Múlt-kor

1. Már az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak is fogyasztottak a pizza ősének tekinthető, olajjal és fűszernövényekkel ízesített lapos kenyeret.

2. A pizza szó egy 997-ben a nyugat-olaszországi Gaetában keletkezett iratban fordul elő először. A latin szöveg szerint egy malomtulajdonosnak karácsonykor és húsvétkor pizzákat is be kellett szolgáltatnia a terület püspökének.

3. A paradicsom csak a 18. századtól vált a pizzák jellegzetes alapanyagává, mert bár a növény már az 1500-as években megjelent Itáliában, sokáig mérgezőnek tartották.

4. Az első igazi pizzéria Nápolyban nyílt meg 1830-ban. Mindaddig utcai árusok kínálták a járókelőknek a fejükön egyensúlyozott bádogdobozban melegen tartott pizzájukat.

5. A pizzériák gyakran hiteleztek szegény törzsvendégeiknek, akik akár nyolc nappal később is fizethettek. Ez volt az ún. pizza a otto (pizza nyolc napra) fizetési rendszer.

6. Az olasz nemzeti színekben pompázó margherita pizzát Margit olasz királyné 1889-es nápolyi látogatásának tiszteletére alkotta meg egy helyi pék, Raffaele Esposito.

7. Az Egyesült Államok első engedéllyel működő pizzériája, az olasz bevándorlók által alapított Lombardi’s 1905-ben nyílt meg New Yorkban, a Spring Streeten.

8. Az addig főként olasz emigránsok által fogyasztott pizza a második világháború után Olaszországból hazatérő katonáknak köszönhetően vált az amerikaiak egyik kedvenc ételévé.

9. A pizza Olaszországban az 1940-es évekig elsősorban csak Nápolyban és környékén volt közkedvelt étel, széles körben csak az amerikai „pizza-boom” hatására kezdték el fogyasztani.

10. Vastag tésztájú pizzát elsőként egy korábbi egyetemi amerikaifutball-sztár és egy második világháborús veterán chicagói éttermében sütöttek 1943-ban.

Nyugat-Európában a középkorban az egyház megtiltotta a napközben és vallási ünnepeken történő szeretkezést, az aktusra pedig csak az ágyban, misszionárius pózban kerülhetett sor.

A labdarúgásban 1891-ig nem létezett tizenegyesrúgás (akkori nevén: halálrúgás), mivel úgy gondolták, úriember nem követ el szabálytalanságot.

Az első, képrögzítésre is alkalmas, otthoni használatra szánt videomagnót Nagy-Britanniában dobták piacra 1963-ban.

Még ma is igen elterjedt az a vélekedés, hogy a második világháború után a Nyugat- és Dél-Németországba bevonuló amerikai hadsereg katonái kedveltek voltak a németek körében, s többségük úriemberhez méltón viselkedett. Egy újonnan megjelenő könyv azonban azt állítja, hogy a US Army bakái nem kevesebb mint 190 ezer német nőt erőszakoltak meg a háború végén, illetve az utána következő hónapokban. Vajon van igazságalapja a vitatott állításnak? - tették fel a kérdést a Spiegelben.

Megbecstelenített leányok

A katonák alkonyatkor érkeztek a Rajta nyugati partján fekvő Sprendlingenbe. Behatoltak egy házba, és az ott talált két nőt fel akarták vonszolni az emeletre. Katherine-nak és 18 éves húgának, Charlotte-nak először sikerült elmenekülniük, az amerikaiak azonban nem adták fel egykönnyen. Átkutatták a házat és a környékét is, végül éjfél előtt néhány perccel megtalálták a két leányt a szomszéd egyik szekrényében. Megragadták és az ágyra dobták őket, majd hat katona erőszakot követett el rajtuk. Mindez 1945 márciusában történt.

Több százezer (egyes becslések szerint akár egymillió) német nő juthatott hasonló sorsa a világégés végén. Leggyakrabban a kelet-németországi, szovjetek által elkövetett tömeges erőszakot szokták emlegetni, ám az előbb említett esetben nem a keleti országrészt "felszabadítók" voltak a bűnösök, hanem a nyugati szövetségesek.

A háború végére közel 1,6 millió amerikai katona nyomult be mélyen Németország területére, egészen az Elbáig, ahol találkoztak a szovjet hadsereggel. Az Egyesült Államokban a „The Greatest Generation” megnevezéssel illették fiaikat, akik „megmenekítették Európát a náci pestistől”, és még a németek körében is egyfajta pozitív kép jelent meg a tengerentúlról érkező megszállókról, akik rágógumit adnak a gyermekeknek, a fiatal lányokat pedig jazzel és nejlonharisnyával kápráztatják el. Ezt a tévhitet igyekszik megdönteni Miriam Gebhardt történész Németországban múlt héten megjelent könyvében, amelyben lerántja a leplet mind a négy győztes nagyhatalomról.

Gebhardt kutatásai szerint az amerikai katonák több mint 190 ezer nőt becstelenítettek meg a későbbi NSZK területén, amely csak 1955-ben nyerte vissza szuverenitását. A szerző főként bajor papok 1945 nyarán készült beszámolóira alapozza állításait. A münchen-freisingi érsekség abban az időben arra kérte a katolikus klérust, hogy vezessenek egyfajta nyilvántartást a szövetségesek előrenyomulásáról és tetteiről. Ezeket a dokumentumokat néhány évvel ezelőtt tette nyilvánossá a főegyházmegye.

A Berchtesgaden melletti Ramsau falu plébánosa, Michael Merxmüller 1945. július 20-án ezeket írta: „nyolc lányt és asszonyt erőszakoltak meg, némelyiküket a szüleik szeme láttára.” A müncheni repülőtértől északra található Haag an der Amper falucska katolikus papja, Andreas Weingand így írt 1945. július 25-én: „az előrenyomulás legszomorúbb pillanata volt, amikor három nőt becstelenítettek meg az amerikaiak. Egyikük férjes asszony volt, a másik hajadon, míg a harmadik áldozat egy még ártatlan 16 és fél éves leány. Az erőszakot részeg amerikai katonák követték el.”

A moosburgi plébános pedig így emlékezett vissza az 1945. augusztus 1-jén történtekre: „a katonai kormányzat rendelkezése értelmében minden egyes ház ajtajára ki kellett szegezni a bent lakók nevét és korát. A rendelet eredményét nem nehéz elképzelni... Összesen tizenhét leány és nő került kórházba, miután a katonák szexuálisan zaklatták őket, sok esetben nem is egyszer.” A források szerint a legfiatalabb áldozat 7 éves volt, míg a legidősebb 69.

Az amerikaiak és a szovjetek bűnei

A jelentések alapján Gebhardt összehasonlította az amerikaiak nyugat-németországi és a Vörös Hadsereg kelet-németországi túlkapásait. Az utóbbiak szégyenteljes tevékenységei, a brutalitás, a csoportosan elkövetett szexuális erőszak és a mindennapos fosztogatások a szovjet megszállás legkínzóbb emlékei közé tartoztak. Gebhardt szerint az adatok alapján, amelyek főként Felső-Bajországra vonatkoznak, nem sok különbség volt a szexuális bűncselekmények tekintetében a háború utáni Kelet-, illetve Dél-Németországban.

A könyv szerzője szerint sok volt a közös „motívum” a két országrészben elkövetett bűnökben. A szovjetekhez hasonlóan az amerikaiak is elborzadtak a németek által elkövetett bűncselekményeken, az ország megvédelmezése miatti értelmetlen és halálos német erőfeszítések, a Németországban látott viszonylagos nagy jólét pedig dühöt váltott ki a hódítók közt, akik hasonló embertelen tetteket hajtottak végre. Ugyanakkor az amerikai hadseregnek jobb volt a „sajtója”, s a propaganda is azt sulykolta, hogy a német leányok vonzódnak a „macsó” amerikaiakhoz.

Az elmúlt évek tanulmányai azonban folyamatosan lebontják az évtizedeken át húzódó mítoszt a „hős és becsületes amerikai megszállókról”, akikről kiderült, hogy valójában nem voltak sokkal különbek szovjet társaiknál: templomokat gyújtottak fel szerte Európában, olasz civileket gyilkoltak meg, német hadifoglyokkal végeztek, s egész Franciaországban nőket becstelenítettek meg.

Ezen tanulmányok és kutatások ellenére az amerikai hadsereget még ma is sokkal fegyelmezettebbnek tartjuk a Vörös Hadsereghez vagy a franciákhoz képest, Gebhardt elmondása szerint ezt a megítélést nem kis kihívás lesz megváltoztatni. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a bajor plébánosok jelentései közül csupán pár száz említett meg erőszakos cselekedeteket, s sokuk korrektnek és dicséretesnek nevezte az amerikai csapatok tevékenységét. A jelentések alapján úgy tűnik, hogy az amerikai szexuális visszaélések inkább kivételnek, mint szabálynak tekinthetők. De akkor hogyan jött ki a kutatónak a sokkolóan hangzó 190 ezres szám?

A horribilis számadat a szerző elmondása szerint nem egy egész országra kiterjedő levéltári kutatás eredménye, hanem egy extrapoláció. Gebhardt kutatása szerint a „háborús gyermekek” öt százaléka nem férjezett asszonytól született a nyugati megszállási zónákban, valamint Nyugat-Berlinben, vagyis a nemi erőszak „eredményeinek” értelmezi őket. Ami azt jelenti, hogy összesen 1900 gyermeknek volt amerikai az apja. Egy további feltételezés szerint csupán minden századik erőszaktétel végződött gyermekáldással. Tehát az 1900-as adatot százzal megszorozva kapjuk meg a 190 ezer főt.

Ez a becslés azonban sokak szerint elég valószínűtlen (ráadásul nemcsak az amerikaiakra, hanem az angolokra és a többi szövetségesre is vonatkozik), s több adatot, például kórházi beszámolókat, szemtanúk állításait kellene tüzetesebben átnézni. Az amerikai hadbíróságok elé kerülő ügyeket megvizsgáló Robert Lilly amerikai kriminológus arra a következtetésre jutott, hogy 1945 novemberéig 11 ezer súlyosabb szexuális támadásra került sor Nyugat-Németországban. Ez azonban valószínűleg nem a teljes számadat, hiszen nem mindenki fordult a bíróságokhoz.

Gebhardt kutatása egy pontot tekintve minden bizonnyal értékes volt: végérvényesen leszámolt azzal a sokáig uralkodó, ám valójában eléggé valószínűtlen nézettel, miszerint nem az amerikai katonák voltak erkölcstelenek és erőszakosak, hanem nagy többségében a német nők ugrottak az egzotikus macsók ágyába. Habár sokak szerint a 190 ezres szám túlzónak nevezhető, az bizonyos, hogy a szövetségesek által a német nőkön elkövetett szexuális erőszak tömeges jelenség volt, s bár hetven év telt el az események óta, ilyen irányú bocsánatkérés még nem érkezett a megbecstelenített - ma már nagymama korú - leányok felé.

1937 virágvasárnapján a németországi katolikus templomokban összegyűlt hívek szokatlan prédikációt hallhattak. A papok a mise egy pontján ugyanis felolvasták a katolikus egyház egyetlen német nyelven kiadott, az újpogányságot, az egyházüldözést, a fajelméletet, valamint az ifjúság militarista, ateista szellemben történő nevelését elítélő Mit brennender Sorge (Égető aggodalommal) kezdetű enciklikáját. Bár a XI. Piusz pápa által 1937. március 14-én kibocsátott pásztorlevélben szó szerint nem említették Hitlert és a nácikat, a szöveg nem hagyott kétséget afelől, hogy az „vér és faj mítoszának” szószólói kik is lehetnek.

Bár a Szentszék 1933-ban konkordátumot kötött a német birodalmi kormánnyal, hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a katolikus egyházra nemcsak a kommunizmus, hanem az újpogány tanokat hirdető nemzetiszocializmus is komoly veszélyt jelent. Az egyházfő aggodalommal figyelte a németországi katolikus intézményekre nehezedő egyre nagyobb nyomást, és végül a Mit brennender Sorge kiadása mellett döntött.

Az enciklika megfogalmazásában Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa is komoly szerepet játszott. A Németországba becsempészett pásztorlevelet – a legnagyobb titokban – 300 ezer példányban a nyomtatták ki. A másolatokat sokan a templomok tabernákulumaiba rejtették a hatóságok elől. A megtorlás természetesen nem maradt el. A nácik több katolikus lapot betiltottak, a papság körében pedig – többek között valutacsempészés, valamint „erkölcstelenség” vádjával – tömeges letartóztatások kezdődtek.

XI. Piusz élete végéhez közeledve egyre nyíltabban szembefordult a náci ideológiával. 1938 májusában, amikor Mussolini Rómában fogadta Hitlert, a pápa tiltakozása jeléül elhagyta az olasz fővárost. Ugyanezen év szeptemberében kijelentette: „Lehetetlen a keresztényeknek részt venni az antiszemitizmusban.” Az egyházfő 1939. február 10-én hunyt el. Utóda, XII. Piusz náci Németországgal kapcsolatos politikája máig megosztja a történészeket.

1. XV. Lajost 1757-ben egy késsel sebesítette meg Robert-François Damiens, akit megtorlásul – Franciaországban utolsóként – lovakkal négyeltettek fel. Kivégzése igazi látványosságot jelentett.

2. 1900 novemberében Boroszlóban egy pszichés beteg házaló, Selma Schnapka egy II. Vilmos kocsija felé dobott baltával próbálta megölni a német császárt.

3. Theodore Roosevelt 1912-ben a mellső zsebében tartott fém szemüvegtokjának és beszéde papírjainak köszönhetően élt túl egy merényletkísérletet. Beígért szónoklatát még ezután is megtartotta.

4. 1918 augusztusában a fanatikus politikai aktivista, Fanya Kaplan többször is rálőtt Vlagyimir Leninre. A bolsevik vezér állába és felkarjába fúródott golyók haláláig testében maradtak.

5. Franklin D. Rooseveltre 1933 februárjában egy beszéd közben ötször lőttek rá, sikertelenül. A merénylő olyan alacsony volt, hogy egy székre kellett felállnia, hogy lássa, hova lő.

6. Az Albániát 1925-től 1939-ig irányító Zogu király a feljegyzések szerint élete során 55 merényletet élt túl.

7. Benito Mussolini ellen csak 1926-ban három merényletet is elkövettek, ám egyedül egy hölgy, az ír Violet Gibson volt képes egy kisebb orrsérülést okozni a diktátornak.

8. Adolf Hitler ellen dokumentáltan 42 alkalommal terveztek merényletet elkövetni, mindannyiszor sikertelenül.

9. John Hinckley Jr. 1981 márciusában azért lőtt rá többször is Ronald Reaganre, hogy felkeltse a fiatal Jodie Foster figyelmét. Az elnököt tüdőlövés érte, és súlyos belső vérzése volt, de végül felépült.

10. 1981 májusában egy török terrorista, Ali Ağca többször is rálőtt II. János Pálra. A pápán ötórás műtétet hajtottak végre, de végül felépült, és 1983-ban a börtönben bocsátott meg Ağcának.

A színes tévék eladása csak az 1970-es évek elején haladta meg a fekete fehér tévékészülékekét az USA-ban.

Nagyjából 800 ezer nő harcolt a Vörös Hadseregben a második világháború alatt.

Egy évvel azelőtt, hogy John Wilkes Booth meggyilkolta Abraham Lincolnt, a merénylő bátyja, Edwin egy vasútállomáson megmentette az elnök legidősebb fiának életét.

Az Apollo űrprogramban résztvevő asztronauták orvosi csomagjának elengedhetetlen részét képezte, Dél-Amerikában pedig hiperinfláció idején még fizetőeszközként is használták. Amikor 1899. március 6-án a berlini Császári Szabadalmi Hivatal zöld utat adott a világszerte aszpirin néven ismertté vált acetil-szalicilsavnak, kevesen gondolták, hogy a készítmény néhány évtizeden belül a világ leggyakrabban használt gyógyszervegyületévé válik.

Az aszpirin egyik fő összetevőjét, a későbbi századokban szalicilsavként azonosított, fűzfa kérgében található anyagot már az ókori egyiptomiak és görögök is használták fájdalomcsillapításra, és az észak-amerikai indiánok is ismerték üdvös hatásait. A porrá zúzott fűzfakéreg a népi gyógyászat egyik alapvető kellékévé vált.

A 19. század folyamán a kutatók rájöttek, hogy a szalicilsav acetilezett származéka hatékony lehet gyógyászati szempontból, ám sokáig csak nem megfelelően tiszta formában tudták előállítani. 1897. augusztus 10-én azonban a Bayer gyógyszercég kutatója, Felix Hoffmann kifejlesztette az acetil-szalicilsav szinte teljesen tiszta változatát.

A felfedezésben az anekdota szerint szerepet játszott, hogy a korábban elérhető szalicilsav-származékok komoly gyomorbántalmakat okoztak Hoffmann reumában szenvedő apjának. Érdekesség, hogy a gyógyszerész a diacetil-morfin, vagyis a heroin stabil és tiszta változatának megalkotásában is kulcsszerepet játszott.

Az acetil-szalicilsavról már az első kísérletekből kiderült, hogy hatékonyan csökkenti a gyulladást és a lázat, valamint csillapítja a fájdalmat. Az acetil kezdőbetűje, a szalicilsav régi neve (spir), valamint az in toldalék összeillesztése révén aszpirin néven forgalomba kerülő készítményt kezdetben üvegekben árulták, por alakban, és csak 1915 óta kapható tabletta formában. Bár Hoffmann halála után, 1949-ben egykori főnöke, Arthur Eichengrün bejelentette, hogy valójában őt illeti az érdem az aszpirin felfedezéséért, állítását nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani.

Csak a britek és szövetségeseik becslések szerint összesen 20 ezer kutyát vetettek be az első világháború négy éve alatt a nyugati fronton. Feladatuk igen sokrétű volt: szállították a felszerelést, segítséget nyújtottak a senki földjén megsérült katonáknak, részt vettek az őrjáratokban, sőt - mind közül ez volt a legveszélyesebb - amolyan postaszolgálatot is végeztek, ha az egységek közötti kommunikációs kapcsolatok valamilyen oknál fogva megszakadtak.

Egyes kutyák a lövészárkok tetején mint őrszemek teljesítettek szolgálatot, s csendben jelezték gazdáiknak, ha valaki megközelítette a drótakadályt. A Dundee Evening Telegraph egyik 1916-os tudósítása érzékletesen írja le a harci kutyák szerepét: „Az őrszem nem ugat, legfeljebb egy csendes morgással jelzi az ellenséges erő közeledését”. Az, hogy milyen fajtát alkalmaztak, a négylábúakra osztott szereptől függött: a brit Vöröskereszt például vérebeket és Airedale terriert vetett be, őket arra képezték ki, hogy felkutassák a sebesülteket.

Néhány eb a fentieknél jóval egyszerűbb, de annál hasznosabb feladatot kapott: patkányokat fogtak a lövészárkokban vagy éppen kabalák voltak - állítólag Hitler is ebből a célból tartott egyet maga mellett.

Egy brit törzsőrmester (civilben patkolókovács) a kedvtelésből tartott Hissy-vel és Jackkel 1916 augusztusában Franciaországban

Négy katona, két civil, két kutya (1915. augusztus 1.)

A katonák ellátását biztosító Army Service Corps tisztjei és személyzete egy házi kedvenccel 1917-ben

Egy elektromos vezetéket szállító német eb 1917 szeptemberében

Gáztámadás St. Quentin közelében 1918-ban - egy német katona a felvételkészítés pillanatában küldte útjára üzenetvivő kutyáját

Kötszerekkel "látja" el gazdáját egy brit kutya 1915-ben

Stubby őrmester volt a nagy háború legtöbb kitüntetést szerzett ebe: az amerikai hadsereg kutyája előre jelezte a gáztámadást, sérült bajtársakat kutatott fel, egyszer pedig elfogott egy német kémet

Belga menekültek hagyják el Brüsszelt 1914-ben, kocsijukat egy kutya húzza

A Német Vöröskereszt kutyái a front felé tartanak

Francia katonák egy kutyát képeznek ki 1915-ben, hogy sebesülteket kutasson fel, miközben lőnek rá

A képen látható eb egy franciaországi csatornát átúszva juttatta el gazdájához az üzenetet 1918. május 19-én

1. A világ valaha volt egyik leghíresebb rejtjelező gépét, a németek által feltörhetetlennek hitt Enigmát 1918-ban szabadalmaztatta Arthur Scherbius német mérnök.

2. Bár eleinte a német had- és külügyi vezetést sem érdekelte a készülék, 1926-tól a haditengerészet, 1928-tól a hadsereg, 1933-tól pedig már a légierő is használta az Enigmát.

3. Arthur Scherbius úgy számolt, hogy ha egy ember éjjel-nappal dolgozna, akkor is 42 ezer évre lenne szüksége, hogy mind a 200 trilliárd kombinációs lehetőséget kipróbálja.

4. Az Enigma működését elsőként a korábbi nyelvészeti módszereket mellőző három lengyel matematikus fejtette meg 1932-ben. Felfedezésük nagyban segítette a brit kódfejtők munkáját a második világháború alatt.

5. A háború idején Alan Turing vezetésével eleinte 10 ezren, később 14 ezren dolgoztak az Enigma feltörésén a britek titkos kódfejtő központjában, Bletchley Parkban. Az itt megfejtett német információkat Ultrának nevezték. A biztonsági kockázat miatt a legtöbb munkatárs még csak nem is hallhatta az Enigma és az Ultra szót.

6. 1940-től a britek által egyre nagyobb számban megfejtett Enigma-üzeneteknek óriási szerepe volt többek között az angliai csata, az afrikai és a normandiai hadjárat sikerében is.

7. A Bletchley Parkban az Alan Turing algoritmusának továbbfejlesztésével megalkotott Colossus volt az első elektronikus elven működő, programozható digitális számítógép.

8. Számos történész becslése szerint az Enigma feltörésének révén a szövetségesek tudomására jutó információk 2-3 évvel rövidítették le a háborút.

9. A második világháború alatt mintegy 100 ezer Enigma-készülék volt forgalomban. Jelentős részük a fejlődő országok birtokába került, ahol a 70-es évekig használatban voltak.

10. Mivel az Enigma feltörésére vonatkozó információk egészen az 1970-es évekig titkosítás alatt álltak, az NSZK tengeri határőrsége még az 1950-es években is használta a készülékeket.

A középkor századaiban a vörös hajú nőket gyakran boszorkánynak titulálták.

Az 1904-es St. Louis-i olimpián ún. Antropológiai Napokat is rendeztek, amelyek során primitív törzsek képviselői mérték össze az erejüket, többek között iszapbirkózásban.

A világ egyik első, a holland Heinrich Joseph Hoffmans által 1896-ban kifejlesztett röntgengépével 90 percig tartott egy röntgenkép elkészítése.