Múlt-kor

A jelenleg is zajló 2014-es szocsi ötkarikás játékok minden idők legdrágább olimpiája, így adja magát a kérdés: mi fog történni a méregdrágán felépített infrastruktúrával, ha véget érnek a játékok. A versenyszámoknak otthont adó városok számára mindig hatalmas kihívást jelentett, hogy miként használják ki a hirtelen kiüresedő stadionokat és egyéb helyszíneket, köztük az olimpiai falut. Néhány település (lásd London) ügyesen oldotta meg a problémát, voltak azonban, amelyek csúnyán belebuktak (például Athén), s a néhány hetes élénk forgalom után az elnéptelenedés várt az egykor dicsőséget hozó olimpiai helyszínekre.

A szarajevói téli játékok elfeledett helyszínéről készült fotók többet mondanak minden szónál. A golyó szaggatta olimpiai szimbólum, valamint a graffitik borította egykori épületek egy szomorú konfliktusról mesélnek. Kevesebb mint egy évtizeddel azt követően, hogy Jugoszlávia a kommunista országok közül elsőként rendezhetett téli olimpiát (1984), véres konfliktus rázta meg a második világháború után újból életre hívott államalakulatot, amely darabjaira hullott szét.

A szarajevói blokád idején, amely a leghosszabb, főváros ellen irányuló ostrom volt a modern hadviselés történetében, a harcoló felek a várost körülölelő hegyek túloldalán foglaltak helyet, s az olimpiai infrastruktúrát nem egyszer katonai eszközök tárolására, valamint fegyverraktárként hasznosították. A bobpálya például a boszniai szerbek tüzérségi erődítményének része lett, bizonyos védelmi rések, amelyeket a katonák vájtak a betonba, még ma is láthatóak. A síugrósáncok környékén szintén heves harcok dúltak. A hegyekben, az eltemetett aknák között még a mai napig nem lehet nyugodt szívvel kirándulni.

A szenvedésekkel teli ostrom alatt több mint tízezren vesztették életüket, így rögtönzött temetőket kellett kialakítani az egész város területén. Az egyik sírkert az olimpiai stadion közepére került, az omladozó sírkövek jelöletlen sírok tömegeit jelzik, ahol számtalan férfi, nő és gyermek nyugszik.

Az olimpiai romok azonban nem néptelenedtek el teljesen, hiszen a helyiek néha felkeresik a helyszínt: a gyerekek fociznak, néhányan kempingeznek, s igyekeznek elfelejteni azt a mérhetetlen szomorúságot, amely őket vagy szeretteiket érte az egykori téli olimpia helyszínének környékén.

A hajdanában népes stadion

Még több hír, érdekesség a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

A 19. század dereka óta több millió kép készülhetett Jeruzsálemről - valószínűleg ezek a dagerrotípiák lehetnek az elsők.

Kevés olyan hely van a világon, amelyet nagyobb tisztelet övez, többet harcoltak érte és gondoltak rá, mint Jeruzsálem, ahova évezredek óta mennek a zarándokok, sokszor nagy áldozatok és kockázatok árán.

Az itt látható képeket egy francia fotográfus, Joseph-Philibert Girault de Prangey (1804-1892) készítette 1844-ben a szent városról, ám csak nyolcvan évvel később, az 1920-as években bukkantak rá a művész házában.

Girault de Prangey a neves párizsi École des Beaux-Arts-on tanult festészetet, majd 1841-ben a dagerrotípia alapjait is elsajátította - talán magától Louis Daguerre-től vagy Hippolyte Bayard-tól tanulta meg az eljárást. A közel-keleti építészet megszállottjaként a művész 1841 és 1844 között beutazta Itáliát és a Földközi-tenger keleti részét, s mintegy 900 dagerrotípiát készített tájakról, épületekről, emberekről, köztük az első fennmaradt képeket a mai Szíriáról, Görögországról, Egyiptomról, Törökországról és a palesztin területekről.

Még több érdekesség a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

Hideg, borús februári nap volt. Dél körül járt az idő. Bernadette Soubirous, a Pireneusok lábánál fekvő városka, Lourdes molnárjának legidősebb lánya húgával, Marie-val és a szomszéd kislánnyal épp rőzsét szedtek a hegyi patak partján, hogy este legyen mivel alágyújtani a vacsorának. Mivel kevés tűzifának valót találtak, Marie és a szomszéd lány úgy döntöttek, átmennek a patak túloldalára.

A gyakran betegeskedő, vézna Bernadette eleinte vonakodott mezítláb a patakba gázolni, ám egy idő után mégis rászánta magát az átkelésre. Már épp levette a facipőjét és harisnyáját, amikor különös zúgást kezdett hallani, majd eltűntek előle a fák, nagy fehérséget látott, és a közeli barlangnál egy vakítóan sugárzó szellemalak jelent meg előtte.

1858. február 11-e, a látomás napja teljesen megváltoztatta a kislány életét. Az alak a harmadik találkozás alkalmával már meg is szólította a lányt, március 25-én pedig így felelt a kilétéről érdeklődő Bernadette-nek: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” Szűz Mária július 16-ig összesen 18 alkalommal jelent meg a lány előtt.

A jelenéseket kezdetben erős kételyekkel fogadták, látomásai kapcsán vizsgálódott a francia kormány és az egyház is. A lányt csodálat és ellenszenv egyaránt övezte, sok zaklatásban is része volt, de a kérdésekre mindig egyszerűen és őszintén válaszolt, szavain semmit sem változtatott és pénzt sem fogadott el senkitől, jóllehet családja nyomorban élt. A történéseket kivizsgáló egyházi bizottság végül arra a következtetésre jutott, hogy a jelenések "minden elemükben valóságosnak" hatottak és a katolikus egyház 1862-ben zarándokhellyé nyilvánította a helységet.

Bernadette látomásai hatására 22 éves korában apácának állt. Hátralevő éveit a nevers-i St. Gilard-kolostorban töltötte. 1879-ben, 35 éves korában, csontturberkulózisban halt meg. Maradványait 30 évvel később, boldoggá avatásakor hantolták ki. Kiderült, hogy míg a kezében tartott kereszt és rózsafüzér is oxidálódott, a holttest tökéletesen ép maradt. Két orvos – egymástól függetlenül – is megállapította, hogy külső beavatkozásnak, balzsamozásnak nyoma sincs.

A holttestet ezt követően még két alkalommal exhumálták, és feljegyezték, hogy az állapota a bőr befeketedésén kívül szinte változatlan. Amikor az utolsó, 1925-ös kihantoláskor eltávolították a májat, döbbenten tapasztalták, hogy a gyorsan bomló szerv szinte tökéletes állapotban van. Tiszteletét X. Piusz pápa engedélyezte, 1925-ben XI. Piusz pápa avatta boldoggá és ugyanő 1933-ban emelte a katolikus egyház szentjei közé. Lourdes, a jelenések helyszíne még manapság is a világ egyik leglátogatottabb zarándokhelye.

További hírek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

A papírból készült szívószálat 1888-ban szabadalmaztatták az USA-ban.

Az angol királyi udvarban a 16. század közepéig működő „Árnyékszék Kamarásoknak” az uralkodó mosakodásában és egyéb szükségletei elvégzésében kellett segédkezniük.

A Mongol Birodalom alapítója, Dzsingisz kán (1206-1227) kiterjedt kémhálózatot tartott fent.

További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

8000 éves kőkori leleteket ásott ki egy nyúlcsalád a dél-angliai Land’s Endtől alig kétszáz méterre. A feltételezések szerint évezredeken át temetkezhettek a területen.

A régészek tájékoztatása szerint a nyulak nyolcezer éves nyílhegyeket, kőeszközöket és ásóbotokat hordtak a felszínre - számoltak be a felfedezésről angol lapok.

Ugyan a lelőhely szakszerű feltárása még nem kezdődött el, a szakemberek azt gyanítják, hogy egy hatalmas neolitikus (újkőkori) temető, bronzkori sírhely és egy vaskori erőd lehet a talpuk alatt.

"Úgy tűnik, hogy - valószínűleg a csodás kilátás miatt - évezredeken át előkelők temetkezhettek itt. Egy a millióhoz annak az esélye, hogy ilyet nyulak találjanak meg" - nyilatkozta Dean Paton ásatásvezető a Daily Mirror angol napilapnak.

"Két kis lyukat ástak egymás mellett, majd a föld kivetette magából a kincseket. Senki nem tudja, mi mindent találhatunk még, de az biztos, hogy ez egy kincsesbánya. A nyúlcsalád átírja a történelemkönyveket" - lelkendezett Paton, hozzátéve: "A nyulak nagyon kíváncsiak, mindig feljönnek megnézni, hogy mit csinálunk".

Sajtóhírek szerint a lelőhely feltárásával megbízott Big Heritage két évet szán a régészeti munkálatokra.

Még több hír, érdekesség a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

Az 1956 óta sikertelenül pályázó Lake Placid 1980-ban immáron - 1932 után - másodszor rendezhetett téli olimpiát, azonban az esemény sikerére a szervezési gondok mellett Tajvan bojkottja is árnyékot vetett: a téli ötkarikás játékok történetében először fordult elő, hogy egy ország távol maradt a négyévenként megrendezett világeseménytől.

A XIII. téli olimpiai játékok legemlékezetesebb pillanata minden kétséget kizáróan a jégkorong-torna váratlan amerikai diadala volt, ugyanis a főleg főiskolai játékosokból álló csapat felülmúlta az előzetesen a verseny toronymagas favoritjának tartott Szovjetuniót (4:3; a döntőben az USA Finnországot fektette két vállra). A „csoda a jégen” – ahogyan az amerikai sajtó aposztrofálta a diadalt – különös mellékízt adott az Egyesült Államok győzelmének a két ország hidegháborús szembenállása miatt. Lake Placidból ugyan Kelet-Németország vitte haza a legtöbb érmet, de mégis a Szovjetunió örülhetett jobban, hiszen egy arannyal többet szerzett (10), így az NDK-t megelőzve végzett az éremtáblázat képzeletbeli dobogójának legmagasabb fokán.

Az Egyesült Államoknak nemcsak az összesített éremtáblán elért, csalódással felérő harmadik hely miatt fájhatott a feje, hanem a rendezéssel járó számtalan anomália miatt is magyarázkodhatott, sokan ugyanis egyszerűen „szervezési katasztrófaként” jellemezték az olimpiát. Egyfelől nehezen birkóztak meg az ötkarikás játékokra érkezők hatalmas tömegével, rengetegen pedig annak ellenére nem tudtak jegyhez jutni, hogy még sok eladatlan tikett volt a különböző jegyárusító helyeken. A nézőknek ráadásul az óriási távolságok leküzdése is nehézséget okozott – sokszor csak két és fél órára volt kapható szállás a helyszínektől –, az olimpiai falu pedig 11 kilométerre volt a sportlétesítményektől.

A szervezők eleinte nehezen jutottak hozzá a megfelelő anyagi támogatáshoz, ami égetően szükséges lett volna az öregedő infrastruktúra miatt; a szánkó- és a sípálya állapota kapcsán még 1980. január 1-én is biztonsági problémákra hívták fel a szervezők figyelmét. A NOB óva intett a denveri példa megismétlődésétől, az 1976-os játékokra pályázó város mögül ugyanis kihátrált Colorado, az így kieső pénzügyi támogatást pedig nem tudták más forrásból kompenzálni, ezért végül Innsbruck tarthatta meg a téli ötkarikás játékokat – ez pedig a NOB és az Amerikai Olimpiai Bizottság közötti viszony elmérgesedéséhez vezetett.

A nyári olimpiákkal ellentétben a téli ötkarikás játékokra nem volt jellemző, hogy egyes országok politikai okokból maradjanak távol az eseményektől. Afganisztán szovjet lerohanása után Jimmy Carter elvetette azon ötletet, hogy meg kellene tagadni a Szovjetunió szereplését Lake Placidban, az amerikai elnök ugyanis sokkal jobban tartott attól, hogy Moszkva esetleges távolmaradását a harminchét résztvevő nemzet akár negyede is követheti. Ez végül nem következett be, de egy hiányzó mégiscsak akadt, hiszen Tajvan politikai okok miatt úgy döntött: nem vesz részt az eseményeken.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság határozata alapján Kína sportolói 1952 után először vehettek részt olimpiai játékokon, s a NOB jóváhagyta, hogy a szárazföldi Kína "Kínai Népköztársaság" név alatt versenyezzen, atlétái pedig a kínai zászlót és himnuszt használhassák. Ez persze kivágta a biztosítékot Tajpejnél, amely addig a Kínai Köztársaság nevet használta. A NOB eleinte azzal is megpróbálkozott, hogy a két Kínát együtt versenyeztesse, de ezt Kína és Tajvan is elfogadhatatlan kompromisszumnak tartotta.

A NOB döntésének következtében Tajvannak meg kellett volna változtatni nevét, azonban a tajpeji vezetés erre nem volt hajlandó. Mivel a nemzetközi szövetség kérése süket fülekre talált, a NOB Kínai Tajpejjé (1979, nagoya-i határozat) keresztelte a szigetországot, s arra kérte a "renitens" államot, hogy új zászlót és himnuszt használjon. Számos fellebbezés és meghallgatás után a NOB szigorúan kitartott álláspontja mellett, így a döntés érvényben maradt.

Amikor a tajvani versenyzők megérkeztek Lake Placidba, és felmutatták a Kínai Köztársaság nevével ellátott személyazonossági okmányukat, megtagadták tőlük a belépést az olimpiai faluba, így a tizennyolc tagú tajvani küldöttség még a nyitó ceremónia előtt elhagyta a helyszínt. Tajvan azonban már 1984-ben visszatért, s mint Kínai Tajpej vett részt a szarajevói téli olimpián.

További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

1. Reinhard Heydrich SS-Oberngruppenführer 1941-ben hozta létre az Einsatzgruppékat, a megszállt Szovjetunióban a Harmadik Birodalom ellenségeinek likvidálására életre hívott bevetési csoportokat.

2. Az SS-vezetés négy bevetési csoportot állított fel, melyeknek 500-1000 főből álló egységei az előrenyomuló német hadsereg nyomában haladva „tisztították” meg a front mögötti területeket.

3. Bár a bevetési csoportok eleinte csak férfiakat gyilkoltak meg, már 1941 késő nyarától bevett gyakorlatnak számított, hogy gyerekek és nők is a kivégzőosztagok elé kerültek.

4. A Szovjetunió megtámadásától, 1941 nyarától kezdve az év végéig mintegy félmillió szovjet zsidó vált a halálosztagok vérengzéseinek áldozatává.

5. A halálbrigádok tagjai nehezen bírták a fegyveres gyilkosságokkal járó lélektani nyomást, ezért 1941 végétől ún. gázteherautókat is használtak, amelyekben a belső térbe engedett kipufogógázzal ölték meg az áldozatokat.

6. Az Einsatzgruppék első számú célpontjai a zsidók voltak, de partizánok, cigányok, kommunisták, hadifoglyok és fogyatékosok is gyakran estek áldozatul a kegyetlenkedéseiknek.

7. Az Einsatzgruppék a második világháború alatt összesen mintegy 1,5-2 millió embert gyilkoltak meg.

8. A Wehrmacht alakulatai Hitler utasításainak megfelelően kötelesek voltak logisztikai segítséget nyújtani a bevetési csoportok műveleteihez.

9. Az Einsatzgruppék az utasításoknak megfelelően igyekeztek felszítani a helyi antiszemiták indulatait, hogy aztán a tömeggyilkosságokat a helyi lakosság spontán zsidóellenes pogromjának állíthassák be.

10. Az Einsatzgruppe C halálbrigádjai 1941. szeptember végén, egyik leghírhedtebb akciójuk során két nap leforgása alatt több mint 33 ezer zsidót – főként nőket, gyerekeket és időseket – lőttek bele a Kijev mellett található Babij Jar szurdokba.

„Remélem, lezuhan a repülőtök” – ugratta Waylon Jennings basszusgitáros Buddy Hollyt néhány órával azelőtt, hogy a rock and roll-történelem egyik legnagyobb ikonja 1959. február 3-án repülőgép-szerencsétlenségben életét vesztette. A tragédia dátuma Don McLean 1971-es, American Pie című slágere óta úgy ismert, mint „a nap, amikor a zene meghalt”.

Charles Hardin Holley a texasi Lubbock-ban született. Ötévesen lépett először színpadra testvéreivel, tizenkét évesen pedig már duóban játszik, a boogie-woogie volt a mindene. Megtanult bendzsózni, mandolinon játszani, s nem volt 16, amikor - igaz csak házi használatra - elkészíti első saját felvételét. Első `hivatalos` felvételét a Decca-nál rögzítették 1956-ban. Még abban az évben Crickets néven megalakította együttesét, s megkezdődött a slágergyártás. A pergő ritmusú rock and roll számokat kellemesen ötvözte lassú, már-már érzelgős dalokkal: That'll Be Day, Oh Boy, Not Fade Away, Words of Love, Everyday, Peggy Sue-ra, Rainin' in My Heart, True Love Ways, Moondreams. 

Bár Buddy Hollyt mindössze másfél évvel a katasztrófa előtt ismerhette meg a szélesebb közönség a Crickets frontembereként, ez a néhány hónap elegendő volt a 20-as évei elején járó fiatalembernek, hogy a rock and roll történetének legnagyobb hatású úttörői között tartsák számon. Zenéje John Lennontól és Paul McCartneytól kezdve Bob Dylanen át Keith Richardsig számos előadóra volt nagy hatással.

A pályafutását 1958-tól szólóban folytató Holly több zenésztársával együtt 1959. január 23-án háromhetes turnéra indult. Alig kezdődött meg azonban a koncertsorozat, a turnébuszban elromlott a fűtés. A Holly kísérőzenekarában doboló Carl Bunch lábai annyira szétfagytak, hogy kórházba kellett szállítani.

A turnét folytató csapat február 2-án este az előzetes tervben nem szereplő Clear Lake-ben adott koncertet. Mivel a másnapi helyszín, a minnesotai Moorhead 300 mérföldre feküdt a kisvárostól, Holly viszont időben oda akart érni, hogy leadhassa szennyes ruháit egy mosodában, ráadásul a fűtetlen busz sem volt ínyére, bérelt egy magánrepülőt. Az ifjú tehetség a gépen eredetileg háttérzenekarával utazott volna, ám az önálló fellépőként turnézó Big Bopper influenzára hivatkozva elfoglalta Waylon Jenningst helyét. A gitáros Tommy Allsup élete pedig egy pénzfeldobáson múlt: Ritchie Valens, a La Bamba 17 éves szerzője utazott helyette a repülőn.

A gép február 3-án éjjel egy órakor szállt fel a 21 éves Roger Peterson vezetésével. A tapasztalatlan pilóta nem tájékozódott megfelelően az időjárási körülményekről, és öt perccel a felszállás után elvesztette uralmát a gép felett. Három utasával együtt szörnyethalt.

További hírek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

Martin Luther King nem sokkal meggyilkolása előtt a memphisi motelszobájában párnacsatát vívott a munkatársaival.

A spártai férfiak csak harminc éves koruktól élhettek együtt feleségükkel.

VII. Kleopátra volt az első Ptolemaiosz uralkodó Egyiptom trónján, aki megtanult egyiptomi nyelven, elődei ugyanis erre mintegy 250 éven át nem voltak hajlandók.

További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

(1705)

További érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán