Múlt-kor

1. Giacomo Girolamo Casanova (1725-1798), az itáliai kalandor alakja legendás csábítóként él a köztudatban, ám valójában átlagosan csak három szexuális partnere volt évente.

2. Casanova életének 73 éve alatt volt többek között házitanító, színházi hegedűs és könyvtáros, vezetett kelmefestő üzletet, és egy alkalommal még szerzetesként is kipróbálta magát.

3. Az ifjú Giacomo papi pályára készült, de már ekkor sem visszafogott életviteléről sem volt ismert. 1741-ben egy alkalommal prédikáció közben részegen leesett a szószékről.

4. A fiatal Casanova Római útja során olyan jól elszórakoztatta XIV. Benedek pápát történeteivel, hogy az egyházfő felmentette a böjti szabályok követése alól, sőt még tiltott könyvek olvasását is engedélyezte neki.

5. Casanova fiatalkorában apácákkal is folytatott szexuális viszonyt. Egyikük bevallotta, hogy szerelmi légyottjaikat Bernis bíboros, a velencei francia nagykövet is végignézi.

6. Casanova 1756-ban, 15 hónapi fogság után megszökött a velencei Ólombörtönből, ahol különböző kihágásai miatt tartották fogva. Kalandos szökésének történetet még életében kiadta írásos formában is.

7. Casanova minden egyes szerelmi kalandja előtt felfújta juh- vagy disznóbélből készített óvszerét, hogy meggyőződjön annak épségéről.

8. XV. Lajos francia király Casanova közvetítésével ismerte meg egyik szeretőjét, Marie Louise O’Murphyt, François Boucher Pihenő lány című híres aktképének modelljét.

9. A szélhámosságairól is hírhedtté vált Casanova párizsi tartózkodása alatt egymillió livre-t csalt ki egy özvegy márkinőtől, miután megígérte, hogy rendkívüli tudásával segít neki fiúként újjászületni.

10. A világpolgárt 1774-ben csak azzal a feltétellel engedték vissza Velencébe, hogy az inkvizíció besúgója lett, 1783-ban azonban újabb botrányai után végleg kitiltották szülővárosából.

További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

„Egy megvesztegethető királyságból egy megvesztegethetetlenbe megyek, ahol semmi sem zavarhat már meg” – hangzottak I. Károly angol király vesztőhelyen elmondott utolsó szavai. Az uralkodót rövid bírósági tárgyalás után, 1649. január 30-án végezték ki a londoni Whitehallon. Ezzel Károly lett az első olyan európai uralkodó, aki felett saját törvényhozó szerve mondott ítéletet.

Angliában a parlament és király között régóta folyó hatalmi harc 1642-ben polgárháborúhoz vezetett. Az Oliver Cromwell vezette hadsereg, a New Model Army segítségével harcoló parlamentiek és a király támogatói közötti harcok sokáig váltakozó sikerrel folytak, de 1648-ra világossá vált: a királypártiak nem győzhetnek. A törvényhozók többsége ennek ellenére még 1648 decemberében sem kívánta bíróság elé állítani I. Károlyt. Cromwell azonban az angol történelem egyetlen katonai puccsával több képviselőt elfogattatott, az így megcsonkított parlament pedig megszavazta a király bíróság elé állítását. Károlyt hazaárulással vádolták, és a bíróság január 27-én halálra ítélte az uralkodót.

Január 30-án, az ítélet végrehajtásának napján rendkívül hideg idő volt. Az uralkodó meleg ruhákat kért, hogy a kivégzést végignéző tömeg ne gondolja azt, hogy a félelemtől didereg. A vesztőhelyre Bibliáját és sakk-készletét is magával vitte. Elmondta utolsó beszédét, majd hosszasan imádkozott, és végül jelezte, készen áll. Délután két óra körül a bárd lesújtott. London hóhéra elsőre nem vállalta a lefejezést, így a hóhér kilétét még ma is homály fedi.

A kivégzés után a hóhérsegéd felmutatta a néhai I. Károly levágott fejét. A testrészt visszavarrták a törzsre, majd az egész testet bebalzsamozták, és az esetleges zavargások elkerülése végett a Westminster apátság helyett Windsor várába vitték, ahol VIII. Henrik mellett helyezték végső nyugalomra. A sors fintora, hogy 11 évvel később után ugyanaz a parlament ültetett ismét egy Stuartot a trónra, amely Károlyt is kivégeztette.

I. Károly egyébként nemcsak a sakk-készletet szerette, hanem a játékot is olyannyira, hogy akkor is éppen elmélyülten sakkozott, mikor jelentették neki, hogy elárulták a skótok a polgárháborúban. Még csak fel sem pillantott a játékból, jóllehet sorsa akkor pecsételődött meg.

További hírek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

Az éveken át tartó tél nem csak a népszerű regény és televíziós fantasy sorozat, a Trónok harca főszereplőinek életét keseríti meg, 1500 évvel ezelőtt a Föld lakossága is megtapasztalhatta a "soha véget nem érő" telet. Immáron tudományos bizonyítékok is alátámasztják, hogy 535-536 fordulóján hosszú időre rettenetes hideg köszöntött az emberiségre.

Az 535-536 telén beköszönő, évekig tartó hideg időjárás a korabeli krónikások figyelmét sem kerülte el. Az ulsteri krónika (Annála Uladh) és az inisfalleni annales is megemlíti, hogy az élelmiszerellátásban teljes zavar volt tapasztalható, Prokopiosz bizánci történetíró A háborúk könyve című művében pedig "rettenetes égi jelről" ír, amely során "a nap, akárcsak a hold, fényét világosság nélkül bocsátotta ki egész évben".

Az ír krónikák és Prokopiosz megfigyeléseit több, térben egymástól távol levő szerző is megerősítette. Kínában szintén rendkívüli időjárási körülményekről számoltak be, augusztusban például hó esett, aminek következtében a betakarítást is el kellett halasztani, a terményhozamok lecsökkentek, sűrű köd telepedett a Közel-Keletre, Kínára és Európára, illetve hatalmas szárazság köszöntött Perura.

A hirtelen jött és elhúzódó klímaváltozásnak hosszan tartó történelmi következményei lettek. Teotihuacán hanyatlását szintén a Mezoamerikában pusztító szárazsággal hozta összefüggésbe David Keys, aki a 2000-ben megjelent könyvében (Catastrophe: An Investigation into the Origins of the Modern World) további példákat említ, így az avarok hanyatlását, a mongol törzsek nyugati irányú vándorlását, a Szászánidák bukását, az indiai Gupta Birodalom szétesését, az iszlám felemelkedését és a törökök ekkor meginduló terjeszkedését.

A szokatlan időjárási jelenségek egy évtizeden át tartottak, amit világszerte éhínségek, háborúk és járványok kísértek. Colin Barras a New Scientist című tudományos folyóiratban részletesen leírja, az utóbbi években kutatások egész sora próbálta megfejteni, hogy volt-e bármi tudományos alapja a kétségkívül több helyütt is említett lehűlésnek.

Korán felmerült, hogy egy El Salvador-i szupervulkán kitörésének következtében állhatott a feje tetejére a világ - ez az elmélet egyben arra is magyarázatot kínált, hogy miért hagyták néhány évre abba feljegyzéseik készítését a maják, ám nem adott megnyugtató választ az időjárás rosszabbra fordulására, ráadásul - hangzik a másik ellenérv - még egy szupervulkán is legfeljebb egy évre tudja befolyásolni a légköri jelenségeket.

Dallas Abbott, a Columbia Egyetem geológusa kollégáival grönlandi rétegeket vizsgált, amelyekben apró, a klímaváltozás idejére datált fémdarabokat talált, valamint szokatlanul magas nikkel- és ónkoncentrációt mutattak ki. Abbot ezzel újra elővette a Halley-üstökös elméletét. "Azt tudjuk, hogy a Halley-üstökös 530-ban járt földközelben, s a kínai feljegyzések szerint rendkívül fényes volt" - magyarázta Abbott.

A Halley keringési periódusa 76 év, s mindig, amikor a Nap felé fordul, intenzív párolgás veszi kezdetét a mintegy 16 kilométer hossztengelyű, ovális, jég- és szikladarabokból álló magján. A párolgás során leváló homokszem nagyságú törmelékdarabkák szétszóródnak az üstökös pályáján, megtöltve azt apró meteorokkal. Abbott szerint a jelzett időszakban az üstökös nagyon megközelíthette a Napot, így a szokásosnál is több jeget veszíthetett. A Halley-üstökös évente kétszer meteorzáport hullajt ránk, amikor bolygónk áthalad a törmelékfelhőjén, ezek a meteorzáporok pedig az 530-as években különösen nehezek lehettek - így Abbott.

A jégrétegek vizsgálata további érdekességekre világított rá. Az akkori rétegek ugyanis olyan fagyott mikroorganizmusokat tartalmaztak, amelyek normális esetben a trópusi területeken fordulnak elő, az 538-ból származó mintákban pedig sokkal régebbi, tengeri mikroorganizmus-fosszíliákat mutattak ki. Abbot szerint erre egyetlen magyarázat van: a Halley. Az üstökös nagy méretű meteordarabjai valószínűleg becsapódtak az óceánba, s ekkor az élő tengeri mikrobafajokat és fosszíliákat tartalmazó törmelékek az atmoszférába kerültek, aminek következtében a Föld egésze hosszú időre lehűlt.

További hírek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

Hitler jogszerű úton szerezte be képgyűjteményének kétharmadát.

Úgy tartják, hogy a Pearl Harbor elleni japán támadást követő szkepticizmus részben Orson Welles 1938-as marslakók támadásáról szóló, tömeghisztériát okozó rádiójátékának volt köszönhető.

Mihail Kalasnyikov 1947-ben megalkotott AK-47-es gépkarabélyából több mint 100 millió darabot gyártottak.

További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

1. Izrael titkosszolgálata, az 1949-ben megalapított Moszad a világ egyik leghatékonyabban működő állambiztonsági szervezete, ám módszerei miatt sokan bírálják a testületet.

2. Egyes becslések szerint a Moszad világszerte jelenleg 35 ezer ügynököt irányít, ebből 20 ezer aktív és 15 ezer alvó ügynök.

3. A Moszad vezetője csak az izraeli miniszterelnöknek tartozik beszámolással és a kormányfő ad engedélyt a műveletek végrehajtására is.

4. A világon Izrael költi a bruttó nemzeti jövedelmének legnagyobb hányadát hírszerzésre.

5. Egy összeesküvés-elmélet szerint a Kennedy-gyilkosságot is Moszad-ügynökök követték el, mivel az izraeli vezetés úgy értesült, JFK meg akarja akadályozni, hogy Izrael atomfegyverhez jusson.

6. A szovjetunió vezetőjének, Nyikita Hruscsovnak 1956 februárjában elmondott, a sztálini rendszer bűneit leleplező beszédét a Moszad juttatta el a CIA-hoz.

7. A Moszadot Adolf Eichmann egyik fiának barátnője, egy Sylvia Hermann nevű, Buenos Airesben élő zsidó lány vezette a náci tömeggyilkos nyomára.

8. A Moszad 1960-ban közel járt a korábban emberkísérleteket folytató Josef Mengele elfogásához, azonban az utolsó pillanatban – nehogy veszélyeztessék Eichmann kézre kerítését – feladták a tervet. A „halál angyalának” ezután nyoma veszett.

9. Az 1943-ban Mussolinit a fogságból kiszabadító Otto Skorzeny volt SS-tiszt 1963-tól Egyiptom fegyverkezését segítő német tudósok tevékenységéről szolgáltatott információkat a Moszadnak.

10. A Moszad ügynökei 1973. július 21-én a norvégiai Lillehammerben terhes felesége szeme láttára megöltek egy marokkói pincért, mivel összekeverték az 1972-es müncheni terrortámadás egyik felelősével.

Még több hír, érdekesség a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

Fortepan

A Szabad Európa Rádió munkatársai propagandaanyagot szállító luftballonokat indítanak útra. A fotó 1954-ben Németországban készült.

További érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

Az orosz-japán háború (1904. február 8.-1905. szeptember 5.) a 20. század első jelentős összecsapása volt, amely két, egymással főként területi kérdésekben (Mandzsúria, Korea) rivalizáló ázsiai birodalom között robbant ki. Oroszország a tengeren is terjeszkedni kívánt, s meleg tengeri, csendes-óceáni kikötőket akart nyitni a kereskedelmi, valamint a folyamatosan növekvő hadi flottája számára. A vlagyivosztoki támaszpont csak nyáron volt használható, azonban Port Arthur kikötője egész évben működött.

Japán felajánlotta, hogy elismeri a cári birodalom mandzsúriai hódításait, ha cserébe Moszkva elfogadja Koreát japán befolyási övezetként. Oroszország ezt visszautasította, Japán pedig úgy döntött, háborúba kezd. Miután a tárgyalások kudarcba fulladtak, a japán hadiflotta hadüzenet nélkül rontott a Port Arthurban állomásozó orosz flottára. Japán a tengeri viadal után szárazföldön is többször legyőzte ellenfelét.

A következő évben az orosz hadvezetés átirányította a balti-tengeri flottáját az ázsiai térségbe. Togo tengernagy felkészülten várt a Japánt Koreától elválasztó csuzimai szorosban: bekerítette, s néhány óra alatt szinte teljesen megsemmisítette az Afrika megkerülésével érkező orosz flottát.

A háború japán győzelemmel végződött, s rádöbbentette a nagyhatalmakat, hogy komoly tényezőként kell tekinteniük a kelet-ázsiai szigetországra.

További érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

Amikor Kína 1841. január 20-án átengedte Hongkongot a hatalma csúcsán álló Brit Birodalomnak, Őfelsége alattvalói közül kevesen fogadtak volna arra, hogy a szigetet 156 évvel később gyarmatbirodalmuk egyik utolsó maradványaként fogják visszaadni a kontinensnyi országnak. Bár a kereskedelmi telep hivatalosan csak az 1842. augusztus 29-én aláírt, első ópiumháborút lezáró nankingi békével került a tengeri nagyhatalom fennhatóság alá, a britek már 1841 elején a sziget tényleges urának számítottak.

A következő években számos kínai és brit kereskedő érkezett a rohamosan fejlődő szigetre a meggazdagodás reményében, sokan pedig a Kínát gyakran sújtó természeti csapások, lázadások elől menekülve választották Hongkongot menedékül. 1860-ban a túlnépesedő szigethez csatolták a Kaulung-félsziget bizonyos részeit. 1898-ban újabb, ezúttal 345 négyzetmérföldes (945 négyzetkilométeres), Hongkong addigi méreténél tizenkétszer nagyobb kiterjedésű területet vették bérbe a britek Új Területek néven, 99 évre.

De nem csak a természeti csapások pusztítottak. A japánok 1941 decemberében foglalták el Hongkongot. A császári katonák egyes becslések szerint több ezer nőt erőszakolták meg a győzelmet követő hetekben. Az 1945 augusztusáig tartó megszállás alatt a félelemben tartott lakosság folyamatos élelmiszerhiánnyal küzdött; 1944-ig jegyrendszer volt érvényben. Hongkong népessége 1945-ig – a munkanélküliek kontinentális Kínába történő áttelepítésének köszönhetően – 1,6 millióról 600 ezerre csökkent. 

A koronagyarmat azonban magára talált, és a britek 1997. július 1-jén egy ereje teljében lévő, virágzó Hongkongot adhattak át – ünnepélyes keretek között – a kínaiaknak.

További hírek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

Az USA-ban 1909-ben átadott Indianapolis Motor Speedway a legrégebbi ma is használatban lévő épített versenypálya.

Az ókori Rómában a konzuli tisztséget csak 43 éves kortól lehetett betölteni.

Olcsó ára miatt a hamburger a nagy gazdasági világválság idején, 1929-33 között vált igazán népszerű étellé az USA-ban. 

További hírek, érdekességek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán

„Azt hiszem, nem tudok tovább írni. Zárszó: Az Isten szerelmére, gondoskodjanak szeretteinkről” – olvasható Robert Falcon Scott utolsó, 1912. március 29-én kelt naplóbejegyzésében. A felfedező és társai két hónappal korábban, 1912. január 18-án érték el a Déli-sarkot abban a tudatban, hogy a világon elsőként jutottak el a megközelíthetetlennek hitt területre. A helyszínre érve azonban a döbbenet lett úrra rajtuk: Roald Amundsen jóvoltából a norvég zászló már egy hónapja ott lobogott.

Scott 1910 júniusában kelt útra, hogy meghódítsa a Föld utolsó ismeretlen pontját, a Déli-sarkot. Melbourne kikötőjében egy szűkszavú távirat várta, amelyben Amundsen tudatta vele: ő is a Déli-sarkra tart. Minden idők legnagyobb sarkkutatója eredetileg az Északi-sarkra készült, ám miután azt 1909-ben elérte az amerikai Peary, az utolsó pillanatban célt változtatott.

Mindkét expedíció a déli pólushoz legközelebb eső Ross-jégmezőnél, egymástól látótávolságra kötött ki, s még vendégül is látták egymást a hajójukon. Amundsen 1911. október 20-án, Scott néhány nappal később, november 1-jén indult a végső rohamra. Amundsen és négy társa kutyaszánon, 52 kutyával egy ismeretlen, de rövidebb utat választott és az időjárás is kegyes volt hozzájuk. Két hónap után, 1911. december 14-én délután három órakor a világon elsőként elérték a Déli-sarkot, ahol egy sátorra felhúzták a norvég lobogót, belsejében pedig Scottnak szóló üzenetet helyeztek el.

Scotték számára a Déli-sarkig megtett út jóval viszontagságosabbnak bizonyult, mint Amundsenék esetében; a brit különítmény a híres felfedező, Ernest Shackleton által korábban már kitaposott útvonal mentén indult el. Utólag egyértelmű: döntésük helytelen volt. A hó-és jégviharokban botladozó szánhúzó kutyák és szibériai pónik nem bírták tovább a megterhelést, így a kalandorok kénytelenek voltak leölni őket. Mivel a motoros szánok is lerobbantak, a felfedezők ekkortól kezdve – óriási erőfeszítések árán – saját maguk húzták a szánokat.

A hitehagyott csapatnak a visszaúton gyakran - 33 celsius fokos hideggel és hóvaksággal kellett szembesülnie. Az élelem fogytán volt, ráadásul többen a kiszáradás szélére kerültek. Az expedíció egyik tagja, Edgar Evans már februárban meghalt, március 16-án pedig a korábbi háborús sérülése miatt már lépni is alig tudó Lawrence Oates is feladta a küzdelmet. Bár a háromfősre olvadt csapat már közel volt a következő raktárállomáshoz, végül ők sem bírták tovább. Fagyott holttestükre novemberben találtak rá a kutatók.

Az utókor azonban hálásan tekint vissza a brit felfedezőkre, a tragikus végkimenetelű út során ugyanis mintegy négyszáz állatfajt fedeztek fel. A kalandorok sokak szemében hőssé váltak, tetteiket számos irodalmi alkotás megörökítette. Scottot halála után lovaggá ütötték, nevéről pedig többek között templomokat és városokat is elneveztek.

A tragédia azonban elkerülhető lett volna, ha megfogadják Scott tanácsait a vele tartó társak - legalábbis ezt állítja az a nemrégiben napvilágot látott kutatás, amely szerint a felelősség nem a kapitányé, hanem a neki ellentmondó, s végül a felfedezés sorsát megpecsételő embereié. A Cambridge-i Egyetem és a Scott Polar Research Institute szakembereiből verbuválódott csapat arra a következtetésre jutott, hogy ha a táborban hagyott emberek követték volna Scott legfontosabb utasításait, a felfedezők épségben hazatérhettek volna.

Karen May, az intézet által kiadott Polar Record című kiadvány szerzője úgy látja: Scott emberei hibáztak, mikor negligálták a kapitány írásos utasításait, s nem küldtek utánuk szánhúzó kutyákat az alaptáborból. A táborban maradtak ugyanis nem akarták kockára tenni a misszió tudományos céljait, ez azonban megpecsélte sorsukat. Scottot eddig azért hibáztatták, mert nem használt szánhúzó kutyákat, pontosabban csak addig a pontig küldte őket, ahol az élelmiszerraktár működött.

May kutatási eredményei alapjában cáfolja meg azokat az állításokat, miszerint Scott döntésképtelen lett volna, s lényegében miatta fulladt tragédiába a déli-sarki expedíció - ezek az állítások végül oda vezettek, hogy egyik életrajzírója 1979-ben "minden idők egyik legrosszabb felfedezőjének" nevezte őt. May szerint inkább arról van szó, hogy a történészek összekeverték az írásos parancsok dátumait, de a kutató azt is megcáfolja, hogy Scott a kutyák életét akarta volna megmenteni.

További hírek a Múlt-kor történelmi magazin oldalán