Múlt-kor

Szent István Koppány feletti győzelmét ünnepeljük

Tévhit: Bár István 997-ben Veszprém mellett német lovagok támogatását élvezve valóban legyőzte Koppányt: az összecsapás okát a legtöbben a változó öröklési rendben, az elsőszülöttség (primogenitúra) nemzetségi jog (szeniorátus) felett aratott győzelmében keresik, azaz mindez egyfajta "klánháború" volt. Augusztus 20-án valójában az államalapító uralkodót, és annak 1083-as szentté avatását ünnepeljük.

A Szent Jobb nem is Szent István keze

A kérdést egyértelműen nem lehet megválaszolni, valószínűleg azonban igaz. Hartvik győri püspök 1116 körüli időkből származó legendagyűjteménye szerint a királyt - végakaratának megfelelően - a székesfehérvári bazilikában temették el. István király halála után zavaros, nehéz évek következtek, ezért a fehérvári káptalan, féltve a bebalzsamozott holttestet a megszentségtelenítéstől, kiemelte a bazilika közepén álló márványszarkofágból, és a bazilika alatt lévő sírkamrában rejtette el. Ekkor történt, hogy az épségben megmaradt jobb kezet leválasztották, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki, és a bazilika kincstárába vitték.

A történelem viharai után a Szent Jobbot 1988-ban Szentágothai János és 1999-ben Réthelyi Miklós professzorok vezetésével alapos anatómiai vizsgálatnak vetették alá. Mindkét esetben megállapították: egy 900-1000 éves, mumifikálódott, erős szorítású férfi kézfej található az ereklyetartóban. A testrész természetes módon mumifikálódott, mindenféle emberi beavatkozás nélkül, és igen jó állapotban van. Azt azonban tudományosan nem igazolhatták ők sem, hogy ténylegesen ez lehet-e Szent István keze.

Szent István napja mindig augusztus 20-ra esett

Tévhit: augusztus közepének kiválasztásával több egyházi és világi ünnepkört sikerült közel hozni egymáshoz, Szent István napja mégis változó helyt foglal el históriánkban. Az 1083-as szentté avatás után az Aranybulla rendelkezett a törvénylátó nap megtartásáról, míg egyházi ünnepként Nagy Lajos korától utalnak augusztus 20-ra.

Szent Jobb körmenet 1939. augusztus 20-án

1686-ban XI. Ince szeptember 2-ra, azaz Buda visszafoglalásának napjára tette át Szent István napját, míg 1771-ben XIV. Benedek eltörölte Szent István napját. Mária Terézia azonban szinte azonnal elrendelte a király ünnepének megtartását augusztus 20-án. Az ünnep 1891-ben lett munkaszüneti nap, míg 1926-ban már egy egész héten át ünnepelték az államalapítót. 1950-ben betiltották a körmeneteket (a Bazilikánál megtartott körmenet hivatalosan 1989-ben éledt újjá), az ünnep azonban március 15-tel ellentétben nem tűnt el a naptárból, csak a jelentése módosult.

1956 után nem voltak tűzijátékok

Igaz. A feljegyzések szerint Magyarországon először Mátyás király és Beatrix házasságkötésekor rendeztek tűzijátékot. A felvilágosodás korára mindez bevett gyakorlattá vált: a 18. század végén mintegy úri huncutságként már magánszemélyek is rendezhettek tűzijátékot. Magyarországon a századfordulón szerveződött külön iparággá a tűzijátékgyártás, ebben vezető szerepe volt Emmerling Adolfnak, aki - a már töredékeiben 19. század óta élő, folyamatosan 1927 óta meglévő hagyományt átvéve - 1938-tól Szent István napi tűzijátékokat rendezett a Gellért-szobor körül.

Tűzijáték 1978. augusztus 20-án

A világháború alatt ezek a tűzijátékok szüneteltek, és az üzemet később államosították. A tűzijáték 1954-ben augusztus 20-ról április 4-ére, míg a Gellért-szobortól a Citadellára került át. 1956 után tíz évig tilalom volt minden hasonló tevékenységre, majd 1966-tól újra rácsodálkozhatunk a látványra: ekkor lett hagyomány az augusztus 20-i rendezvény, a mai helyén a mai formájában.

A kommunisták találták ki az új kenyér ünnepét

Tévhit: az "új kenyér ünnepe" eredetileg nem augusztus 20-án volt, és nem is 1947-48-ban találták ki. A kenyér- és gabonaünnepként ismert Szent István-napi esemény (amikor nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyérrel köszöntik a vendéget) valójában Darányi Ignác nevéhez köthető. Az egykori földművelésügyi miniszter ugyanis a 19. század végén kirobbant aratósztrájkok megfékezése érdekében országszerte aratóünnepeket szervezett.

Az új kenyér napját a középkori Magyarországon július 15-én, az apostolok oszlása ünnepén tartották: ekkor vitték be a kenyeret a templomba, ahol megáldották, megszentelték. Ehhez a naphoz köthető az aratási felvonulás is, amikor a kalászkoszorút vivő lányokat a többiek lovaskocsin követték. Első útjuk a templomhoz vezetett, ahol hálaimát mondtak az aratás befejezésére. Az első magyar kenyérünnepet 1937-ben Szegeden, Péter-Pál napján rendezték meg. A másodikat 1941-ben, a Bácska visszacsatolása alkalmából, Szabadkán. 1945 után pedig a politikai pártok mindegyike megpróbálta a rítust saját ideológiájának szolgálatába állítani, ami leginkább a kommunista pártnak sikerült.

A második világháború során a szovjet hadifogolytáborokban a fogvatartottak mintegy 85 %-a halt meg.

Az Osztrák-Magyar Monarchia katonája, Kern Pál egy első világháborús fejlövés következtében 1915-től egészen 1955-ös haláláig nem tudott aludni.

Az USA-ban a nagy gazdasági világválság hatására 3 millió gyerek volt kénytelen otthagyni az iskolát.

Rudolf Hess halála alighanem a 20. századi történelem egyik legnagyobb rejtélye. A hivatalos verzió szerint Hitler évtizedek óta a berlin-spandaui börtönben raboskodó helyettesét 1987. augusztus 17-én csak néhány percre hagyták magára, de ez elég volt ahhoz, hogy a 93 éves aggastyán egy elektromos kábel segítségével önkezével vessen véget életének. Bár a boncolás során megállapították, hogy Hess valóban öngyilkos lett, sokan a briteket sejtik a náci vezető halála mögött.

A nürnbergi perben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Hess 1947-től raboskodott a berlin-spandaui börtönben. Miután a másik hat, szintén a nürnbergi perben elítélt rabtársát időközben szabadon engedték, 1966-tól haláláig Hitler helyettese maradt az évi több százmillió dollárból fenntartott börtön egyetlen foglya.

A britek sokak szerint igyekeztek mindenáron megakadályozni Hess kiszabadulását. Az elmélet hívei állítják, a halálához hasonlóan rejtélyes 1941. májusi nagy-britanniai útja után elfogott, és négy évig őrizetben tartott Hess a britekre nézve kompromittáló információkkal állhatott volna a nyilvánosság elé. A gyanút erősíti, hogy az idős náci vezető éppen akkor lett öngyilkos, amikor a szabadon bocsátásától sokáig ódzkodó szovjetek is hajlandók lettek volna kegyelemben részesíteni. Az öngyilkosság-verziót elutasítók szerint Hess leromlott egészségi állapota miatt eleve nem lett volna képes megölni magát, búcsúlevelét pedig valójában 1969-ben írta.

Egy nemrég nyilvánosságra hozott, a Scotland Yard 1989-es nyomozása során keletkezett dokumentum szerint a korábban a spandaui börtönben orvosként tevékenykedő Hugh Thomas két brit titkosügynököt nevezett meg a merénylet elkövetőiként, ám az ügyészség megszüntette az ügyben a nyomozást.

Bármi is legyen az igazság halálával kapcsolatban, tény, hogy Hess bajorországi Wunsiedelben található sírja náci zarándokhellyé vált, ezért holttestét 2011-ben exhumálták, elhamvasztották, a maradványokat pedig a tengerbe szórták.

Sült szirti galambot is ettek a neandervölgyiek 67 ezer évvel ezelőtt, ami azt jelenti, hogy a madarak jóval korábban váltak az emberi étrend részévé, mint azt eddig gondolták - derült ki egy új kutatásból.

Spanyol tudósok 1724 galambcsontot vizsgáltak meg, amelyek egy gibraltári barlangból kerültek elő. A csontokon a neandervölgyi fogainak és vélhetően a sütésnek a nyomait fedezték fel. Ez azt sugallja, hogy az állatokat levágták és megsütötték, így ez a legkorábbi bizonyítéka az emberi madárfogyasztásnak - írják kutatók a Scientific Reports című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban.

"Ugyanazt szerette, amit mi is: a mellét, a combját és a szárnyakat ette meg. Ehhez megvolt a tudása és megvoltak az egyéb feltételek" - fogalmazott Clive Finlayson, a Gibraltar Museum igazgatója. Finlayson szerint a kutatás újfent megerősíti azt az egyre inkább elterjedő vélekedést, hogy a neandervölgyit korábban alaposan félreismertük, ugyanis sokkal fejlettebb volt, mint amit általában gondolnak róla. Az utóbbi időben számos elméletet cáfoltak meg a neandervölgyivel kapcsolatban, így kiderült, hogy ismerte és használta a tüzet, eltemette halottait és tisztán tartotta otthonát.

A kutatás szerint miután a neandervölgyi megnyúzta a galambot, a kezével és a fogával távolította el belőle a csontokat, a zsírt és a porcokat. A csontokon csak kevés esetben találták meg a vágóeszközök nyomát, a kutatók szerint ez azért van, mert a szirti galamb húsát eszközök nélkül is könnyen el lehetett fogyasztani. Egyelőre nem ismeretes, hogyan tudták őket becserkészni, de minden bizonnyal egy jó mászó csenhette el a galambokat fészkeikből. A kutatók hangsúlyozzák: a sütésre utaló bizonyítékok nem perdöntőek, azokat egy véletlen tűzeset is okozhatta.

A britek egy igen jól sikerült fotósorozaton keresztül mutatják be, hogyan fejlődött a hadi technológia az elmúlt évezredben, illetve hogy milyen használati tárgyak, fegyverek, ételek, orvosi felszerelések voltak egy adott korban egy angol katona felszerelései között a hastingsi csatától egészen napjainkig.

 Gyalogos felszerelése az 1066-os hastingsi csatában

 Lovagi felszerelés Jeruzsálem ostrománál 1244-ben

 Az 1415-ös agincourt-i csata egy íjászának felszerelése

 Ezekkel vonult hadba a York-ház hadseregéből való gyalogos az 1485-ös bosworth-i csatában

 Egy muskétás felszerelése 1588-ban Tilburynél, ahol I. Erzsébet királynő mondta el híres beszédét a spanyol Armada várható betörése miatt gyülekező angoloknak

Cromwell hadseregének muskétása ezekkel a felszerelésekkel indult az 1645-ös naseby-i csatába

 Brit őrszem felszerelése a Malplaquet-i csatában 1709-ben

 Az angol közkatonák felszerelése az 1815-ös waterlooi csatában

 Brit szuronyos felszerelése az 1854-es almai csatában, amely az első ütközet volt a krími háborúban

 Közkatonai felszerelés a somme-i csatában 1916-ban

 Brit ejtőernyős ezred őrvezetői felszerelése az 1944-es arnhemi csatában

 Jól el voltak látva a brit katonák az 1982-es falkland-szigeteki konfliktusban

Az afganisztáni Helmand tartomány brit utászának felszerelése 2014-ben

Michael St. Maur Sheil fotográfus fotóiból nyílt kiállítás a londoni St. James’s Parkban augusztus 4-én, azon a napon, amikor Anglia 100 éve hadat üzent Németországnak. A The Fields of Battle/Lands of Peace című, a Brit Királyi Légió által szponzorált, november 11-ig látogatható tárlat 60 felvételt vonultat fel, amelyeken az első világháborús csatamezők láthatók.

Lőszer az argonne-i erdő mélyén

 A Belleau Wood-i csata (1918. június 1-26.) helyszíne (Franciaország)

Fel nem robbant lövedék Passchendaele mocsarában

Newfoundland Memorial Park, Beaumont Hamel (somme-i ütközet)

Beaumont Hamel 

A messines-i (Belgium) csata helyszíne ma

A St. Symphorien katonai temető (Mons, Belgium)

A Mazúri-tóhátság Lengyelország északkeleti részén

Lerombolt megfigyelőállás (Verdun)

Annak ellenére, hogy csak 1924-ben kaptak polgárjogot, az első világháborúban 13 ezer indián harcolt az amerikai hadseregben.

Az 1923-ban született szovjet férfiak 80%-a nem élte túl a második világháborút.

Az első evezőkkel hajtott tengeralattjárót a holland Cornelius Drebbel építette 1620-ban.

1. A desztilláció technikája feltételezések szerint már Mezopotámiában is ismert volt, ám ekkor a módszert még illatszerek és aromák előállítására használták. Az ókorban az alexandriai görögök már bizonyítottan alkalmazták a desztilláció tudományát. A technika a középkor századai során a mórok közvetítésével jutott el a kontinentális Európába.

2. Az égetett szeszeket latinul az élet vizének (aqua vitae) nevezték. A whisky szó ennek nyomán az aqua vitae skót gael nyelvű megfelelője, ez uisge beatha rövidített formájából ered. A whiskynek két írásmódja is helyes. Míg az e betűs, whiskey formátumot elsősorban az amerikaiak és az írek használják, a skót és kanadai italra hagyományosan whiskyként hivatkoznak.

3. Az aqua vitae-t a középkorban elsősorban betegségek, többek között a himlő és a kólika elleni gyógyszerként használták.

4. A történelem első dokumentált aqua vitae-túladagolása egy Richard MacRanall nevű ír törzsfőhöz köthető, aki 1405 karácsonyán abba halt bele, hogy túl sokat fogyasztott az italból.

5. A whiskyről megemlékező első skót írott forrás, egy 1494-es adólista szerint IV. Jakab skót király nyolc hordó malátát adományozott egy John Cor nevű szerzetesnek, hogy aqua vitae-t készítsen belőle.

6. Az ital terjedését jelzi, hogy 1541-ben VIII. Henrik lánya, az ekkor még mindössze 8 éves Erzsébet hercegnő (a későbbi I. Erzsébet) egy ír püspöktől egy hordó whiskyt kapott ajándékba.

7. A világ első hivatalosan működő szeszfőzdéje, az Old Bushmills Distillery 1608-ban I. Jakabtól kapott engedélyt a whisky előállítására.

8. Anglia és Skócia 1707-es egyesülése után jelentősen megnőtt a whiskyre kivetett adó. Virágzásnak indult a szeszcsempészet, és 1777-ben Edinburghban a 8 legális mellett már 400 illegális szeszfőzde működött. Az éjszaka előállított, ezért „holdvilágnak” nevezett illegális whisky gyártását 1823-ban a whiskylepárlást engedélyező ún. fogyasztási törvénnyel sikerült jelentősen visszaszorítani.

9. Az amerikai függetlenségi háborúban a whiskyt fizetőeszközként is használták.

10. Az USA-ban orvosi előírásra az alkoholtilalom alatt is lehetett whiskyt fogyasztani. Az italt csak gyógyszertárakban árulták, így több patikus is meggazdagodott ebben az időszakban.

Több ezren gyűltek össze Észak-Koreában július 27-én, hogy megemlékezzenek a koreai háborút (1950-1953) lezáró, Korea kettéosztottságát a mai napig rögzítő panmindzsoni fegyverszünet 61. évfordulójáról. Sajtóhírek szerint a korábbi évekkel ellentétben idén elmaradt az ilyenkor szokásos katonai parádé, ehelyett néhány bemutató és zenés-szórakoztató esemény keretében idézték fel a három évig tartó, több százezer katona és mintegy 2,5-3 millió civil életét követelő háborút. Kim Dzsongun nem jelent meg a hivatalos állami ünnepségeken, az észak-koreai diktátor nagyapja és apja mauzóleumánál emlékezett meg a koreai háború végének évfordulójáról.

A hidegháború legvéresebb konfliktusa

Egy észak-koreai tábornok kitüntetéseivel

A szövetséges nagyhatalmak vezetői 1945 nyarán a potsdami konferencián úgy döntöttek, hogy a Koreai-félszigeten a 38. szélességi foktól északra a szovjet, délre pedig az amerikai csapatok fogadják el a japán erők kapitulációját, így augusztus-szeptember folyamán két megszállási övezet jött létre. A nagyhatalmak 1945 decemberében egy közös koreai kormány felállításában is megállapodtak, majd 1947-ben egy ENSZ-határozat is közös választásokon alapuló egyesítést írt elő. Erre nem került sor: a szovjetek északon kommunista rezsimet juttattak hatalomra Kim Ir Szen vezetésével, míg délen az amerikaiak Li Szin Man Amerika-barát autokratikus rendszerének berendezkedését segítették.

Az északi hadsereg 1950. június 25-én - a megszállási zónák határán oly gyakori incidensek egyikére hivatkozva - átlépte a 38. szélességi fokot és megtámadta a Koreai Köztársaságot. A fegyverzetben és létszám tekintetében is fölényben lévő, szovjet T-34-es tankokkal felszerelt északi hadsereg három nap múlva elfoglalta Szöult, s szeptemberre már csak a félsziget délkeleti része, Puszan város környéke maradt a déliek kezén.

Észak-koreai veteránok Phenjanban

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa június 27-i határozatában - amely a szovjet küldöttség távollétében született - Észak-Koreát agresszornak nyilvánította, s Dél-Korea támogatására szólította fel tagállamait. Harry Truman amerikai elnök ezután utasította az amerikai légierőt és a haditengerészetet, hogy nyújtson segítséget Dél-Koreának. Megkezdődött 16 ország részvételével egy nemzetközi haderő szervezése is, ennek 90 százalékát amerikai katonák alkották, főparancsnoka a szintén amerikai Douglas MacArthur tábornok lett.

MacArthur szeptember közepén a 38. szélességi fok közelében, Incshonnál tette partra erőit, és az északiak hátába kerülve megfordította a háború menetét. Az ENSZ-csapatok visszafoglalták Szöult, bevették Phenjant, és október végéig már a kínai határig nyomultak előre. Ekkor kapcsolódott be a harcokba Kína szovjet haditechnikával felfegyverzett mintegy 300 ezer "önkéntese": az észak-koreai-kínai erők előbb visszafoglalták Phenjant, majd Szöult. A létszámban, fegyver-, élelem- és ruhautánpótlással megerősített ENSZ-erők 1951 márciusában indítottak ellenoffenzívát és visszavették a déli fővárost, a front aztán 1951 áprilisára a 38. szélességi foknál megmerevedett.

Egy diákkórus vezetője dirigál

A háborúskodásnak az 1953. július 27-én Panmindzsonban megkötött fegyverszüneti szerződés vetett véget, amelyet azóta sem követett békeegyezmény, s így állandósította Korea kettéosztottságát. A megállapodás az 1953 nyarán fennálló arcvonal északi és déli oldalán is 2-2 kilométer széles demilitarizált övezetet hozott létre, megszabva, hogy e zónában a két Korea milyen létszámú és fegyverzetű egységeket őrjáratoztathat, ezt a Semleges Nemzetek Vizsgálóbizottsága ellenőrzi. A demilitarizált övezet két falut is magában foglalt: itt ENSZ-csapatok látták és látják el ma is a védelmi feladatokat.

Ez volt a hidegháború első, s egyben legvéresebb fegyveres konfliktusa, amelyet akkor sokan a harmadik világháború főpróbájának tekintettek. Az amerikai veszteségeket 54 ezerre, a további ENSZ-erőkét 94 ezerre, az északiakét félmillióra, a kínaiakét egymillióra, a déliekét a polgári áldozatokkal együtt 1,3 millióra becsülik. A harcok során mindkét országrészt szinte a földig rombolták.

„Mostantól egy magasabb rendű civilizációban fogunk élni” – jelentette ki elégedetten Dr. Alfred P. Southwick, az áramütéssel történő kivégzés ötletgazdája az első, villamosszék által a másvilágra küldött elítélt, William Kemmler halála után.

Bár az élettársát fejszével meggyilkoló Kemmler az első, 17 másodperces kísérlet után eszméletét vesztette, még életben volt. A generátort újratöltötték. A második, 2000 voltos áramütés már halálos volt. Az elítélt bőre alatt található véredények szétrobbantak, teste pedig lángra kapott. A kivégzőteremben égett hús szaga terjengett. Az elviselhetetlen szagban többen is hányingerrel küszködve próbálták elhagyni a termet. Bár az elektromos szék alkalmazásával egy addigiaknál humánusabb kivégzési módszert kívántak bevezetni, Kemmler 1890. augusztus 6-án óriási kínok között lehelte ki a lelkét.

A villamosszékben történő kivégzést Dr. Alfred P. Southwick fogorvos javasolta 1881-ben, miután szemtanúja volt, hogyan ütött agyon az áram egy erősen ittas idős urat anélkül, hogy szenvedett volna. New York kormányzata 1886-ban állította fel azt a bizottságot, amely a kíméletesnek szánt kivégzési formát volt hivatott kidolgozni. A testület tagjai hároméves munkájuk során számos kivégzési módszert vettek számításba. Az élve megnyúzást és az élve eltemetést hamar elvetették, de a guillotine sokáig versenyben maradt.

Végül a villamosszék győzött, amelynek megtervezésével a világhírű tudós, Thomas Edison munkatársát, Harold P. Brownt bízták meg. Az egyenáramot preferáló Edison ekkoriban vívta az „áramok háborúját” George Westinghouse-zal, aki a váltóáramra esküdött. Mivel Edison nem szerette volna, ha az ő nevével kötik össze a kivégzőeszközt, munkatársa a villamosszék kifejlesztésénél váltóáramot használt. Westinghouse ezután már hiába fogadta fel a legjobb ügyvédet Kellner védelmére, a halálos szerkezetet mindenki vele kapcsolta össze. A feltaláló-vállalkozó a kivégzés után csak annyit jegyzett meg: „Ennél még a fejsze is jobb lett volna!”

A kudarc ellenére a villamosszéket hamarosan húsz amerikai államban vezették be, és egy ideig a legelterjedtebb kivégzési formának számított az Egyesült Államokban. Az 1980-as évek elejétől felváltotta a gázkamra és a méreginjekció, mára csak néhány államban választhatják az elítéltek. Ma már csupán Alabama, Florida, Dél-Karolina, Kentucky és Virginia állam büntetés-végrehajtási intézményeiben van jelen.