Múlt-kor

1. A ma ismert első emberi tetoválásokat – jelenlegi ismereteink szerint 61-et – az 1991-ben az osztrák-olasz határon talált „jégember”, az i. 3300 körül élt Ötzi viselte.

2. Egyiptomban az i. e. 4. századig csak nők viseltek tetoválást, amelyre a kutatók szerint valószínűleg a nehéz időszakokon, főként a szülésen átsegítő kabalaként tekintettek.

3. A tetoválás nem volt mindig önkéntes. Az ókorban a rómaiak fogságba esett ellenséges harcosokat, rabszolgákat és vallási szekták tagjait is megkülönböztethették ily módon.

4. Hérodotosz beszámolója szerint a tetoválás a szkíták és a trákok között a nemesség jelzésére szolgált, de más népek, többek között a britonok körében is a magas társadalmi rangot jelölte.

5. A testfestés divatja James Cook kapitány csendes-óceáni utazásai után, a 19. században élte első virágkorát. Az angol tetoválás szó a tahiti „megjelölni”, „ütni” (tatau) szóból eredeztethető, és Cook kapitány polinéziai utazásának köszönhetően terjedt el a köztudatban.

6. Cook botanikusa, Joseph Banks hazatérésekor egy polinéz tetovált harcost (Omai) is magával hozott, aki óriási szenzációt keltett a brit elit köreiben: még a parlament megnyitójára is elvitték.

7. A tetoválást a tengerészek és a bányászok is egyfajta amulettként használták. Előbbiek általában horgonyt, utóbbiak lámpát varrattak a karjukra.

8. A 19. század második felében az angol arisztokrata körökben nagy népszerűségnek örvendett a testfestés. Winston Churchill édesanyja, Jennie például egy kígyót tetováltatott a csuklójára.

9. Az USA első hivatásos tetoválóművésze, a német emigráns Martin Hildebrandt az amerikai polgárháború alatt mindkét oldal katonáinak nyújtott testfestő szolgáltatást.

10. Andrew Jackson volt az első amerikai elnök, akinek a testét tetoválás – egy tomahawk – díszítette. A későbbi elnökök tetoválásaira az esetek többségében nincs egyértelmű bizonyíték.

„Azt akarta, hogy elmondhassa magáról, ő volt az első, aki mesterséges szívet ültetett egy páciensbe” – mondta Dr.Michael E. DeBakey világhírű amerikai szívsebész egykori társáról, Dr. Denton A. Cooleyről, miután a laboratóriumából az engedélye nélkül megszerzett szerkezet segítségével végrehajtotta az első olyan műtétet, amelynek során mesterséges szívet ültettek be egy páciensbe. Amint a két szívsebész közötti évtizedes viszályt megalapozó eset is bizonyítja, a tudomány nem minden esetben a tudósok magasabb cél érdekében történő önzetlen együttműködésének terepe.

Dr. Cooley a műveletet Dr. Domingo Liotta segítségével végezte el a houstoni Szent Lukács Kórházban 1969. április 4-én. A negyedkilós szerkezet a donorszív megérkezéséig, közel 65 órán keresztül volt a 47 éves páciens, Haskell Karp mellkasába beültetve. A találmány tehát teljesítette a feladatát, és kitartott addig, amíg a valódi, korábban egy 40 éves nő testében dobogó szívet beültették. A pácienst azonban az új szerv már nem tartotta sokáig életben: valamivel több mint 30 órával a műtét után életét vesztette.

A két szívsebész közötti konfliktus elsődleges forrása az volt, hogy bár a műtét eredetileg április 4-én lett volna, Dr. DeBakey elfoglaltsága miatt április 7-re halasztották a beavatkozást. Dr. Cooley azonban úgy döntött, hogy társa távollétében, beleegyezése nélkül is elvégzi az operációt.

Az Amerikai Sebészek Kollégiuma elítélte az orvosi etikettet áthágó szívsebészt, és vizsgálat is indult ellene. Dr. DeBakey többek között árulásnak, lopásnak és „egy kicsit gyerekes” lépésnek nevezte egykori társa tettét. Dr. Cooley visszautasította a vádakat, és igyekezett a páciense életének megmentésének szándékával eszközölt, kétségbeesett lépésként beállítani a tervezettnél korábban végrehajtott műtétet.

2007-ben, közel négy évtizednyi viszálykodás után az akkor már 87 éves Dr. Cooley és a 99-ik életévét betöltő Dr. DeBakey végül kibékült egymással.

Az 1920-as, 1930-as években Clifton R. Adams (1890-1934) a National Geographic megbízásából Nagy-Britanniában dolgozott, ahol egy fantasztikus fotósorozatot készített a ködös Albion városairól, a vidéki életről és a gondos hétköznapokról. Adams felvételeit végig autokróm eljárással készítette; a Lumière-fivérek által 1907-re kifejlesztett technika volt az első valódi, tömegesen is alkalmazható színes képrögzítési eljárás. (Az autokróm eljárásról bővebben itt lehet olvasni)

A képek 1928-ban készültek, amely esztendő társadalmi-politikai szempontból mérföldkő volt a két világháború közötti Nagy-Britannia történetében, hiszen ekkor fogadták el a Representation of the People Act 1928-et, amely 30-ról 21 évre szállította le a nők szavazati jogát, megteremtve ezzel a nők és férfiak közötti egyenlő választójogot. Adams 38 évesen készítette ezeket a felvételeket, amelyek egy már-már idilli, letűnt világba repítenek vissza. A fotográfus Nagy-Britannia mellett beutazta Európát, illetve Közép- és Észak-Amerikát; 1934-ben, 44 éves korában távozott az élők sorából.

Via Mashable/Retronaut

Picasso szenvedélyesen vonzódott a bikaviadalokhoz. Első fennmaradt – 9 évesen befejezett – munkája is egy pikadort ábrázol.

Az 1850-es évektől egészen a múlt század közepéig több százezer árva vagy szegény, szüleiktől elszakított sorsú kiskorút kényszerítettek gyermekmunkára Svájcban.

Az első világháború alatt nagyjából ugyanannyi – 2,67 millió – brit önkéntes teljesített szolgálatot, mint kötelezően besorozott katona.

„Akkoriban már 14 napja tartózkodtam a repülőtéren, mégsem volt alkalmam repülni. Aztán egy csodálatos estén, úgy fél 9 tájban, holdfény világította be az egész repülőteret, a hangárok, a körben fekvő hegyek, a Schneeberg, mind ezüstös, lágy fényben látszottak. Egyszer csak odaszól nekem Sablatnig mérnök, a híres pilóta: „Most indulok! Akar velem repülni?” Még hogy akarok-e, ezer örömmel! A kisasszony azonban, aki akkor még velem volt, energikusan tiltakozott, szegényke rettenetesen aggódott miattam, megragadott a hosszú, sárga kabátomnál fogva és nem akart elengedni. Hirtelen elhatározással kicsusszantam a kabátból, a repülőgépnél termettem és még mielőtt a megdöbbent francia kisasszony megértette volna, hogy engem vagy a kabátomat tartja-e a kezében, már önfeledten repültem is Sablatniggal. Olyan érzés volt ez, melyet egyszerűen nem lehet leírni! Először a rövid nekifutás, aztán a felemelkedés, ahol az ember nem érzett rázkódást. … Ha a motor zaja nem lett volna, azt hittem volna, csak álom az egész” - emlékezett vissza első repülésére Steinschneider Lilly.

Lilly, aki a pesti izraelita anyakönyvben Ilkaként lett bejegyezve, 1891. január 13-án született Budapesten egy jómódú zsidó paplangyáros és császári beszállító leányaként. Ugyan másodszülöttként látta meg a napvilágot, de hamarosan ő lett a legidősebb gyermek a családban, mivel bátyját, Hugót nem sokkal Ilka születése után elvesztették. A leány gyermekkoráról keveset tudunk, az úri kisasszonyok szokásos életét élte, mígnem 1910-ben egy Budapesten megrendezett nemzetközi repülőversenyen véglegesen rabul ejtette a repülés, ugyanis - ahogyan azt fentebb is olvashattuk - beszállhatott egy repülőgépbe, ami a levegőbe emelte.

Első lépésként azt a célt tűzte ki, hogy megtanul autót vezetni. Hosszú időn keresztül autómotorjavító-műhelybe járt a motorokat tanulmányozni. A jogosítvány megszerzéséhez szükséges 200 koronát néhány ékszerének zálogba adásával teremtette elő, ugyanis szüleinek nem mondta meg, mire készül. Igencsak meglepődtek, amikor a sofőrjük helyett a lányukat látták meg a családi automobil vezetőülésében. Nem sokkal később otthon előállt azon őrült ötletével, hogy megszerzi a pilótaengedélyt is. Miután meggyőzte szüleit, a lerázhatatlan francia kisasszonyával Bécsújhelyre utazott, s kezdetben olyan pilótákkal repülhetett, mint Roland Garros, akiről a franciaországi Grand Slam-teniszbajnokságot nevezték el

A pilótatanfolyamon Karl Illnernél, a híres osztrák aviatikusnál tanult egy Etrich Taube típusú monoplánon. Az osztrák és magyar újságok rendszeresen adtak hírt a pilótajelölt haladásáról, beszámoltak gurulórepüléseiről, majd arról is, amikor már húszméteres magasságba emelkedett gépével. Sikereit nagy érdeklődés, a helyszínen pedig ováció kísérte. A két részből álló pilótavizsga második felét 1912. augusztus 15-én tette le.

Öt nap sem telt el a 4-es sorszámú pilótaigazolvány kiállítása után, amikor Lilly a Magyar Aero Szövetség nagyszabású, nemzetközi repülőversenyén vett volna részt, azonban az édesapja által vásárolt repülőgép nem érkezett meg időben, s nem tudott felszállni. Első nyilvános repülését így két hónappal később Nagyváradon láthatta a kíváncsi nézősereg. Gépével több mint fél órát töltött a levegőben, és a sikeres landolás után az elragadtatott publikum a vállán vitte a hangárokhoz.

Lilly az 1913-as Szent István-napi repülőnapon sem maradt rivaldafény nélkül. Bár leszálláskor gépe nekiszaladt egy homokbuckának és összetört, a pilótanő sérülés nélkül, saját lábán távozott. A rákosi repülőtéren rendezett verseny hivatalos végeredménye szerint Lilly megnyerte a gyorsasági versenyt, aminek köszönhetően egy osztrák aviatikai cég kínált állást a számára. A munka azonban korántsem olyan volt, mint amilyennek megálmodta: a fellegek helyett egy irodában találta magát, ahol francia leveleket kellett lefordítania, így hamar felmondott. A pilótanő a háború kitörése után felajánlotta pilótaszolgálatát a Monarchia Hadügyminisztériumának, de aggódó apja közbenjárására az ápolónői munkával kellett beérnie, amely egyébként korántsem veszélytelen helyen, a front közelében, Lemberg mellett volt.

1915 nyarán a háború közepette kötött házasságot Bécsben a Tokióban japán anyától született Johannes Evangelist Virgilio Coudenhove-Kalergi von Ronspergheim gróffal, aki a páneurópai eszmét megfogalmazó Richard Coudenhove-Kalergi bátyja volt. A Csehországba költöző ifjú házaspárt sokáig elkerülte a gyermekáldás; lányuk tizenkét évvel esküvőjük után, 1927 júniusában született.

A náci megszállás idején a család elmenekült Olaszországba, ahol Lilly sokat betegeskedett és nagyon szerény anyagi körülmények, nélkülözések közepette tengette életét. Férje a náci párt tagja volt, s miután emiatt kapcsolatuk megromlott, 1943-ban a gróf nyilatkozatban erősítette meg különélését zsidó származású feleségétől, aki gyermeke érdekeit szeme előtt tartván visszaküldte őt férjéhez, aki megfelelő oktatásban tudta részesíteni. Lilly egy dél-franciaországi birtokra vonult vissza. 84 éves korában, 1975. március 28-án Genfben halt meg. (Más források szerint 1977-ben Nizzában hunyt el.)

„(…) Ezennel kihívjuk Anglia válogatott csapatát, hogy játsszon velünk egy mérkőzést, húsz a húsz ellen, rögbiszabályok szerint (…) a jelen szezon bármely napján, amely alkalmas az angol játékosoknak” – volt olvasható a skót rögbicsapatok kapitányainak levele 1870. december 8-án a The Scotsman és a Bell’s Life nevű londoni lap hasábjain.

A két válogatott néhány hónappal később, 1871. március 27-én Edinburghban játszotta le a rögbitörténelem első nemzetközi mérkőzését. Az angolok vörös rózsával díszített fehér szerelésben, a skótok pedig barna mezben léptek pályára, rajta a nemzeti jelképnek számító bogánccsal. A 4000 néző előtt zajló találkozót az esélytelenebbnek tartott skótok nyerték. A skótok annyira büszkék voltak győzelmükre, hogy a meccslabda heteken át ki volt téve egy helyi bolt ablakába.

A rögbi története feltételezések szerint egészen az ókori Görögországban űzött labdajátékig, a phainindáig vezethető vissza, amely Rómában harpastum néven vált ismertté. A középkor századai során számos, a rögbihez hasonló labdajátékot játszottak. A Brit-szigeteken többek között a kelta eredetű hurlinget űzték, Itáliában pedig a harpastum kései változata, a több pápa által is kipróbált ún. firenzei calcio hódított.

A legenda szerint a rögbi manapság ismert formájának „feltalálása” a rugbyi iskola egyik diákjához, Webb Ellishez köthető. 1823-ban egy focimeccs során Ellis megunta, hogy bár megfoghatja a labdát, nem futhat fele az ellenfél kapuja felé, ezért egy alkalommal, amikor odapasszolták neki, őrült sprintbe kezdett, majd a gólvonal mögé vágta a játékszert.

A történet egy helyi régiségkereskedő és amatőr régész, Matthew Bloxam rugbyi iskolai újságnak írt levelében tűnt fel először, 53 évvel később, 1876 októberében. Bloxam egy meg nem nevezett forrásra hivatkozott, így történetének valószínűleg nincs valóságalapja, de olyannyira rögzült a köztudatban, hogy még az 1987 óta megrendezésre kerülő rögbi-világbajnokság győzelmi serlegét is Ellisről nevezték el.

1. Az 1965 és 1989 között a Román Kommunista Párt főtitkári címét viselő diktátor, Nicolae Ceaușescu mindössze az elemi iskola négy osztályát végezte el, ezt követően Bukarestbe ment, ahol cipészinasnak állt.

2. Hitvese, Elena Ceaușescu annyira féltékeny volt, hogy egyetlen nőt sem tűrt meg a diktátor közelében. Pedig Ceaușescu híresen félénk volt a szebbik nem képviselőinek társaságában.

3. Ceaușescu komoly személyi kultuszt épített maga köré, születésnapja nemzeti ünnep volt, önmagát pedig a "Kárpátok géniuszának" és Conducatornak (Vezető) nevezte.

4. A diktátornak "Elnöki jogara" is volt, amihez Salvador Dalí külön gratulált táviratban. A világhírű katalán festő üzenetét - nem érzékelve az üdvözlet mögött megbújó szarkazmust - a román állami sajtó is leközölte.

5. A Ceaușescu-házaspár fényűzően élt. A csaknem 15 ezer négyzetméteres telekkel rendelkező, a Primaverii negyedben lévő bukaresti villájuk arról lett hírhedt, hogy a fürdőszobáiban a csapok aranyból készültek.

6. Ceaușescu nagyon hiú volt, ezért szinte az összes hivatalos portréján a negyvenes éveiben látható. A tévéseknek óvatosnak kellett lenniük, hogy alacsony termetét (165 centiméter) lehetőleg ne hangsúlyozzák túl a képernyőn. Feleségét nagy orra miatt soha nem ábrázolták profilból.

7. Gorbacsov nem volt túl jó véleménnyel Ceaușescuról, akit a "román Führernek" nevezett. Ceaușescu hatalma utolsó éveiben a nácibarát román diktátor, Ion Antonescu rehabilitációján fáradozott.

8. Ceaușescu étrendje nagyon kiegyensúlyozott volt: főleg zöldségeket és tejtermékeket fogyasztott, nem ivott szénsavas üdítőket és utálta a csokoládét. Nem dohányzott, viszont mindennap sziesztázott.

9. A diktátor 1988. április 29-én hirdette meg a nagy port kavart, falurombolásként ismertté vált programjának menetrendjét. A 2-3 ezer főnél kevesebb lakosú településeket életképtelennek minősítették, pedig a romániai falusi lakosság 14200 településének mintegy a fele esett ebbe a felszámolási kategóriába.

10. Mikor Ceaușescut - feleségével együtt - 1989. december 25-én vesztőhelyére vitték és falhoz állították, a nemzetközi munkásmozgalom mozgalmi dalát, az Internacionálét énekelte. Utolsó szavai ezek voltak: "Éljen a szocialista Románia! Halál az árulókra!”

Az "isteni" magasságokba lépett néhai vezető, Kim Dzsongil éves konyakfogyasztásának értéke elérte egy átlagos észak-koreai jövedelemének a 800-szorosát.

A kora középkori Anglia lakói a nyolcadik századra teljesen felhagytak a lóhús fogyasztásával, mivel azt az egyház a pogány étkek közé sorolta.

Széles csípő, fehér kezek, vörös haj - ezek voltak az ókori görögöknél a női ideál főbb attribútumai.

„Ez a búcsúcsók az iraki néptől, te kutya!” – kiáltotta Muntaszir az-Zaidi iraki újságíró, mielőtt mindkét cipőjét hozzávágta volna George W. Bushhoz az amerikai elnök és Núri al-Máliki iraki miniszterelnök által 2008. december 14-án közösen megtartott bagdadi sajtótájékoztatón. A zsurnaliszta börtönbüntetéssel honorált akciója nagyjából pontos képet ad arról, mit gondol az arab világ az amerikai csapatok által vezetett koalíciós erők 2003. március 20-án Szaddam Huszein iraki elnök megdöntésére indított háborújáról.

A konfliktus az amerikai és a nemzetközi közvéleményt is megosztja. A háborúban a több tízezer katona mellett több mint 100 ezer civil is életét vesztette, az Abu Graib börtönben az amerikai őrök által elkövetett szörnyűségek pedig az egész világot megrázták. A háború igazolására felhozott két legfontosabb érvről, a Szaddam által birtokolt tömegpusztító fegyverek, valamint az al-Kaidával fenntartott szoros kapcsolat vádjáról is kiderült, hogy minden alapot nélkülöznek. A diktátort végül egy 1982-es mészárlás miatt ítélték halálra, és 2006. december 30-án felakasztották.

A háború kezdetén úgy tűnt, a koalíciós erők villámgyors győzelmet aratnak, a néhány hét alatt legyőzött iraki reguláris hadsereg helyét azonban fokozatosan felkelő gerillacsoportok vették át, amelyek hatékonyan vették fel a küzdelmet a megszállókkal szemben. A lázadók a központi hatalom meggyengülése miatt kialakult zűrzavarban mintegy 250 ezer tonna hadianyagot vittek el a katonai raktárakból. Irakban eluralkodott a káosz. A szélsőséges iszlamista csoportok megerősödtek, mindennapossá váltak az öngyilkos merényletek.

Bár fennállt a veszélye, hogy az iraki háború az USA második Vietnamja lesz, a Bush elnök által 2007 elején a koalíciós csapatok élére kinevezett David Petraeus tábornoknak végül sikerült úrrá lenni a káoszon. Az utolsó amerikai katona 2011. december 18-án hagyta el Irakot. Az amerikai kormány mintegy 3000 milliárd dollárt ölt bele a háborúba.

Sok oka lehetett annak, hogy a viktoriánus korban készült képeken általában nem mosolyognak az emberek; egyrészt a hosszú, több perces expozíciós idő, illetve a portréfotózás borsos ára, másrészt a rossz szájhigiénia miatt, de ne felejtsük el a legfontosabbat: az etikettet, ugyanis nem nézték jó szemmel, ha valaki nem faarcot vágott a fényképész előtt. Ennek ellenkezőjére azért szerencsére jó pár példa akad, most ezekből válogattunk.

És egy bizonyíték, hogy a korszak névadója is (legalább egyszer) mosolygott

via Whizzpast