 májusában került az ENSZ Közgyűlés rendkívüli ülésének napirendjére, ami a világszervezet első igazi főpróbájának számított. A nemzetközi hangulat a felosztás mellett volt; érdekesség, hogy nem csupán az Egyesült Államok támogatta a zsidók törekvését, hanem a Szovjetunió is, és annak küldötte, Andrej Gromiko.

Az ENSZ Közgyűlés által létrehozott különleges bizottság (United Nations Special Committee of Palestine) egyhangúlag elfogadta a Palesztina függetlenségére vonatkozó tervet. Ennek értelmében létrejön egy zsidó és egy arab állam, valamint egy nemzetközi övezet, amely Jeruzsálemet és környékét foglalja magába az ENSZ égisze alatt. Az ENSZ felosztási terve a kezdetektől arab többségű zsidó állammal számolt, a terület pedig Palesztina területének 55 százalékát foglalta el.

Ünneplés Tel Avivban 1947. november 29-én

A hosszú, feszült vitákkal terhes napok során a végső szavazást kétszer is elhalasztották; az ENSZ Közgyűlése végül 1947. november 29-én 33 igen és 13 nem szavazattal, tíz tartózkodás mellett elfogadta a 181. számú határozatot Palesztina felosztásáról. A döntés jelentősége hatalmas: a 181. számú határozat képezi ugyanis Izrael nemzetközi legitimációját, s ennek volt köszönhető, hogy 1948. május 14-én a tel-avivi múzeumban kikiáltották a zsidó államot. Az arab fél ezt a megoldást nem volt hajlandó elfogadni. 1948. május 15-én Transzjordánia, Irak, Egyiptom és Szíria összehangolt támadást indított a fiatal zsidó állam ellen. Megkezdődött az első arab-izraeli háború.

Az első világháborúban a szemben álló felek mintegy 200 ezer galambot vetettek be az üzenetek szállítására.

A tengerészek azért hordtak fülbevalót, hogy ebből tudják fedezni temetésük költségeit.

A legenda úgy tartja, hogy miután a holland csőcselék 1672-ben meglincselte Johan de Witt holland miniszterelnököt, megette egyes testrészeit.

További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

"Dörzsöld erőteljesen a nyakad, hogy eltűnjön a tokád!"; "ne moss hajat felhős napon!" - szólnak a szépségápolási intelmek egy hölgyek számára készült 1910-es brit könyvből. A legtöbb már kissé elavult, ám néhányukat - például a szemöldökfestést - ma is alkalmazzák a nők.

Lehet, hogy sok minden változott az elmúlt száz év alatt, ám egy valami semmiképp: a nő mindig szép akar lenni és fiatalnak szeretne kinézni. A mai hölgyek főként krémek segítségével próbálják arcukról elűzni a ráncokat, egy évszázaddal korábban azonban még kevésbé kifinomult módszerek álltak rendelkezésükre, amely a "fájdalom nélkül nincs győzelem" szemléletmódot hirdették.

Az önmasszázs a legjobb módszer

Margaret Mixter 1910-ben kiadott "Egészség és szépségtanácsok" című könyvében a bőr feszességének fontosságát hangsúlyozza, különös tekintettel az arcra és a nyakra. Javaslata szerint a különböző olajok és krémek mellett az önmasszás használ a legjobban. "Nem szabad elfeledni, hogy az arcbőr a korral megereszkedik. Az izmokat gyakran meg kell mozgatni, hogy megakadályozzuk megnyúlásukat" - írja a művében. A műveletet fotóval is illusztrálták, amelyen egy hálóinges nő a tükör előtt masszírozza az arcát.

A technika, amely során a csuklónk és az alkarunk véknyabbá válik

Mixter az arcra egy krémkeveréket ajánl, amely olajból, bálnaspermából készült fehér viaszból, lanolinból, bodzavirágos vízből, mogyoróból és méhviaszból állt. Ennek alkalmazása attól függött, hogy milyen az adott hölgy arcformája. "Dörzsölje be óvatosan és körkörösen a bőrbe" - írta, majd így folytatta: "ha a tokát vagy a felesleges húst (zsírpárnákat) akarja eltávolítani, akkor erőteljesen kezdje dörzsölni a nyakát, hiszen a zsír a súrlódás hatására kopik."

"Még extrém hajtípus esetében sem szabad háromhetente egynél többször sampont használni hajmosásnál" - szól az intelem, majd az arcfestés ellenében ezt a módszert ajánlja az író: "az esőben sétálás az olyan személyek számára, akik nem érzékenyek a hidegre, kiválóan felpezsdítő az arcszínnek" - ez a tanács egyébként a mai sminkesek szerint nem is rossz ötlet.

Havi egy hajmosás

A 20. század elején a nők láthatólag igencsak idegenkedtek a túlzott hajmosástól, maximum havi egyszer mosták meg hajkoronájukat. Ilyenkor a felesleges zsírt száraz samponnal távolították el. Ha esetleg a hajmosásmentes hetekben túlzottan zsírossá vált a hajuk, akkor egy kis adag, finom őrlésű kukoricaliszt felhasználásával oldották meg a problémát. A liszt ugyanis "elnyeli és felszívja a szennyeződéseket, a maradványokat pedig puha sörtéjű kefével kell kikefélni."

A korabeli szakértő szerint a napsütés életerőt ad a hajnak, a hajmosás után pedig az a legideálisabb, ha kint a napon szárad meg. E kapcsán megjegyzi, hogy "hiba lenne, ha felhős vagy esős napon mosnánk hajat." Nézete szerint "nem lehet alku tárgya" az, hogy azok a hölgyek, akiknek dús hajuk van, lefekvés előtt meg ne fésüljék azt. Annak érdekében, hogy még idős korunkban is dús hajkoronánk legyen, azt tanácsolja, hogy alkalmanként legalább húszszor húzzuk végig hajunkon a fésűt.

Külön kiemelte a testmozgást, amely - mint írta - az arcszínre és a testformára is jótékony hatással van. "A gyakorlatokat nyitott ablak mellett végezzük, s olyan ruhát viseljünk, amely meleget ad, de nem akadályoz a szabad mozgásban. Kiemelte, hogy a legjobb "alakformáló" testmozgás a söprés, mosás és a takarítás. "A házimunka kiváló testgyakorlat azon lányok számára, akik szép alakot szeretnének, ugyanis ez nemcsak erősít, de meg is szépít" - fejtette ki a szerző. Külön kiemelte, hogy házimunka közben a vállukat nem, csupán a derekukat szabad behajlítaniuk, hogy a legtöbbet hozhassák ki az "edzésből".

Fontos a mindennapi arcmasszázs

Még több hír, érdekesség a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

1. A Dél-Afrikában (1961-ig Dél-Afrikai Unió) 1948 és 1994 között fennálló, a színes bőrűek és a fehérek között meglévő társadalmi egyenlőtlenségek fenntartását faji szegregáció útján fenntartani igyekvő rendszer apartheid néven vált ismertté.

2. Bár a szegregációt csak 1948-ban emelték a hivatalos politika szintjére, Dél-Afrikában már korábban megkezdődött a színes bőrűek diszkriminációja: a holland telepesek már 1685-ben betiltották a vegyes házasságot.

3. A feketék az apartheid alatt nem rendelkeztek szavazati joggal, és nem tölthettek be politikai tisztségeket.

4. Az 1927-es Immorality Act még „csak” a fehérek és feketék közötti szexuális kapcsolatot tiltotta meg, 1950-ben azonban a törvényt minden színes bőrűre kiterjesztették.

5. Az országban 1950-től mindenki olyan személyigazolványt kapott, amelyben faji hovatartozása is fel volt tüntetve.

6. Az apartheid idején négy faji kategória létezett: az európai, a színes, az ázsiai és a fekete. Sokaknál nehéz volt eldönteni, melyik csoportba tartozik, őket egy bizottság vizsgálta meg.

7. Akinél nem tudták megállapítani, melyik fajhoz tartozik, a „ceruza tesztet” alkalmazták. Az illetőnek egy ceruzával a hajában előre kellett hajolnia: ha kiesett belőle, színesnek nyilvánították, ha benne maradt, feketének.

8. A feketék 1960-tól csak egy számukra elkülönített ajtón léphettek be a munkahelyükre.

9. Dél-Afrika a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése alapján 1964-től 1988-ig nem vehetett részt a nyári olimpiákon.

10. Az apartheid-politika áldozataitól elsőként az apartheid rendszerét lebontó Frederik de Klerk elnök kért bocsánatot 1992 októberében, aki Nelson Mandelával együtt megosztott Nobel-békedíjat kapott a rasszista rendszer felszámolásában szerzett érdemeiért.

További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

"Üveg és fadarabok hullottak a fejünkre" (…) – emlékezett vissza a Lusitania elsüllyedése előtti pillanatokra Robert Rankin, a katasztrófa egyik túlélője. A New Yorkból Liverpoolba tartó, 44 ezer tonnás luxushajóba 1915. május 7-én, nem sokkal két óra után csapódott be az írországi partok közelében egy U-20 típusú német tengeralattjáró torpedója. Ezt másodpercekkel később egy újabb, nagyobb erejű robbanás követte, és a hajó mindössze 18 perc alatt elsüllyedt. A második, végzetes detonáció kiváltó okairól máig megoszlik a szakértők véleménye.

A robbanások után a fedélzeten kitört a pánik, és az oldalára dőlt hajóról mindössze 6 mentőcsónakot tudtak vízre ereszteni a 48 közül. Mivel a britek nem akarták megkockáztatni, hogy a németek egy újabb hajót elsüllyesszenek, visszahívták a túlélők segítségére siető Juno cirkálót, így a mentési akció csak jóval később kezdődött meg. Részben a késlekedésnek köszönhető, hogy a személyzettel együtt a hajón tartózkodó 1959 civil utasból 1198 – köztük közel 100 gyerek – vesztette életét. 128 áldozat amerikai állampolgár volt.

A britek és az amerikaiak barbár akciónak minősítették a támadást. Egyes amerikai újságok egyenesen arról adtak hírt, hogy Németország egyes részein tanítási szünetet rendeltek el, hogy a gyerekek is megünnepelhessék a Lusitania elpusztítását. A németek ezzel szemben hangsúlyozták, hogy újsághirdetésekben figyelmeztették az utasokat a háborús zónában hajózás veszélyeire, ráadásul jogosan támadták meg a semleges USA-ból a hadban álló Egyesült Királyságba jelentős mennyiségű hadianyagot csempésző hajót.

Sokan úgy vélik, a brit vezetésnek érdekében állt a Lusitania elsüllyesztése, mivel így szerették volna elérni, hogy az USA az antant oldalán belépjen a háborúba. Bár az amerikai-német viszony az incidenst követően valóban megromlott, az USA csak két évvel később, 1917 áprilisában lépett be a háborúba. 

Egy 2012-es kutatás során nem találtak bizonyítékot a brit kormányt ért támadások igazolására, s a túlélők elbeszélései szerint is a kazán okozta a második robbanást. A kutatócsapat leszállt a tenger fenekére is, hogy a 90 méter mélyen fekvő roncsokat tüzetesebben megvizsgálja. Majd egy sor ellenőrzött robbantással tesztelték, mi is okozhatta a második robbanást. A túlélők feljegyzései alapján nem tűnik valószínűnek, hogy ezt a lőgyapot okozta, mivel az azonnal felrobbant volna, nem pedig 15-20 másodperces késéssel.

Azt az elméletet is megcáfolták, miszerint a második robbanást egy szénpor öngyújtó idézhette elő, mivel ez nem lett volna elég egy akkora szerkezeti károsodás előidézésére. Köztudott, hogy töltények is voltak a raktérben, azonban ezek nem minősültek háborús „lőszernek”, így szállításuk egy személyszállító hajón engedélyezett volt.

Ehelyett a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a második robbanás valóban a kazánból jött, amely azonban egymaga nem okozott volna jelentős kárt. Úgy vélik, a gyors süllyedést egyszerűen a jól irányzott torpedótalálat idézhette elő.

Még több hír, érdekesség a Múlt-kor történelmi magazin oldalán