Az ókori Egyiptomban (Kr. e. 27 és Kr. u. 476 között) közel 70 millió állatot mumifikáltak.
David Lloyd George, Franklin Delano Roosevelt és Franz Kafka mellett Woodrow Wilson is a spanyolnátha túlélői közé tartozott.
Bár az USA hadseregében már 1775 óta szolgálnak nők, legtöbbjük ápolóként, a harctéren egészen 2013-ig nem voltak bevethetők.
Hatalmas petárdákon lovagló színésznők, nemzeti színű lobogóval eltakart testrészek, csillagos-sávos mintázatú, emberméretű kalapokkal és születésnapi tortával pózoló szupermodellek, a függetlenség napját szabadság szobornak öltözve, vagy a strandon, egy szál bikiniben ünneplő hírességek. 35 kép, amely bizonyítja, hogy az amerikaiaknál senki sem tudja jobban, hogyan kell ünnepelni.
Marilyn Monroe
Betty Compson
Carole Wells
Piper Lauire
Cyd Charisse
Vera Miles
Adele Jergens
Mae West
Mitzi Gaynor
Anita Page
Mary Castle
Leila Hyams
Susan Hayward és Virginia Dale
Susan Hayward
Phyllis Coats
Anne Gwynne
Debbie Reynolds
Jane Powell
Ava Gardner
Rita Hayworth
Ann Blyth
Gloria DeHaven
Lynn Bari és Esther Brodet
Nancy Porter
Dorothy Arnold
Ann Rutherford
Martha Hyer
Ann Miller
Jayne Mansfield
Az utóbbi évtizedek során megszokhattuk, hogy az első világháború eseményeiről szinte kizárólag fekete-fehér képeket nézegethetünk, néhány nyugati hadszíntéren tevékenykedő fényképész azonban színes fotók segítségével is dokumentálta a katonák mindennapjait. Hans Hildebrand képei a németek szemszögéből mutatják be a Nagy Háborút.
A fotográfusok már a 19. század második felétől készítettek színes fényképeket, de a több színben pompázó fotók széles körben való elterjedéséig még évtizedekig kellett várni. Az első világháború eseményeit színes fényképeken megörökítő fotográfusok közül a francia Jules Gervais-Courtellemont volt az egyetlen, aki a Marne-nál és Verdunnél készült képeit - egy rövid kísérőszöveggel kiegészítve - könyvsorozatban publikálta.
A német kormány által megbízott 19 fényképész közül egyedül Hans Hildebrand készített autokróm eljárással színes felvételeket, így neki köszönhető, hogy az első világháborút a németek szemszögéből sem csak fekete-fehérben láthatjuk. A fotográfus képei többségét 1915-ben és 1916-ban készítette Elzászban és Champagne-ban. A korabeli korlátozott technikai feltételek miatt a fényképészek csak a vörös, a zöld és a kék szín keverékéből álló színes képeket tudtak készíteni, ám a korlátozott lehetőségek olykor csodálatos produktumot eredményeztek. Hildebrand fotóin beállított jelenetek láthatók, mivel gépének technikai színvonala nem tette lehetővé, hogy az alanyokat mozgás közben fényképezze.
Bár a német háborús fényképészek többek között fegyverrendszerekről és stratégiailag kiemelt jelentőségű épületekről sem készíthettek fotókat, a képek tanúsága szerint Hildebrand meglepően nagy szabadságot élvezett a háború pusztításának megörökítése tekintetében. Míg a második világháborúban a hadban álló országok kormányai - a civilekre gyakorolt esetleges negatív következmények miatt - minden eszközt bevetettek a rombolást dokumentáló képek napvilágra kerülésének megakadályozása érdekében, az első világháború alatt ilyesfajta korlátozások nem voltak érvényben.
Német katonák állnak a Marne partján fekvő falu, Sonnepy romjainál
Erdei katonasír
Német katonai tábor
Hildebrand 1909-ben kezdett kísérletezni az autokróm technikával, 1911-ben Stuttgartban pedig még szövetséget is alapított a színes fényképek népszerűsítésére
A fotográfus nem propagandacélból, hanem technikai kényszer miatt fényképezett beállított jelenteket
A fényképész sztereofényképekkel is kísérletezett
Német katonák egy lövészárokban
A Vogézekben található Hartmannswillerkopf magaslata
Hadmérnökök egy champagne-i bunker előtt
Német katonák tanácskoznak a lerombolt házak előtt
Német katonák a stratégiai jelentőségű Hartmannswillerkopfon
1916 tele Elzászban
A franciaországi Sainte-Marie-à-Py 1915 nyarán
Hentessegéd riválisát legyőzve egy ex-kéményseprő diadalmaskodott a versenyen, amelyet egy sportújság reklámozása céljából rendeztek meg. Akár ezzel a szalagcímmel is megjelenhettek volna az első Tour de France végeredményéről tudósító napilapok. Száz éve, 1903. július 1-jén délután 3 óra 16 perckor 60 versenyző indult el biciklijével a párizsi Café au Reveil Matintől, hogy Franciaországot körbetekerve végül a fővárosba térjen vissza, ám csak 21-üknek sikerült teljesíteni a távot.
A bicikliverseny ötletét a L’Auto című sportnapilap újságírója, Géo Lefèvre vetette fel, mivel úgy vélte, a megmérettetés marketingértéke révén javulnának a kiadvány eladási mutatói. Főnöke, Henri Desgrange, aki korábban maga is kerékpározott, azonnal felkarolta az ötletet, és nem is csalódott. A verseny alatt hatszorosára nőtt a lap példányszáma.
Eleinte öthetesre tervezték a Tourt, ahova 20 frank lett volna a beugró, ám mivel egy héttel a kezdés előtt még csak 15-en jelentkeztek, felére csökkentették az időtartamot és a nevezési díjat is. A versenyzők mintegy harmada – többek között a győztes Maurice Garin – profi kerékpárosként állt rajthoz.
A kerekezőknek semmiféle segítség nem állt rendelkezésére, olyannyira, hogy még a tartalék gumikat is a törzsük köré tekerték. A sisak nélküli bringások a rozoga állapotú utakon éjszakánként is tekertek, és hajnal körül sokan már gyakorlatilag félálomban rótták a kilométereket. Garin egyik riválisa, Emile Georget az utolsó előtti szakaszon út menti pihenője közben el is aludt. A csalók is megjelentek: Jean Fischert például azért zárták ki, mert egy autó segítségével próbálta biciklije sebességét növelni.
Július 18-án a párizsi Vélodrome-ban végül 20 ezres nézősereg fogadta az 1500 mérföld megtétele után visszatérő versenyzőket. A győztes Garin a második helyezettre közel 3, az utolsóra pedig több mint 64 órát vert rá. Bár egy évvel később is megnyerte a versenyt, néhány hónappal később csalás miatt elvették az elsőbbségét.
A négy évvel ezelőtt megtalált, 12 ezer éves kiskutyamaradvány a fagyos talajnak köszönhetően mumifikálódott, és szinte tökéletes állapotban maradt fenn az orosz Távol-Keleten. A kutatók most felboncolták a mindössze három hónapos korában, egy földcsuszamlás következtében elhunyt ebet, amelyet egyes elméletek szerint ősemberek neveltek és igyekeztek megszelídíteni.
Az északkelet-ázsiai Jakutföld fagyos talajában a 12 450 éves, szinte tökéletes állapotban megőrződött kutyamaradvány mellett a kutatók egy ősi gyapjas mamut elleni vadászat nyomait is felfedezték. A három hónapos korában elhunyt nőstény kutya tetemére a kutatók a mindössze nyolcezer ember által lakott, a Kelet-szibériai tenger partvidékén található, Magyarországnyi méretű Uszty-Janszki járásban bukkantak rá még 2011-ben.
Az elmúlt négy évben a szakértők az állat csontjai mellett a tüdejét, a szívét, valamint a gyomrát is átvizsgálták, azonban a teljes körű boncolásra csak idén került sor a a jakutszki Északkeleti Szövetségi Egyetem orvosi karán. A kutatók főként arra keresik a választ, hogy az eb a mai házi kedvencek egyik őse lehetett-e, írta a The Siberian Times.
„A felfedezés önmagában egyedülálló az egész világon, ugyanis eddig még nem találtunk olyat, hogy egy ilyen idős szervezet ennyire jól konzerválódott volna. Ami a legfontosabb, hogy nem indult be a bomlás folyamata” - magyarázta Darima Garmaeva, a kutatást vezető szakértő.
A természetesen mumifikálódott kutyakölyköt egy testvérpár, Jurij és Igor Gorokov találta meg Tumat falubeli otthonuktól mintegy 42 kilométerre a Sziallah-folyó partján, miközben mamutagyarakat kerestek. A megtalálók otthonai után tumati kutyának elnevezett eb a kutatások szerint egy partközeli földcsuszamlásban vesztette életét.
Az elmúlt négy évben számos - többek között német, belga, kanadai - kutató kapcsolódott be a nem mindennapi kutyatetem vizsgálatába. Tavaly augusztusban Mietje Germonpre, a Belga Királyi Természettudományi Intézet paleontológusa szerint a lelet azért is egyedülálló, mert „a világ múzeumaiban számos kutyamaradványt találhatunk, ám azok főként kifejlett, felnőtt példányok, ez azonban egy kiskutya, mi több, a legősibb, amelyet Észak-Szibériában eddig megtaláltak”.
A világ legősibb kutyáját egyébként a belgiumi Goyet-barlangban fedezték fel, 36 000-26 500 évvel ezelőtt élhetett, azonban nem konzerválódott olyan jól, mint szibériai társa, amelynél a bőr, valamint a kutyaszőr mellett a belső szervek is hihetetlenül jó állapotban maradtak meg. Germonpre szerint a világ legősibb mumifikált kutyája nagy segítséget fog nyújtani, hogy a mai, háziasított ebek családfáját jobban feltérképezhessük.
Elképzelhető, hogy azon kutyafajtákhoz tartozik, amelyeket még Közép-Ázsiában domesztikáltak, később pedig követték gazdáikat az amerikai kontinensre. „Két fő elmélet van a kutyák háziasítására” - mondta a belga szakértő. „Az egyik szerint az állat az emberek által lakott terület közelében ólálkodott, eleinte a maradékot kezdte el elfogyasztani, majd fokozatosan hozzászokott az emberi jelenléthez. Egy másik elmélet szerint pedig az ember volt a kapcsolat kezdeményezője, amikor fiatal állatkölyköket nevelt fel, és tanított be. Ez utóbbi hipotézist erősítheti meg a szibériai kutyakölyök léte is” - tette hozzá.
A kutatók a vizsgálatok során a gyomortartalmat is megvizsgálták, s a legkülönösebb, amit találtak benne, az két darab, egy-egy centiméter hosszúságú fadarab volt. Egy elmélet szerint a kétségbeesett kiskutya a földcsuszamlás során szájjal próbált meg megkapaszkodni a környező ágakban, és ekkor kerülhetett a két fadarab a gyomrába. Az ősszel Japánba kerülő kutyamaradványok egy őskori tábor közelében voltak, ahol kőszerszámok és csontból készült nyílhegyek utalnak az emberi jelenlétre. „A tervek szerint ezen a nyáron visszatérünk a helyszínre, és feltárjuk a tábor helyszínét, amelynek lakói valószínűleg a kiskutya gazdái lehettek” - mondta Germonpre.
Az USA 28. elnökét Woodrow Wilsont Washingtonban temették el, így ő az egyetlen amerikai elnök, aki a fővárosban nyugszik.
Az első kijárási tilalom Nagy Alfréd wessexi király (871-899) uralkodása alatt lépett érvénybe Angliában.
A II. világháború utolsó tizenkét hónapjában több német katona vesztette életét, mint a háború azt megelőző közel öt évében.
1. A 17. század végén az angol kormányzat rendeletek sorozatával szorította vissza a francia brandy importját, és ösztönözte a szeszlepárlást. Londont elárasztotta az olcsó gin, és a városban 18. század első évtizedeiben valóságos ginfogyasztási őrület vette kezdetét.
2. A londoni munkásrétegeket a 18. század első felében rabul ejtő ginőrület következtében virágzott a prostitúció, gyakoribbá váltak a bűnesetek, nőtt a halálozási arány és csökkent a születésszám. A ginfogyasztás visszaszorítása mellett sokan kampányoltak, többek között a korábban még a szeszfőzés liberalizálása mellett kardoskodó Daniel Defoe, a Robinson Crusoe írója is.
3. A mértéktelen italfogyasztást káros társadalmi hatásai miatt törvényekkel igyekeztek korlátozni, ám a rendelkezések egészen 1751-ig nem csökkentették az alkoholizmust, és ráadásul hatásukra többször is utcai zavargások törtek ki.
4. A ginőrület kezdetben a legfelsőbb köröket is megérintette: a 18. század elején uralkodó királynő például annyira szerette az italt, hogy sokan egyszerűen csak "Kocsmának" becézték, míg előtte a „Brandy Nagyi” nevet kapta.
5. Bár az ital neve a holland jenever (boróka) szóból ered, sokan tévesen Genffel kötötték össze, ezért az egyik beceneve Madam Genf lett. Az olcsó, rossz minőségű gin villámgyorsan fejbe szállt. "Egy pennyért berúgsz, kettőért már hullarészeg vagy" - szólt a korabeli hirdetés.
6. Az angolok és a walesiek egy főre eső éves ginfogyasztása 1700-tól 1751-ig nyolcszorosára, 8-9 pintre, vagyis mintegy egy gallonra nőtt. A becsült adatok szerint a ginőrület tetőzése idején egy átlag londoni évente 14 gallon gint fogyasztott el.
7. A ginőrület ideje alatt a londoni Clerkenwell nyomornegyedeiben akkora kereslet volt az italra, hogy talicskából árulták. Az őrület tetőzése idején Londonban mintegy 7000 ginboltban árusították az italt. 1750-ben a londoni St. Giles kerület ingatlanjaik több mint negyede ginbolt volt.
8. A ginőrület alatt az angol nők is az ital rabjává váltak. Elhanyagolták a gyermeknevelést, és sokan közülük prostituáltnak álltak. Az italt emiatt „anyapusztítónak” is becézték. A ginfüggőség hatására 1734-ben egy Judith Dufour nevű asszony megfojtotta kétéves gyermekét, majd a ruháiért kapott pénzből gint vásárolt.
9. 1736-tól kezdve már csak 50 fontért lehetett árusítási engedélyt vásárolni, de mindössze ketten éltek a lehetőséggel, a szeszcsempészet pedig virágzásnak indult. A dörzsölt csalók úgy próbálták meg kijátszani az 1736-ös gintörvény rendelkezéseit, hogy az italt többek között a „hölgyek élvezete” és a „felszarvazott férjek vigasza” néven kezdték árulni.
10. Az olcsó ginben boróka helyett gyakran terpentin került, a legrosszabb minőségű, nem ritkán mérgező italok pedig olykor kénsavat is tartalmaztak. Az őrület nem sokkal az 1751-es gin-törvény után véget ért, ám a történészek szerint az italfogyasztás visszaszorulása nem elsősorban a rendelkezésnek, hanem a gabonaár-emelkedésnek volt köszönhető.
„Kínzás volt. Életem legszörnyűbb időszaka” – nyilatkozta az 1989-ben általa rendezett Batman című film forgatása alatt felmerülő problémákra utalva Tim Burton. A stúdióból egy alkalommal két tekercs, mintegy 20 percnyi jelenetet tartalmazó filmszalagot loptak el, a munkálatokat az 1988-as írósztrájk is nehezítette, a fiatal rendező pedig nehezen értett szót a sztárokkal. Bár a szereposztásnál többek között Mel Gibson, Kevin Costner és Harrison Ford neve is felmerült Batman megformálójaként, végül az addig vegyes fogadtatású vígjátékokban feltűnő Michael Keaton bújhatott a szuperhős bőrébe. Ez annyira felháborította a Batman-rajongókat, hogy 50 ezer levélben is kifejezték tiltakozásukat. A film mindennek ellenére óriási közönségsiker lett. Az amerikaiakon már hónapokkal az 1989. június 23-i bemutató előtt eluralkodott a „Batmánia”: több mint 750 millió dollár értékben adtak el a szuperhőshöz köthető árucikkeket. Maga a film pedig már 10 nappal a bemutató után mintegy 100 millió, összesen pedig több mint 400 millió dolláros bevételt hozott.
Batman először a Detective Comics című sorozat 27. számában tűnt fel 1939 májusában. A karakter megalkotásához Zorro és Drakula alakja, valamint közvetve Leonardo da Vinci is hozzájárult, Batman emblematikus köpenyét ugyanis a reneszánsz polihisztor csapkodó szárnyű repülőgépről készült vázlata inspirálta.
A szuperhős már 1940 tavaszán egy önálló képregénysorozatot kapott. Ekkor tűnt fel számos ikonikus szereplő, többek között Joker figurája is. Batman a mozikban először 1943-ban volt látható: a háborús pszichózisnak megfelelően gonosz japán ellenfelét kellett legyőznie. A 60-as évek második felében több éven át futott a Batman című tévésorozat, amely azonban főként népnevelő célzatú – többek között a házi feladat elkészítésének és a biztonsági öv becsatolásának fontosságát hangsúlyozó – jeleneteiről maradt emlékezetes. A Batman-kultusz reneszánszát végül az 1989-ban készült film, valamint folytatásainak sikere hozta el.
A 18-19. században a brit nagyvárosokban a fiatalok gyakran vetkőztették le az utcagyerekeket, hogy ruháikat eladva szerezzenek pénzt. Az áldozatok átlagéletkora 4 év volt.
A Nagy Háború egyik leggyakoribb betegségével, az üszkösödéssel járó lövészároklábbal csak 1914-ben 20 ezer brit katonát kezeltek.
Az első ismert amerikai vonatrablást 1866-ban követték el az Indiana állambeli Seymourban USA-ban.
A délkelet-szicíliai Kamarina ókori görög városának temetőjében különös temetkezési eljárásra bukkantak a régészek. Az egyik sír „lakójának” koponyáját és lábait eltemetői súlyos amforatöredékekkel takarták be, míg egy másik esetben öt darab kőnehezéket helyeztek az elhunytra.
A ma Passo Marinaro néven nevezett temető a klasszikus korban, mégpedig az i. e. 5-3. században volt használatban. A régészek mindezidáig több mint 2900 sírt tártak fel, amelyeknek mintegy fele a maradványokon kívül tartalmazott még valamilyen sírleletet, mint például cseréptöredékeket, fémből készült érméket, vagy valamilyen agyagfigurát.
A régészek kettő sírt emeltek ki, amelyek több szempontból is egyedülállóak. Az egyikben, a 653-as sorszámot kapó sírhelyben csupán egyetlen elhunyt pihent. Nem tudták megállapítani a nemét, az viszont kiderült a vizsgálatokból, hogy súlyos alultápláltságban szenvedett életében. „Ami különösen szokatlan volt a csontváz esetében, hogy a koponyát, illetve a lábakat nagyobb darab amforatöredékekkel borították be” - magyarázta Carrie Sulosky Weaver, a Pittsburgh-i Egyetem munkatársa. Majd hozzátette, minden bizonnyal az lehetett a célja a súlyos kerámiatöredékeknek, hogy megakadályozzák, hogy a halott felkeljen sírjából.
A régészek egy másik, a 693-as számú sírhelyet is kiemelték, ahol egy 8-13 év közötti gyermek aludta örök álmát; a testének különböző pontjaira öt darab követ helyeztek. A nemet nála sem lehetett már megállapítani. „Mint az előbbi esetben, itt is minden bizonnyal arra szolgáltak a kőnehezékek, hogy az elhunytat a sírjához szegezzék, vagyis csapdába ejtsék” - mondta Weaver.
„Habár nincsenek egyértelmű és megcáfolhatatlan jelek a temetkezési környezetben, illetve magukban a sírokban, hogy pontosan miért tettek köveket, illetve súlyos amforatöredékeket a halottakra a kamarinai temetőben, ez a nem mindennapi temetkezési eljárás azt mutatja, hogy a nekrofób (beteges iszony, irracionális félelem a halottaktól) hiedelmek és gyakorlatok jelen voltak az ókori Szicília görögök lakta területein” - következtetett a kutató.
Nem volt elszigetelt és egyedülálló jelenség a halottaktól, illetve a sírjukból történő felkelésüktől való félelem a történelemben. Mint arról már korábban írtunk, Európa középső és keleti feléből is számtalan olyan temetkezési módszert fedeztek fel a kutatók, amelyektől minden bizonnyal az elhunyt sírjában való tartását remélték eltemetői. Ilyen volt például a tavaly szeptemberben Plovdivban megtalált „vámpír”, akinek a szájába egy téglát helyeztek. A középkori és kora újkori, főleg a 15-16. századi Itáliában elterjedt népi hiedelem szerint ugyanis a sírból kikelt vámpír szétrágja a halottak szemfedelét, kiszívja testnedveiket és pestisjárványokat terjeszt, ezt pedig az elhunyt szájába helyezett téglával próbáltak megakadályozni.
Egy hónappal később, 2014 októberében, szintén Bulgáriában a régészek egy 40-50 év körüli férfi 13. századi maradványaira bukkantak, amelynek a mellkasába egy ekevasat szúrtak, minden bizonnyal azért, mert vámpírnak gondolták, s így akarták megakadályozni, hogy kikeljen a sírjából. Újabb egy hónappal később Észak-Lengyelországból érkezett a hír, hogy több „vámpírsírt” találtak Drawskóban, a kolerában elhunyt férfiak és nők nyaka köré sarlót helyeztek, ennek oka hasonló lehetett az előbb említettekéhez.
