Múlt-kor

Rozsdás ágyak, kúszónövényekkel befutott, graffitis falak, málladozó festék – így néz ki a gigantikus Beelitz-Heilstätten-i kórház, ahol egykoron Adolf Hitlert kezelték, s amelyet a német újraegyesítés után hagytak magára.

A hatvan épületből álló komplexumot a 19. század végén kezdték építeni, s eredetileg a tuberkulózisban szenvedő betegeket gondozták falai között. Az első világháború idején a Beelitz-Heilstätten (Beelitz-szanatórium) egy részéből hadikórház lett, 1916-ban itt ápolták többek között a somme-i csatában megsérült Hitlert is.

A második világháború idején a szövetségesek számos épületet lebombáztak, majd a szovjet Vörös Hadsereg szállta meg, s egészen 1990-ig szovjet katonai kórházként funkcionált. Hitler mellett itt kezeltette magát Erich Honecker német kommunista vezető, az NDK államtanácsának elnöke is, aki májrákja miatt vette igénybe a friss levegője és a Berlinhez való közelsége miatt csodált komplexumot.

A szovjet csapatok kivonulása (1994) után próbálták privatizálni az épületet – mindhiába. Egy részét a Parkinson-kórban szenvedőknek tartották fenn, de azt is csak 2000-ig. Az egykoron éttermet, postahivatalt és még egy saját erőművet is fenntartó Beelitz-Heilstätten hamarosan szellemvárossá lett, talán pont ezért ragadhatta meg A zongorista és a Valkűr alkotóinak fantáziáját, de például a Rammstein is forgatott itt klipet.

Graffitik mindenhol

A filmeseknek ideális

A kúszónövények is szeretik

Jó adottságok: jó a levegő és Berlin sincs messze

Lehangolóan csodás

További hírek a múlt-kor történelmi portálon

A Bluetooth vezeték nélküli technológia nevét a 10. században élt dán uralkodóról, Kékfogú Haraldról kapta. A Bluetooth logó nem más, mint a Kékfogú rúnaírással írt szignója.

1945-ig Hitler fő művéből, a Mein Kampfból több mint 10 millió példányt adtak el.

Az ókori Egyiptomban épült Kheopsz-piramis több mint 4000 éven át a világ legmagasabb építményének számított.

Az Egri csillagok című film stábja hónapokon keresztül kereste azt a vidéket, amely közel fekszik a fővároshoz, s amelynek természeti adottságai hasonlítanak azokhoz, amelyekkel Eger rendelkezik. Először Nadap bizonyult a legideálisabb választásnak, de mivel az akkori honvédelmi miniszter vadászterülete közel feküdt a kis községhez, új helyszín után kellett keresniük, s így esett a választásuk Pilisborosjenőre és környékére. Itt épült meg végül a díszletvár.

Az 1968-as film apajpusztai forgatását rögtön az elején át kellett ütemezni, ugyanis a Vicuskát játszó gyermekszínész mumpszos lett.

A nagy távolságból filmezett jeleneteknél léggömbökkel helyettesítették az embereket.

A forgatásról megszökött egy teve, amelyet csak egy nappal később, a csillaghegyi strandon sikerült elcsípni.

A film színészei hatalmas népszerűségnek örvendtek: Benkő Péter 22 ezer, Kovács István pedig 27 ezer rajongói, illetve szerelmes levelet kapott egyetlen nyár alatt.

Forró ólom és olvasztott szurok helyett jéggel kevert fekete masszát öntöttek a törököknek öltözött statiszták nyakába, ami a tikkasztóan meleg nyári napokon sokkal inkább áldás volt a számukra, mint bosszúság.

Az Egri csillagok külföldre exportált verziójának filmszalagja csaknem 1000 méterrel volt rövidebb az eredetitől.

Az ostromjelenetek hitelességének biztosítására eredetileg kiválasztott történész a forgatás ideje alatt épp szovjetuniói továbbképzésen volt, ezért helyette Nagy Kálmánt, a Don-kanyart is megjárt utolsó harcoló huszártisztet kérték föl, aki abban az időben politikailag mellőzött személy volt.

Az Egri csillagok a mai napig a legnézettebb filmnek számít Magyarországon: összesen 18 millióan váltottak rá jegyet a mozikban.

A kétrészes film összköltségvetése 45 millió forintot volt – az eredetileg tervezett 19 millió helyett.

Még több érdekességért keresse a Múlt-kor Magazin nyári számát az újságárusoknál

Nem akartak hinni a fülüknek a Biblia-kutatók és régészek, amikor meghallották, hogy egy család megszabadult a tulajdonában levő holt-tengeri tekercsek egyes darabjaitól.

Az i. e. 3. és az i. sz. 1. század között íródott tekercsek a legrégebbi ismert bibliai tárgyú kéziratok, amelyeket i. sz. 68-ban rejtettek el a római hadsereg elől tizenegy barlangban a Júdeai-sivatagban, egy ősi település, Hirbet Kumrán közelében, Jerikótól 15 kilométerre délre. Az első darabjait 1947-ben egy beduin kecskepásztor találta meg, majd 1956-ig összesen 900 tekercset tártak fel. A dokumentumok felbecsülhetetlen értékűek, mivel bepillantást engednek a Jézus korabeli zsidó közösség és a korai keresztények életébe.

A holt-tengeri tekercsek megőrzésére és digitalizálására évek óta hatalmas összeget fordítanak; az Izraeli Régészeti Hivatal, a Google és az Izrael Múzeum együttműködésének köszönhetően tavaly újabb ötezer darab került fel az internetre. A minap igencsak meglepte a tudóstársadalmat, amikor kiderült, hogy a legfanatikusabbak már nem csak a monitoron keresztül böngészhetik az ókori forrásokat.

William Kando családja ugyanis nemrégiben úgy döntött, hogy a világhálón bocsátja áruba az egykoron családi ezüstként őrzött – bélyeg nagyságú – darabokat. Izraeli kormányzati tisztviselők most kézzel-lábbal tiltakoznak, mondván, a tekercsek a zsidó állam kulturális örökségét képezik, bár arról egyelőre nem tudni, hogy tettek-e lépéseket a források visszaszerzésére.

További hírek a múlt-kor történelmi portálon

Másfél évvel ezelőtt a nagy-britanniai Hillington városában egy római aranyfalloszt tártak fel, amely rövid időn belül igencsak népszerűvé vált a leletet kiállító Lynn Museum látogatói körében, és az ajándékboltban immáron a fallosz másolatát is meg lehet vásárolni.

A fémdetektorral megtalált, két centiméteres darabka egy hosszabb aranyrúdból készült, amelyhez az egyik végén két gömböt forrasztottak. A falloszt egy római katona a gonosz varázslatok kivédése céljából hordhatta a nyakában. A férfi nemi szerv miniatűr változata egyfajta mágikus védelmet biztosított például a szemmel verés ellen, de a római hitvilág szerint abban is segített, hogy a férfi, akkor és amikor kell, ne mondjon csődöt. A lelet egy rendkívül ritka darab, ugyanis a legtöbb ősi falloszt nem nemesfémből készítették, ráadásul ennek az állapota is kitűnő.

Semmi más a múzeum leletei közül nem fogta meg úgy az odalátogatók fantáziáját, mint ez a kis tárgy, s az élelmes muzeológusok meg is ragadták a kínálkozó alkalmat: a kétezer éves medál ezüst- és bronzmásolatait kezdték el árusítani a múzeumboltban, amelyek a következő néhány hónapban lesznek megvásárolhatók.

Habár a falloszmedálok a Római Birodalomban rendkívüli népszerűségnek örvendtek, s széles körben elterjedtek voltak, néhány évszázaddal később, a viktoriánus korban igyekeztek az erkölcstelennek minősített leleteket eldugni a látogatók szeme elől, így a "mágikus tárgyak" rendszerint a pincékben landoltak.

Jalta, 1945. február

Két és fél évvel Jalta előtt, 1942 augusztusában Winston Churchill brit kormányfő és Joszif Sztálin szovjet diktátor hajnalig tartó eszmecserét folytattak egymással. A stratégiai döntések okozta feszültséget a két vezető a lehető legegyszerűbb módon vezette le: borral, sok borral.

Churchill és Sztálin vad italozásáról a brit Nemzeti Levéltár egyik titkosítás alól feloldott dokumentuma számol be, amelynek részleteit a Huffington Post tárta a nyilvánosság elé. Churchill és Sztálin ekkor találkoztak először szemtől szemben egymással; a moszkvai látogatás célja az volt, hogy a brit kormányfő megossza a szövetségesek terveit az észak-afrikai inváziót („Fáklya” hadművelet) illetően, és hogy tudassa a generalisszimusszal: nem lesz második front Európában.

Az esetről beszámoló Sir Alec Cadogan brit diplomata szerint a mulatozásba átforduló tárgyalás éjjel háromig zajlott. A mértéktartásáról egyáltalán nem híres Churchill állítólag enyhe fejfájásra panaszkodott, így az ártalmatlannak tűnő habzó kaukázusi vörösbor mellett döntött.

Még több anekdota a levéltár oldalán

Megdöbbenve a marihuána hatásának káros következményeitől, az egyiptomi hadjáratból visszatérő Napóleon 1798-ban betiltotta a kendert Franciaországban.

A saját gyermekeit szoptató anya elsőként a flamand festményeken jelent meg a XVII. században.

Műemlék a Holdon hagyott űrszemét. A kevésbé látványos hulladékok között megtalálható az űrhajósok holdjáró cipője, üres élelmiszeres dobozok, sőt emberi ürüléket tartalmazó zacskók is.

Ma a horogkeresztet legtöbben a nácikkal azonosítják, pedig a szvasztika a történelem folyamán számtalan kultúrkörben tűnt fel, s az egyik legősibb jelképnek számít. Először az Indus-völgyi civilizáció használhatta Indiában, ahol a jó szerencsét jelképezte. A kis-ázsiai és iráni területen kutakodó régészeknek köszönhetően az 1880-1920-as évek között a nyugati világban is igen népszerűvé vált.

A szerencse ázsiai jelképe feltűnt a sportcsapatok mezén, a cserkészmozgalomban, ahogyan Kipling könyveinek borítóján is sokszor látható volt a „mágikus jel”, de ne feledjük a Coca Colás üvegeket sem. Az első világháborúban a britek háború áldozatait megsegítő bizottsága is használta, a korszakban pedig gyakran alkalmazott építészeti dekoráció volt, például az 1920-as években a boltoni bank homlokzatán is ott virított. A Brit Királyi Légierő 1918-tól több repülőjére is ráfestette a geometrikus formát, míg 1939-ben Srí Lanka (akkor Ceylon) hadseregének fő jelképévé lett. Európa-szerte több templomon is feltűnt a jel, s a sörösüvegek egyik legnépszerűbb díszítéseként is emlékezhetnek rá az idősek, ám az amerikai útjelző táblákon is megfigyelhető volt mint biztonságos utat kívánó alakzat.

Azonban az 1930-as évekre a szvasztika a német nemzetiszocializmus jelképévé vált, így azt követően használata tabu lett. A második világégés után a legtöbb helyen mint jelképet betiltották, hiszen a gyűlölt nácikat látták benne. A jó szerencsét, s jelképének múltját azonban nem lehetett csak úgy kidobni az ablakon, s a tiltások ellenére ma is tengernyi helyen fordul elő a hangsúlyozottan nem a náci törekvéseket, hanem a 20. század eme tragikus fejezetét megelőző időszak jókívánságait szimbolizáló jel. Ázsiában számtalan helyen látható, ám például a Koppenhága híres Carlsberg sörgyárának kapuját őrző elefántok oldalán ma is ott díszeleg az ellentmondásos jelkép.

Amerikai repülő az első világháborúban

Az Egyesült Államok 45. gyaloghadosztályának tagjai az 1930-as évek előtt szvasztikát viseltek a bal vállukon.

Coca Colás horogkereszt 1925-ből

Az 1909-ben alapított Krit Motor Company jelképe

A Swastika Mosókonyha 1912-ben alakult Dublinban.

A koppenhágai Carlsberg sörgyár bejáratát őrző elefántok

Több millió fontot fizetett a brit kormány spanyol katonai és politikai vezetőknek azért, hogy Madrid semleges maradjon a második világháborúban – derült ki titkosítás alól feloldott hírszerzési dokumentumokból.

London mintegy tízmillió fontot adott egy Juan March nevű kettősügynöknek, akinek az volt a feladata, hogy a pénzt elossza a kulcspozícióban levő spanyol tisztviselőknek – köztük Francisco Franco testvérének, Nicolás Francónak; neki kellett meggyőznie a kormányfőt, hogy Spanyolország maradjon ki a háborúból.

A pénz ellenére a hírszerzők éltek a gyanúperrel, hogy Franco a spanyol tisztviselők útján katonai titkokat osztott meg a náci Németországgal. A terv ráadásul majdnem zátonyra futott, mikor az amerikaiak befagyasztották az egyik New York-i svájci bankban őrzött pénz egy részét.

Ki fedezte fel valójában Amerikát? Egyre népszerűbb az az elmélet, hogy valamely európai, afrikai vagy ázsiai kultúra tagjai Kolumbusz előtt évszázadokkal vagy netán évezredekkel korábban fedezték fel az Újvilágot. A legtöbb teória teljesen képtelen, légből kapott ötleteken alapul, azonban néhányuknak lehet realitása.

Ilyen a legutóbb az ohiói Columbus Dispatch szerkesztője által magáévá tett, a néhai neves régész, Betty J. Meggers által hirdetett elmélet is, amely szerint a japán Dzsómon-kultúrából származó halászok hajóját az i. e. 3. évezred hajnalán egy hatalmas vihar kisodorta a nyílt tengerre, majd a természet iszonyatos csapásait túlélő távol-keletieket hónapokkal később a mai Ecuador területén vetette partra a víz, ahol megismertették a bennszülött lakossággal a kerámiakészítés művészetét.

Ily módon nem csupán Kolumbuszt, de a viking Vörös Eriket is jócskán - minimum 4 évezreddel - megelőzték a szerencsétlenül járt japán halászok. A Dzsómon-kultúra kerámiáit megvizsgálva, a japán technikával és vonalvezetési motívumokkal az ecuadori Valdiviában feltárt leletek jelentős azonosságokat mutatnak. Az egyre elfogadottabb elmélet tehát kapcsolatot feltételez az egymástól 14 ezer kilométernyi távolságra lévő kultúrák között, ami - még ha egy véletlen tájfunnak is volt köszönhető - nem elhanyagolható jelentőséggel bírt a korabeli közlekedési viszonyok tekintetében.